5 perce ÉRKEZETT! A koronavírusra való tekintettel MOSTANTÓL EZ IS INGYENES! >>>>>

Hirdetés
5 perce ÉRKEZETT! A koronavírusra való tekintettel MOSTANTÓL EZ IS INGYENES! >>>>>
Hirdetés

/Nemcsak az egészségügyi dolgozók, hanem a védekezésben részt vevő orvos\- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják országszerte a közösségi közlekedési eszközöket – jelentette be Schanda Tamás szerda reggel a Facebook\-oldalán\./

Hirdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a bejegyzésben kiemelte: minden támogatást meg kell adni azoknak, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen.

Az ITM a bejelentéssel kapcsolatban az MTI-nek azt írta, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében ingyenesen, menetjegy megvásárlása nélkül vehetik igénybe valamennyi helyközi és helyi tömegközlekedési eszközt a jogszabály által meghatározott egészségügyi dolgozók, valamint az orvos-, illetve egészségtudományi képzésben részt vevő, a koronavírus világjárvány elleni védekezésbe bevont hallgatók.

Hirdetés
A dolgozóknak mindehhez csak a személyazonosságukat igazoló okmányra és a munkáltatójuk által kiállított igazolásra van szükségük, a hallgatóknak pedig ezeken felül egy, a felsőoktatási intézményüktől származó igazolásra.

A formanyomtatvány a rendelet mellékleteként elérhető a legújabb Magyar Közlönyben.

MTI 2020. november 11.

2020. november 12. (csütörtök), 13:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35
Hirdetés

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:55

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Özönlenek a gratulációk! Már nem titok! Megszólalt a Házasság első látásra Jucija és Jánja a babáról! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Babát szeretnének Juciék: Ján már az ikreket is szóba hoztaKözös gyermeket szeretne a Házasság első látásra párosa,...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 15:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Radó Gyula – a holdra szállás magyar közvetítését is ő rendezte2026. október 25-én, 92 éves korában elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 14:33

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Azonosították a floridai repülőgép-katasztrófa kilenc áldozatát, két kisgyermek is meghalt

Egy család is odaveszett a floridai gépzuhanásban – hat kilométerre is találtak roncsdarabokatKilencen haltak meg 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 13:53

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Hirdetés
Hirdetés