52 éves Alföldi Róbert! Születésnapján megrendítő vallomást tett közzé!

Hirdetés
52 éves Alföldi Róbert! Születésnapján megrendítő vallomást tett közzé!
Hirdetés

Alföldi Róbert színész, műsorvezető, rendező, 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház igazgatója. Művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták.

Ha egyetért Alföldi Róbert emberi szavaival, úgy kérjük ossza meg ezeket és köszöntse őt születésnapján!

/Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság\./

Hirdetés
Ödön von Horváth Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha másként gondolkozom, mint a hatalom. Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam. Magyar vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam. És továbbra is szabadon és nyitottan fogok a világról gondolkodni, még akkor is, ha a Fidesz ezt egyre inkább szeretné korlátok közé szorítani és megszüntetni. És akkor is boldog leszek a hazámban, mint büszke magyar állampolgár, ha a Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak.
Hirdetés
És utolsó percemig megértéssel, toleranciával és együttérzéssel fordulok bajban lévő embertársaim felé, bármilyen vallásúak, bőrszínűek legyenek is, még akkor is, ha a Fidesz és személyesen a miniszterelnök a legszörnyűbb és legsötétebb történelmi időket idézve próbálja félelemre és gyűlöletre tanítani és kényszeríteni a honfitársaimat.

És a végsőkig hinni fogok abban, hogy egyszer még egy szabad, toleráns, modern, figyelő, gondoskodó, kulturált Magyarországon élhetek, mint hazájára büszke magyar. Éljen a jövő és a szabadság! Éljen a szabadság! Írta ki közösségi oldalára a Nemzeti Színház egykori igazgatója. - via

Ha egyetért Alföldi Róbert emberi szavaival, úgy kérjük ossza meg ezeket és köszöntse őt születésnapján!

2019. november 30. (szombat), 16:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:30

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

Fapados repülővel indult útnak Orbán ViktorA hétvégén beszédet mond a Bálványosi Szabadegyetemen Orbán Viktor. A Fidesz...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:26

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni HadházyékatTelkes András...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:45

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Hat éve nincs velünk Nagy Grófo: különleges síremléke őrzi a szeretett muzsikus emlékétGyermekei és családja méltó...

Hirdetés
Hirdetés