70 hajléktalant mentett meg a fagytól egy ismeretlen jótevő

Hirdetés
70 hajléktalant mentett meg a fagytól egy ismeretlen jótevő
Hirdetés

Amikor leégett egy chicagói hajléktalantanya, az önkormányzat az extrém hidegre való tekintettel egy jótékonysági szervezetet kért meg, hogy helyezze el azokat, akiknek még a maradék pokrócuk is odaveszett.

/Ám, mire készen álltak volna a 70 fő befogadására, kiderült, hogy egy ismeretlen jótevő már az összes hajléktalannak hotelszobát bérelt\./

Hirdetés

Az észak-amerikai városban -20, -25 fok körül van nap közben a hőmérséklet, ezért a lakosság gázpalackokat vitt az egyik hajléktalantanyára, hogy az ott élők ne fagyjanak meg.

Hirdetés
Az egyik ilyet túl közel helyeztek el egy kültéri hősugárzóhoz, így az felrobbant, lángba borítva a szedett-vedett sátortábort. Ekkor kereste meg a polgármester az Üdvhadsereg helyi vezetőjét, Jackie Rachevet azzal, hogy el tudnának-e szállásolni 70 embert. Ám később Rachev kapott egy másik hívást, hogy a dolog már nem aktuális.

– Az Üdvhadsereg felkészült a 70 ember elszállásolására, de értesítettek, hogy ez nem szükséges, mert az érintetteket már elvitték – mondta a CNN-nek Rachev. – Örülünk, hogy mindannyian biztonságos, meleg helyen vannak.

Rachev nem tudja, kicsoda valójában az Irgalmas Szamaritánusként emlegetett titokzatos jótevő, amiként azt sem, hogy melyik hotelben és hány napra foglalta le a szobákat.

Hirdetés
fotó:illusztráció 

2019. február 05. (kedd), 10:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10
Hirdetés

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Hirdetés
Hirdetés