74 éves lett az ország egyik kedvenc bemondónője, Kudlik Júlia - Ezt üzente a rajongóknak

Hirdetés
74 éves lett az ország egyik kedvenc bemondónője, Kudlik Júlia - Ezt üzente a rajongóknak
Hirdetés

A Delta legendás műsorvezetője még mindig elbűvölően néz ki!

Kudlik Júlia volt az egyik legnépszerűbb magyar bemondónő, a Magyar Televízió képernyőjén több mint negyven (!) évig láthattuk őt. /1965\-től 1996\-ig vezette a Delta című műsort\./

Hirdetés
Emellett háziasszonya volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, valamint számos népzenei vetélkedőnek, tévéfesztiválnak, Kodály-énekversenynek és díjátadó gálának is.
Hirdetés

Ősz Ferenc, Kudlik Júlia – Szilveszteri TV műsor 1971

Olyan műsorok is a nevéhez fűződnek, mint az Állatok védelmében, a Nótaszó, a Főzőcske TV fazék, vagy a Sportolók a porondon. A szintén legendás Antal Imrével is többször dolgozott együtt, egyik közös projektjük a Szeszélyes évszakok volt. 2005-ben a köztévé létszámleépítést tartott, ekkor sajnos Kudliknak is távoznia kellett a közmédiából.

Kudlik Júlia ebben a hónapban töltötte be 74. életévét. Manapság már ritkán mutatkozik nyilvános eseményeken, és interjúkat sem ad gyakran.

Hirdetés
Legutóbb Szalóki Ági Liszt Ferenc-díjas előadóművész fotózkodott vele, a közös képet Instagram oldalán is megosztotta. A képen Kudlik Júlia elbűvölően néz ki!

Az egykori bemondónő nincs jelen a közösségi média oldalakon, így a Facebookon sem. Érdekesség, hogy hosszú évekig volt egy Kudlik Júlia profil, amelyre folyamatosan töltöttek fel a Magyar Televízió egykori bemondónőjéről frissebb fotókat, de később kiderült, hogy ez egy álprofil, a legendás televíziósnak sikerült is töröltetnie a profilt, erről tavaly nyáron mesélt a .

Elmondása szerint egyáltalán nem vágyik már a szereplésre, jelenleg Szentendrén él, kedvenc hobbija pedig a kertészkedés és a foltvarrás.

Forrás: bidista.com

2019. július 26. (péntek), 21:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés