75 éves lett Kudlik Júlia!„Fel nem tudom fogni, hogy ennyi idős vagyok” – Ezt üzente a rajongóknak

Hirdetés
75 éves lett Kudlik Júlia!„Fel nem tudom fogni, hogy ennyi idős vagyok” – Ezt üzente a rajongóknak
Hirdetés

Nő létemre fizetést kaptam, hogy beszéljek, nem semmi” – ironizált Kudlik, aki nemcsak népszerűségét, hanem kifinomult megjelenését is megőrizte. /A kétórás beszélgetésen elárulta, néha még mindig nehéz elhinnie, hogy nemrégiben volt a het­venötödik születésnapja\./

Hirdetés

„A hetvenöt egy szám. Fel nem tudom fogni, hogy ennyi idős vagyok. Először a fiatalab­baknak üzennék az időről és a korról: ne felejtsék el, hogy az élet múlandó. Minden evilági múlandó, az öregkorunk – ami ajándék – feladat is egyben, amit fiatalkorunkban alapozunk meg.

Hirdetés
De ki gondol bele ekkor? Mindenki azt hiszi, hogy örök életére ilyen okos, szép, kívánatos lesz, sosem hal meg, mindig így marad. Hát nem egészen. Ha valaki idősebb korában csinos, az baromi nagy szerencse. Hogy öregasszonyként is rokonszenves tudjak maradni, nem kis meló, elhihetik” – nevette el magát.

Nem kozmetikumokkalNeve és arca összeforrt a Delta című műsorralFotó: Bors

A hajdani tévés a férfiakat sem kímélte.
Hirdetés
.

„Hogy a mai menő macsókból mamuszban csoszogó, zsörtölődő vénember helyett, hófehér hajú, tiszteletreméltó, unokákat szerető nagyapó legyen, az sem az edzőteremben töltött idő függvénye” – fűzte hozzá.

Nyugdíjazása után végleg hátat fordított a médiának, 2008-ban egyetemre jelentkezett teológia szakra, s bár kijárta az iskolát, nem diplomázott.

Hirdetés
Ötéves tanulmányait követően új célt tűzött ki az életében, Szvorák Ka­talin népdalénekessel az or­szágot járva tanítják és szórakoztatják a közönséget, magyarságot őrző dalaikkal és Kudlik gondolataival.

„Úgy éreztem korábban, hogy az ország mentálisan egyre lejjebb süllyed, az embereket rá kéne erre ébreszteni, valami buzdítót kéne mondani nekik, hogy ne a temetőbe meg a Dunának rohanjanak, hanem próbáljanak változtatni. Rájöttem, nem kell más, mint hogy a szeretetről szóljon a szöveg, ezért összeállítottam egy nyolc-tíz perces előadást a szeretetről” – mesélte.

Hirdetés

Nem kozmetikumokkalküzd a külsejéért, hanem egészséges életmóddalFotó: Bánkúti Sándor

A személyes történetek és életbölcsességek mellett azt is megosztotta rajongóival, mitől van még mindig ilyen irigylésre méltó formában.

„A belső ragyogás többet ér, mint a külvilági csillogás. Tulajdonképpen az idő múlásán sem töröm magam, mert sem megállítani, sem visszafordítani nem tudom. De hogy szép és tartalmas legyen az életem, azért mindent elkövetek. Nem kapkodok csodaszerek után, amitől nem lesz ráncom meg szarkalábam, mert az is hozzám tartozik, és különben sem léteznek ilyen szerek.

Hirdetés
 De hogy a megjelenésüket késleltessem, a mélységüket mérsékeljem, azért mindent megteszek: nem dohányzom, nem iszom alkoholt, legfeljebb egy pohár bort vagy egy sört. Ha tehetem, alszom eleget, naponta négy kilométert sétálok, mert a csontritkulásra ez a legjobb gyógyszer a hölgyeknek adott „lórúgás” gyógyszerek helyett” – mondta.

2020. július 26. (vasárnap), 09:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34
Hirdetés

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Hirdetés