85 éves lett a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula

Hirdetés
85 éves lett a Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula
Hirdetés

Süsü legendás hangja a múlt hónapban töltötte be nyolcvanötödik életévét.

Bodrogi Gyula Budapesten született, apja vadász volt, és ez a világ hamar megtetszett a későbbi színésznek. /Fiatalon tanárnak készült, végül azonban a művészetet választotta\./

Hirdetés
Eleinte néptáncolt, 1954-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti egyetemre, eredetileg rendező szeretett volna lenni, azonban ez a szak nem indult el, így a színész szakra került.
Hirdetés
Diplomáját 1958-ban szerezte. Élete első szerződését a József Attila Színháznál írta alá, ahol több, mint két évtizedig játszott.

A nyolcvanas évek elején került a Vidám Színpadhoz, ahol szinte minden létező funkciót betöltött, színésztől a művészeti igazgatón át a Kht. ügyvezető igazgatói posztjáig. 2002-ben a Vidám Színpad örökös tagjának választották meg. Egy évvel később a Nemzeti Színházhoz írt alá, a társulatnak a mai napig tagja.

Pályája elején főleg karakterszerepeket játszott, de hamar felfedezték komikusi tehetségét, olyannyira, hogy idővel az ún.

Hirdetés
“könnyű műfaj” egyik legismertebb képviselője lett. Annak köszönhetően, hogy Bodrogi muzikális, és remekül táncol, a zenés-táncos darabokban is sikert sikerre halmozott.

Színházi szerepei mellett egy sor filmben is szerepelt, volt olyan időszak, mikor majdhogynem évente forgatott. Többek között olyan alkotásokban szerepelt, mint a Házasságból elégséges, a Húsz Óra, a Szépek és bolondok, az Idő van, az Üvegtigris, és a Magyar Vándor.

Hirdetés
Legnépszerűbb szerepei azonban a televízióhoz kapcsolódnak.

Az ő jellegzetes hangján szólalt meg Süsü, a sárkány, a Vuk varjúja, vagy a Dr.Bubó Csőrmestere. A Linda című sikersorozatban a főszereplő apját játszotta, emellett a mai napig gyakran feltűnik különböző kabarékban és showműsorokban.

Munkáját több rangos kitüntetéssel díjazták az évek során. Kétszer kapott Jászai Mari-díjat, emellett érdemes és kiváló művésznek is mondhatja magát. A kilencvenes évek közép a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg, 2005-ben Kossuth díjat kapott, 2007 óta pedig a Nemzet Színésze cím birtokosa is.

Hirdetés
Szűk egy hónappal ezelőtt pedig mások mellett ő is megkapta a Magyar Filmakadémia Egyesület első ízben adományozott életműdíját.

2019. október 19. (szombat), 21:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 08:20
Hirdetés

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

Gyászol a Győri Nemzeti Színház: 51 éves korában elhunyt a társulat szeretett munkatársaSzomorú hírt közölt a Győri...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 07:22

Orbán Viktorék egy éven belül átveszik a hatalmat!

Orbán Viktorék egy éven belül átveszik a hatalmat!

Orbán egy éven belüli európai fordulatot vár, és Brüsszelnek is üzentOrbán Viktor október 14-én, szerdán Brüsszelben...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 06:45

Először a 6 hónapos kisbabája hunyt el Dorkána, most pedig a férje is eltávozott. A legfájóbb, hogy közben kiderült, hogy újra várandós a 19 éves Varga Dorka...a legroszabb rész nem is ez, hanem...

Először a 6 hónapos kisbabája hunyt el Dorkána, most pedig a férje is eltávozott. A legfájóbb, hogy közben kiderült, hogy újra várandós a 19 éves Varga Dorka...a legroszabb rész nem is ez, hanem...

? Először 6 hónapos kisbabáját vesztette el Dorka, most pedig meghalt a férje is – miközben újra életet hord a szíve...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 06:30

Pócs János sunyi és gátlástalan dolgot tett a parlamentben, de egy kamera véletlenül felvette az egészet!

Pócs János sunyi és gátlástalan dolgot tett a parlamentben, de egy kamera véletlenül felvette az egészet!

Önök egy brancs! – Magyar Péter nekiment Toroczkainak, Pócs János pedig egyetlen szóval üzent a ParlamentbenHeves...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 05:36

Az egész világot megdöbbentette a hír! Közleményt adott ki a Vatikán XIV. Leó pápáról!

Az egész világot megdöbbentette a hír! Közleményt adott ki a Vatikán XIV. Leó pápáról!

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – a Vatikán közölte, milyen állapotban van a súlyos műtét utánSúlyos...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 05:21

Örömhírt jelentett be Rubint Réka: eltűnt a korábban műthetetlennek tartott daganata

Örömhírt jelentett be Rubint Réka: eltűnt a korábban műthetetlennek tartott daganata

Örömhírt jelentett be Rubint Réka: eltűnt a korábban műthetetlennek tartott daganataMegható és reményteli hírekkel tért...

Mindenegyben blog
2026. október 15. (csütörtök), 04:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Mindössze 6 évet élhetett: meghalt a kis Kristóf, akiért egy egész város összefogottTíz és fél hónapon át küzdött...

Mindenegyben blog
2026. október 14. (szerda), 20:33

Itt már havazik!Berobbant a tél, itt a havazás: ebben a térségben már30 centis a hó

Itt már havazik!Berobbant a tél, itt a havazás: ebben a térségben már30 centis a hó

Harminc centi hó hullott a bolgár hegyekben, több szomszédunknál is fehér a táj – Magyarországon mikor havazhat?Október...

Hirdetés
Hirdetés