87 millió tonnás aszteroida okozhatja az emberiség végét - itt az időpont

Hirdetés
87 millió tonnás aszteroida okozhatja az emberiség végét - itt az időpont
Hirdetés

Nem hogy a NASA, de még Bruce Willis és az Armageddon teljes csapata sem állíthatja meg a Bennu névre keresztelt aszteroidát, ha az a jövő században ütközőpályára áll Földünkkel. A jelenleg nyolcvanmillió kilométernyire keringő óriásszikla 2135-ben csapódhat be bolygónkba, kiirtva a földi élet nagy részét, ha nem az egészét. /A Bennu fenyegetése ismert, egy most megjelent kutatás szerint pedig védtelenek vagyunk – hiába az elkövetkező bő évszázad technikai fejlődése, nem leszünk képesek elkerülni a katasztrófát\./

Hirdetés

A Bennu jelenleg a legalaposabban megfigyelt aszteroi­da, a száguldó világvége mint­egy 500-530 méter átmérőjű, nagyjából akkora, mint a New York-i Empire State Building.

Hirdetés
79 milliárd kiló a súlya, és 102 ezer kilométer/órás se­besség­gel halad. Ha becsapó­dik a Földbe, az olyan lesz, mintha nyolcvanezer hirosimai atombomba robbanna fel egyszerre. Ha óceánba csapódik, a fél Földet elárasztó cunamit gerjeszt, ha szárazföldbe, akkor pár hónap alatt izzó, levegőtlen pokollá változtatja bolygónkat.

Hirdetés

A védekezés legjobb formája a Bennu eltérítése vagy szétrobbantása lenne, még mielőtt eléri bolygónk atmoszféráját. Az ambiciózus terv megvalósítására hozták létre a találó HAMMER, vagyis kalapács mozaiknevet viselô missziót. Ez valójában egy 8,8 tonnás űrhajó, ami megcélozza és eltéríti az aszteroidát az ütközőpályáról. Ez azonban az asztrofizikusok szerint nem járható út, a megoldás a Bennu felrobbantása lehet, amihez azonban nincs elegendô nukleáris energiánk.

Hirdetés
Jelen tudásunk szerint reménykedhetünk, hogy a kiszámíthatatlan égi szikla száz év múlva elkerüli a Földet.

A Bennu aszteroida átmérője 500 és 530 méter között váltakozik, a méretbeli összehasonlításhoz itt az Empire State Building, amely 443 méter magas – igaz, derékban jóval karcsúbb. Ha az aszteroida becsapódik, az akkorát szól majd, mintha nyolcvanezer hirosimai atombomba robbanna fel egyszerre, ugyanazon a helyen.

Hirdetés

Pár millió évente jönnek a halálosztók

Az elmúlt évszázadok legnagyobb meteorbecsapódása – vagy legalábbis annak sejtik a tudósok – a szibériai Tunguszkában bekövetkezett robbanás volt. 1908. június 30-án reggel lépett be a légkörbe, majd vált tűzgolyóvá egy égitest, amely becsapódva nyolcvan kilométeres körben tarolta le a tajgát. Bár a kráterét máig nem találják, feltehetően egy jelentősebb méretű meteor lehetett.

Hirdetés

Jelen ismereteink szerint a földi életre legnagyobb hatással a Yukatán-félszigeten, 65 millió évvel ezelőtt becsapódott, több kilométer átmérőjű aszteroida volt, amely közvetve a dinoszauruszok kipusztulásához vezetett.

2020. október 04. (vasárnap), 15:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40
Hirdetés

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Hirdetés
Hirdetés