880 ezres fizetéssel keresnek óvónőket

Hirdetés
880 ezres fizetéssel keresnek óvónőket
Hirdetés

A kezdő magyar óvónői fizetés hétszeresével csábítja egy írországi óvoda a 22 éves Mészáros Lucát.

/Korábban arról írt a Facebookon, hogy noha itthon szeretne boldogulni, a kezdő óvónői fizetéséből ezt nehezen tudná megtenni\./

Hirdetés
Sem lakásra, sem gyermeknevelésre, de szerinte még egy kávéfőző megvásárlására sem elég.

A Népszava most megint foglalkozott vele, ugyanis a remény nélküli generációról, az elszegényedéstől félő fiatalokról írtak cikket. Ebben említették meg, hogy az itthoni 120 ezer forintos fizetés helyett 880 ezres óvónői munkával keresték meg Lucát, Dublinból.

Hirdetés

A lap cikke szerint a lány aggodalma nem egyedi eset. A legtöbb pályakezdő például nem tud önállóan fenntartani egy lakást, az elszabaduló albérletárak ugyanis ezt lehetetlenné teszik. Budapesten – a Rentingo felmérése szerint – átlagosan 120 ezer forintot kell fizetni egy lakásbérletért. 

Ez azért nagy probléma, mert a Workania kimutatása szerint ugyanis Budapesten átlagosan nettó 170 ezer forintot, míg Nógrád megyében nettó 110 ezer forintot keresnek a gyermektelen pályakezdők.

Hirdetés

atv.hu/Népszava

2018. április 27. (péntek), 17:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 19:07
Hirdetés

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

Putyin eddig nem ismert unokájáról írt egy oknyomozó portál – Igor Zelenszkij lehet az édesapjaVlagyimir Putyin orosz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 18:15

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

Magyar Péter szerint a pápa meglepődött a politikai életútján – erről beszéltek a VatikánbanMagyar Péter beszámolója...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 16:55

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Római tánc és vatikáni diplomácia: két különböző oldaláról mutatta be Magyar Pétert az olasz sajtóTáncoló...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 14:49

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett – félbe kellett szakítani az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:55

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt elKét katona vesztette életét az elmúlt napokban,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:29

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

Három nap alatt az autóalkatrésztől a milliárdos lélegeztetőgép-üzletig – a Szijjártó vezette külügy adott megbízást a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 11:51

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Négynapos demonstrációra készülnek a Kossuth téren a független benzinkutasokNégynapos demonstrációt tervez a budapesti...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 10:07

Megtámadták Moszkvát!

Megtámadták Moszkvát!

Drónok támadták Moszkva térségét, működésbe lépett az orosz légvédelemDróntámadás érte Moszkva térségét 2026....

Hirdetés
Hirdetés