9 éves áldozata van a koronavírusnak.

Hirdetés
9 éves áldozata van a koronavírusnak.
Hirdetés

Azt már pontosan tudjuk, hogy a koronavírus leginkább az idős, krónikus betegségekben szenvedőkre jelent hatalmas veszélyt. Ugyanakkor senki sem érezheti magát teljes biztonságban, hiszen a vírus nem válogat. /A COVID\-19 előfordulása a gyerekeknél viszonylag alacsony, ha mégis megfertőződnek, a vírus lefolyása gyengébb, esetleg tünetmentesen zajlik le\./

Hirdetés
Bár ez a hír nyugtató hatással lehet a szülőkre, véletlenül sem szabad lebecsülni a koronavírust, mert bármi megtörténhet.

Éppen ezt bizonyítja egy kilenc éves lublini kislány szomorú sorsa is, aki belehalt a vírus szövődményeibe.

Hirdetés
Normál körülmények között a gyermek túlélhette volna a fertőzést, ám a kislánynak voltak egyéb betegségei is.

Lengyelországban az elmúlt napok során riasztóan emelkedett a COVID-19-ben elhunytak száma. Múlt hét csütörtökön 627-en vesztették életüket, november 21-én pedig 24213 új fertőzöttet azonosítottak, illetve 574 halálesetről számoltak be a híradások.

Hirdetés

Az elhunytak életkora 57 és 94 év között volt, ám egy kirívó esettel is szembe kellett nézni a kórházi dolgozóknak. Egy kilenc éves kislány adta fel a koronavírus elleni küzdelmet. Katarzyna Wnuk, a lublini Sanepid szóvivője elmondta, hogy sajnos nem jogosultak arra, hogy részletes információt az elhunyt kislányról.

2020. november 26. (csütörtök), 14:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 19:24
Hirdetés

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY 2026-OS AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Brutális hőhullámmal indulhat a hónap – mutatjuk, mikor jöhetnek a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:57

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? Sorsfordító napok jönnek! ⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés♈ KOS: Augusztus előtt végre elérkezik az a pillanat,...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:11

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn elindulhat a nagy elszámoltatás – erre várt az ország a Tisza győzelme ótaMagyar Péter felszólalásával kezdődik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Hirdetés
Hirdetés