9900 Ft-ba került egy menü ezen a Tihanyi strandon és ez nem minden. Olyan áraik vannak, hogy csak pislogtunk, miközben olvastuk

Hirdetés
9900 Ft-ba került egy menü ezen a Tihanyi strandon és ez nem minden. Olyan áraik vannak, hogy csak pislogtunk, miközben olvastuk
Hirdetés
A minap olvasónk a tihanyi Plage 18 strandon járt, és nem akart hinni a szemének, ugyanis a belépőért hétköznap 4000, hétvégén 5000 forintot kértek el. /Ezt mindenkinek \(3 éves kor felett\) ki kell fizetnie, nincs diákkedvezmény\./
Hirdetés
Tavalyelőtt még, jegyezte meg, ugyanitt 1000 forintot kértek el egy belépésért. Igaz, azóta fejlesztések történtek, luxusstrand nyílt a régi helyén.

 

Többek között kivágták az árnyat adó fákat, lebontották a játszóteret.

Ellenben még napozósátrat sem lehet bevinni.
Hirdetés
A belépésnél biztonsági okokra hivatkozva átvizsgálják a táskákat, és elveszik az esetleg bevinni kívánt ételt és italt.

 

Ahogy mesélte, a legolcsóbb ital a három decis ásványvíz 600 forintért, a 2,5 decis kóla 750 forintba kerül. Egy cézár saláta 3800 forint körül mozog. Étteremben lehet menüt enni, 9900 forintért. A füvön labdázni tilos.

 

Nem kellett ahhoz nagy oknyomozást végeznünk, hogy igazoljuk olvasónk állítását

Elég csak felmenni a tihanyi strand honlapjára, ahol korrekten tájékoztatnak bennünket az árakról, az itallap és az étlap is fent szerepel. Tényleg ennyibe kerül egy kóla vagy egy hamburger, valószínűleg olvasóknak sikerült Magyarország egyik legdrágább helyére keverednie.
Hirdetés

 

Ahogy a honlapon írják:

Strandunk Balaton egyik legszebb helyén, az északi parton, a tihanyi félsziget keleti partján található ami egy gyönyörű füves, homokos strand területből és egy exclusive éttermi részből áll.

 




 

Ez a strand tényleg nem szimpla fürdőhely, hanem egy úgynevezett beach club, ahol a horror belépőért cserébe napozóágyat, napernyőt, asztalt, és strandtörölközőt adnak a vendégeknek. Ráadásul ahová csak annyi vendéget engednek be, ahány napozóágy van.

 

Pluszban, aki lusta sorban állni a büfénél, annak van egy jó hírünk, hogy a napágyakhoz teljes körű étel/ital felszolgálást is biztosítanak. Pluszban lehet gazebot és SUP-ot bérelni, 26-30 ezer forintért, csak tudnánk mi az... (megnéztük, gazebot=függönnyel elkerített, többszemélyes strandbox).
Hirdetés

 

Itt az árlista: étteremi árak - belépők.

 

Rátaláltunk a régi strand-árakra is - még fent szerepelnek a neten

Ezen a helyen Tihanyban tavaly még a Center Strand, más néven Átrium strand üzemelt, egy

 

kicsi, elegáns és nagyon rendezett, fizetős hely

 

. A felnőtt belépés 750 forintba került (főszezonban 16 óra után: 500 Ft). Gyerek, diák, nyugdíjas jegy 450 forintba került (főszezonban 16 óra után: 300 Ft-ba) 3 éves kor alatt a belépés ingyenes volt.
Hirdetés

A strandon számtalan kikapcsolódási lehetőség közül választhattunk, mint például a kicsiknek a homokos játszótér, a vízi röplabda pálya és a füves sportpálya. Emellett lehetett vízibiciklit, barracudát és kajakot bérelni.

 

- írták akkor.

 

Na, ennek lett vége. Helyette viszont van a legextrább tengerparti luxusérzés... Aki akarja, persze messze elkerülheti, nem kötelező, hála Istennek vannak még szabadstrandok a környéken is.
Hirdetés
 

2024. június 10. (hétfő), 06:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 20:25
Hirdetés

Megszólalt a búvár, aki kihozta az olaszok holttestét a Maldív-szigetek halálos barlangjából!

Megszólalt a búvár, aki kihozta az olaszok holttestét a Maldív-szigetek halálos barlangjából!

A világ egyik legjobb mentőbúvárja beszélt a tragédiárólSami Paakkarinen világhírű finn búvár vezette azt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 18:03

Meglépik:Felfüggeszti a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza!

Meglépik:Felfüggeszti a devizahiteles pereket és végrehajtásokat a Tisza!

A Tisza lépne a devizahiteles ügyekbenÚjabb nagy horderejű javaslat került az Országgyűlés elé: a Tisza-frakció két...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 17:21

Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze 2 héttel a halála előtt készült!

Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze 2 héttel a halála előtt készült!

 Kikerült a netre egy videó Scherer Péterről, ami mindössze két héttel a halála előtt készült. A felvétel különösen...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:36

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes ezzel a tettével máris a Tisza legnépszerűbb politikusává vált!

Forsthoffer Ágnes egyik első látványos házelnöki döntése rövid idő alatt nagy visszhangot váltott ki. Az Országgyűlés...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 16:10

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának Megasztár-változata, és a zsűritagok névsorán most mindenki felkapja a fejét! Ilyet még biztosan nem láttál: itt a videóklip, a felvételt a hozzászólásoknál találod!

Elkészült a NER Búcsúdalának eddigi legdurvább fejezete! Videón, mi történne, ha a főszereplők tükörbe...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:45

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptak

Deutsch Tamás családja sem úszta meg, igencsak rossz hírt kaptakTávozott vezető pozíciójából Deutsch-Lazsányi...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:32

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott a bébi

Exkluzív! Megszületett Horváth Csenge kislánya: különleges nevet kapott  a bébi Megszületett Horváth Csenge...

Mindenegyben blog
2026. május 21. (csütörtök), 15:15

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Titokban készült videó terjed Németh Balázsról! Őrület, mit művelt a Parlamentnél:

Lesivideó készült Németh BalázsrólLesivideó készült Németh Balázsról, a Fidesz-frakcióban ülő egykori híradósról, aki...

Hirdetés
Hirdetés