A családom egy étteremben hagyta a nagymamámat, hogy elkerüljék a számlát. Kár, hogy rossz unokával akadtak össze
A családom egy étteremben hagyta a nagymamámat, hogy elkerüljék a számlát. Kár, hogy rossz unokával akadtak össze
/A nagymamám mindig frissen sült sütikkel vár, soha nem felejti el egyetlen születésnapunkat sem, és valahogy minden családi összejövetelt igazi otthonossá tesz\./
Amikor megemlítette, hogy “idén csak egy kis vacsorára vágyik”, azonnal rábólintottam.
Idén töltötte a 85-öt, ami nem kis dolog. Egy nyugodt este finom ételekkel és a szeretteivel? Pontosan ezt akarta – de persze a család többi tagjának más tervei voltak.
– Nagymama valami igazán különlegeset érdemel – jelentette ki Linda nagynéni a családi csoportchatben.
A család ragaszkodott hozzá, hogy a város legelőkelőbb éttermébe vigyük, ami elsőre kedves gesztusnak tűnhetett volna… ha nem saját magukról szólt volna az egész.
A vasárnapi összejövetelünk egy cirkusz volt. Kimentem a teraszra egy kis nyugalmat keresve, és ekkor hallottam meg, ahogy az unokatestvérem, Katie éppen a bátyjával, Markkal szőtt valamit.
– Komolyan, Jade nem fog nemet mondani – suttogta Katie. – A bankban dolgozik! Tele van pénzzel. Egyedül él, nincsenek gyerekei. Mégis mire költené a pénzét?
Mark felnevetett.
– Pontosan. Csak lazán kell tartani a dolgokat, amíg meg nem jön a számla. Aztán majd csinálunk egy nagy hülyét magunkból, és ő kifizeti.
Megmerevedtem. Ó, szóval ez volt a terv. Felduzzasztani Nagyi születésnapi vacsoráját egy óriási eseménnyé, majd rám tolni az egészet, miközben ők ártatlanul pislognak?
– És mi legyen Nagyival? – kérdezte Mark. – Szóljunk neki is, hogy hozzon pénzt? Tudod, biztos, ami biztos?
Katie felnevetett.
– Ugyan! Úgyis ragaszkodni fog hozzá, hogy besegítsen. Mindig így csinálja. De a drága unokahúgunk majd előlép, hogy megmentse a helyzetet, mert ő olyan hős.
Éreztem, ahogy elönt a düh. Így kihasználni a Nagyit? Ráadásul a születésnapján?
Nagyon szívesen kifizettem volna egy felejthetetlen estét neki.
Rendben. Lássuk, hogyan sül el a tervük – gondoltam, majd visszamentem a házba.
Eljött az este, és én mentem el Nagyiért. Az autóban ültünk, miközben ő kis táskáját szorongatva mosolygott, mintha ez lenne élete legboldogabb napja.
A család többi tagja úgy viselkedett, mintha egy hírességeknek szervezett afterpartin lennénk.
Katie megállás nélkül fotózkodott, “az esztétika kedvéért”, pózolva minden egyes italával és előételével.
Mark végigkóstolta az összes méregdrága whiskey-t, és fennhangon magyarázta a pincérnek, Miguelnek, hogy ő micsoda “ínyenc”.
Linda nagynéni folyamatosan a legdrágább ételeket ajánlgatta mindenkinek. Közben Nagyi csak sugárzott.
– Ez gyönyörű – suttogta nekem. – Nem számítottam ekkora felhajtásra.
Megszorítottam a kezét.
– Örülök, hogy jól érzed magad, Nagyi.
De közben figyeltem, ahogy a család mindenből a legdrágábbat rendeli. Borosüvegek, nem poharak. A legjobb steakek. Az összes köret az étlapon.
Közben én csak egy egyszerű filet-et és egy pohár házibort kértem. Nagyi is szerényen választott.
– Biztos, hogy nem kérsz mást? – kérdezte Joe nagybátyám. – Különleges alkalom! Élvezd egy kicsit!
Erőltetett mosollyal válaszoltam:
Aztán megjött a számla.
Nagyi épp a mosdóban volt, és a többiek azonnal belekezdtek a műsorba.
– Óóó, hát ez aztán nem semmi… – ámuldozott Linda nagynéni. – Segítenék, de tudod, még mindig fizetjük azt az időszakos nyaralót…
Katie a körmeit nézegette.
– Minden pénzemet koncertjegyekre költöttem. Az élőzene fontos a mentális egészségemnek.
Mark nagyot sóhajtott, mintha egy szappanoperában szerepelne.
– A kutyám gyomorproblémái miatt az állatorvosi számlák borzasztóak. Teljesen le vagyok égve.
Joe nagybátyám széles mosollyal hátradőlt.
– Úgy gondoltuk, te állod, Jade.
Aztán Linda nagynéni előhúzta a végső fegyvert:
– És hát… ez Nagyiért van. Nem tudhatjuk, hány ilyen alkalom maradt még…
Ekkor visszatért Nagyi. Nem akartam az ő vacsoráját egy veszekedéssel tönkretenni.
– Intézek valamit, mindjárt visszatérünk erre – mondtam, majd a menedzser irodája felé vettem az irányt.
15 perccel később visszatértem az asztalhoz – és csak Nagyit találtam ott.
A többiek eltűntek.
Nagyi rémülten nézett rám.
– Azt mondták, mindjárt jönnek… De már tíz perce elmentek.
Megöleltem.
– Ne aggódj, Nagyi. Minden rendben van.
Miközben a pincérek elrendezték a dolgokat, Miguel még egy csodás csokoládétortát is hozott neki ajándékba.
Másnap reggel a telefonom csörgött. Linda nagynéni ordított a vonal túloldalán:
– Az étterem zaklat minket a számlával!
Katie dühös hangüzeneteket küldött, Mark szitkozódott, Joe nagybátyám pedig könyörgött, hogy “intézzem el”.
Kár, hogy a steakhouse menedzsere az egyetemi haverom volt. Ő már intézkedett.
És jövőre? Csak én és Nagyi, egy szép csendes helyen.
A telefonom pedig végig néma üzemmódban lesz.
2025. március 13. (csütörtök), 16:30
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
