A fa ültetés megmentheti a bolygót. Ha elkezdünk fát ültetni, minden vissza áll a régire

Hirdetés
A fa ültetés megmentheti a bolygót. Ha elkezdünk fát ültetni, minden vissza áll a régire
Hirdetés

/Az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára – állítják svájci kutatók, akik szerint az eddig véltnél sokkal több, nem kevesebb mint 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte, aminek eredményeként 25 százalékkal csökkenne a légköri szén\-dioxid mennyisége – írja az MTI\./

Hirdetés

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést, egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni világszerte – írja a BBC News.

A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői megvizsgálták, hogy a bolygó mely területein és mennyi fát lehetne ültetni, továbbá hogy az új erdőterületek milyen hatással lennének a légköri szén-dioxid-koncentrációra.

Hirdetés

A Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) szakemberei a fotointerpretáció módszerét és a Google Earth térképszoftverét használva megállapították, hogy a már létező erdőségek, mezőgazdasági és városi területek mellett még

világszerte 0,9 milliárd hektárnyi terület áll rendelkezésre faültetéshez.

A szakemberek szerint amikor ezek a fák teljesen kifejlődnek, akkor nagyjából 200 gigatonnányi szén-dioxidot – vagyis az ipari forradalom óta az emberi tevékenységek által kibocsátott káros anyag csaknem kétharmadát – lesznek képesek elnyelni, ami a légkörben lévő szén-dioxid-mennyiség egynegyede.

Hirdetés

„A tanulmányunk egyértelműen bizonyítja, hogy jelenleg az újraerdősítés a rendelkezésünkre álló legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára” – mondta Tom Crowther, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: „ha most cselekszünk, akkor akár 25 százalékkal is csökkenthetjük a légköri szén-dioxid-koncentrációt, olyan szintet elérve, amelyre csaknem egy évszázaddal ezelőtt volt példa”.

A kutatók hat országot jelöltek meg az újraerdősítés “gócpontjaiként”: Oroszország (151 millió hektár), Egyesült Államok (103 millió hektár), Kanada (78 millió hektár), Ausztrália (58 millió hektár), Brazília (50 millió hektár) és Kína (40 millió hektár).

Hirdetés

A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a kulcs most a gyorsaság, ugyanis a bolygó melegedésével párhuzamosan fogynak az erdősíthető területek a trópusokon.

„Ugyancsak kulcsfontosságú, hogy védjük a már létező erdőterületeket, további klímavédelmi intézkedéseket tegyünk és folyamatosan csökkentsük a fosszilis tüzelőanyagok használatát” – hangsúlyozta Crowther.

Más kutatók szerint azonban a tanulmány „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”. Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Myles Allen szerint az újraerdősítés csupán egyike a leghatékonyabb stratégiáknak és semmiképpen sem az elérhető legjobb megoldás a klímaváltozás problémájára, messze elmarad ugyanis a fosszilis tüzelőanyagokból eredő kibocsátás zéró szintre csökkentésétől.

Hirdetés

Megint mások túlzónak érzik az ültetett fák szén-dioxid-elnyelő képességével kapcsolatos becsléseket.

2019. július 07. (vasárnap), 18:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 09:18
Hirdetés

Minimalbér 2027: Hatalmas ugranak a bérek, jönnek a 400 ezer forint feletti fizetések Magyarországon! ??

Minimalbér 2027: Hatalmas ugranak a bérek, jönnek a 400 ezer forint feletti fizetések Magyarországon! ??

? 40 százalékkal nőhet a minimálbér 3 év alatt – mutatjuk, mit jelent ez a pénztárcádbanMegszületett a hároméves...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 08:06

Lékai-Kiss Ramóna gusztustalan dolgot tett élő adásban! Sokan hányingert kaptak!

Lékai-Kiss Ramóna gusztustalan dolgot tett élő adásban! Sokan hányingert kaptak!

? A Nagy Duett élő adásában megint minden szem Lékai-Kiss Ramóna ruhájára szegeződött Vasárnap este folytatódott a TV2...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 07:24

Meghalt Béres László

Meghalt Béres László

?️ Meghalt Béres László – Gyászba borult a magyar autósport  Mély megrendüléssel értesült a hazai autósport közössége a...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 06:25

? MOST ROBBANT! Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

? MOST ROBBANT! Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyebben kell a zsebbe nyúlni 2026-ban – ez lesz, ha tetszik, ha...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 22:22

Váratlan pénz, stabil bevétel, gondtalan év: ezek a csillagjegyek MÁRCIUSban anyagi biztonságba lépnek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan pénz, stabil bevétel, gondtalan év: ezek a csillagjegyek MÁRCIUSban anyagi biztonságba lépnek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Ezeknek a csillagjegyeknek semmilyen anyagi gondjuk nem lesz márciusban! ?Nagy pénz áll a házhoz, és végre beérik...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 20:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

?️ Gyászba borult Putnok – Elhunyt Dr. Ködmönné Dr. Laczkovich Katalin  Megrendítő hír érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 15:42

A magyar popzene új lázadói – Molnár Tamás, Majka és ByeAlex politikai reflexiói a jelenlegi közélet árnyékában

A magyar popzene új lázadói – Molnár Tamás, Majka és ByeAlex politikai reflexiói a jelenlegi közélet árnyékában

Kevés olyan időszaka volt a magyar könnyűzenének, mint a mostani, amikor az előadók ennyire nyíltan és ilyen...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 15:12

13 éve történt a Szita Bence gyilkosság..mind a 3 elkövető kínok között halt meg !Ma Szita Bence sírjánál jártunk.. még a szó is elakadt, mikor megláttuk az emlékhelyét..

13 éve történt a Szita Bence gyilkosság..mind a 3 elkövető kínok között halt meg !Ma Szita Bence sírjánál jártunk.. még a szó is elakadt, mikor megláttuk az emlékhelyét..

?️ 13 éve halt meg – A felsőmocsoládi kisfiú, akinek történetét az ország soha nem feledi  Tizenhárom év telt el azóta,...

Hirdetés
Hirdetés