A fehér bőrű nőnek három sötét bőrű gyereke van: A terhesség története az egész világot meghatja

Hirdetés
A fehér bőrű nőnek három sötét bőrű gyereke van: A terhesség története az egész világot meghatja
Hirdetés

2017-ben az amerikai pár Aaron és Rachel Halbert úgy döntött, örökbe fogadnak egy gyermeket. De nemcsak az örökbe fogadás mellett döntöttek, hanem amellett is, hogy afro-amerikai gyerekeket fogadjanak örökbe. /Igaz, hogy 2018\-at írunk most, de a pár számára ez nem volt könnyű döntés főleg ha a napjainkban felmerülő rasszizmusra gondolunk\./

Hirdetés

Aaron és Rachel tisztában voltak azzal, hogy milyen megpróbáltatások várhatnak rájuk, de elhatározták, hogy akkor is véghez viszik tervüket.

Hirdetés
Szép életet szerettek volna biztosítani azoknak a gyerekeknek.

Egy idő múlva sikerült is az örökbe fogadás, de a szülők megtapasztalták az első nehézségeket, azzal együtt, hogy a nagy volt kezdetben az öröm.

A pár egyre jobban megszokta azt, hogy ők négyen egy családot alkottak de sajnos nagyon sok rasszista megjegyzést hallottak a körülöttük lévő emberektől az utcán. Aaron és Rachel az USA déli részén lakik és ott még mindig igen erősen jelen van a rasszizmus.

-Tudtuk azt, hogy egy fehér pár és két afro-amerikai gyerek sok reakciót vált ki az emberekből, itt az USA déli részén.

Hirdetés
Az egyik boltban van például egy molett fehér hölgy, aki mindig undorodva néz ránk. Van egy afro-amerikai hölgy is aki csak ránk néz és mindig megrázza a fejét, mondta Aaron a Washington Post-nak.

A pár soha nem vette magára a megjegyzéseket, tudták, hogy ők mindent megtesznek a gyerekekért és szeretetben nevelik őket fel. Nem a bőrük színét nézték. Rachel pedig egy mesterséges megtermékenyítésen vett részt, mert szerettek volna még egy gyereket de nem tudott teherbe esni.

Hirdetés

Az orvosok találtak is egy afro-amerikai embriót amit 15 évvel ezelőtt fagyasztottak le. Fontos volt a pár számára, hogy a születendő és a már meglévő gyerekek valóban testvéreknek érezzék magukat.

A pár végül is talált olyan orvost aki segített nekik és meg is értette, miért is szeretnének annyira afro-amerikai embriót. Amikor Hondurasba utaztak, hogy végre megtudják, mikor lesz kezelés, furcsa hír várta őket.

Hirdetés
Az embrio kettéosztódott.

Ennek ellenére elvégezték a műtétet és később kiderült, hogy Rachel nem ikreket hanem hármasikreket várt. Szerencsére a terhességgel minden rendben volt és ma a párnak öt gyönyörű gyereke van.

Igazán inspiráló ez a történet. A mai időkben, amikor a rasszizmus még mindig sok helyen problémát okoz és az emberek nem tudnak elvonatkoztatni a bőrszíntől – ez a család megmutatja, hogy a szeretetet nem érdekli a bőrszín.

Hirdetés
Milyen szép ez!csodalatos.co

2019. június 19. (szerda), 21:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 04:52
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szolgálatteljesítés közben érte a halálKedd délután jelentették be a megrendítő hírt: szolgálatteljesítés közben...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 17:10

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

15 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.07.01 szerda éjféligA HungaroMet Nonprofit Zrt. friss...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 16:08

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn szerint Orbán Viktor terrorcselekményt követhetett el, és hiába próbálták megállítani a nyomozást! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Laczó Adrienn súlyos állításokat fogalmazott meg2026-06-27-én megjelent nyilatkozatában Laczó Adrienn arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Hirdetés
Hirdetés