A férfi 7 évig hajléktalan volt aztán átváltoztatáson megy keresztül és az eredmény hihetetlen

Hirdetés
A férfi 7 évig hajléktalan volt aztán átváltoztatáson megy keresztül és az eredmény hihetetlen
Hirdetés

A férfi először zongorajátékával kápráztatta el az embereket. Majd valaki aki az utcán meglátta őt átváltoztatásra invitálta őt melyet a férfi soha életében nem fog elfeljteni.

/Már korábban is írtunk Donald Gould\-ról aki hajléktalan és az USA Florida államába, Sarasotában szórakoztatta az embereket zongorajátékával\./

Hirdetés

Készült is róla egy felvétel amin hallhatjuk, hogyan zongorázik és ezt a filmet a Youtube-on már 20 millióan látták. Azóta Donald ismert személyiség.

A férfinak nehéz élete volt, veteránként elvesztette lakását és hajléktalan lett.

Hirdetés
Feleségen 1998-ban meghalt, majd gyermekét az állam vette gondozásába.

Egy ilyen élet mellett nem is volt csoda, hogy a férfi a droghoz nyúlt és sokáig az utcán tengette életét. Hét éven keresztül volt hajléktalan és nem számíthatott segítségre.

Youtube

Egy kicsivel több, mint két évvel ezelőtt egy csoport ismeretlen úgy döntött, segíteni fog Donaldon, hogy jobb élete legyen. A férfi új ruhákat kapott és egy átváltoztatás keretein belül még új frizurája is lett. 18 hónapja nem borotválkozott és senki sem vágta le a haját.

Hirdetés

Donald nagyon hálás volt a segítségért és ez nagyon jó látni.

Sőt, a történet hihetetlen fordualtot vett. A férfi egy étteremben kapott fizetett állás, ahol zongoristaként kereshette kenyerét.

Mostmár csak egy lépés van hátra: helyre szeretné hozni kapcsolatát fiával. De ha megnézzük, hogyan alakult az élete akkor azt mondhatjuk, hogy minden lehetéséged és a férfi élete most jó vágányon halad.

Hirdetés

Milyen fantasztikus, hogy ilyen emberek segítik őt. Donald átalakulása hihetetlen.

Nézd meg Donald átalakulását és oszd meg ezt a cikket barátadiddal.

2018. augusztus 25. (szombat), 08:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 05:57
Hirdetés

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

GYÁSZBAN AZ ORSZÁG! ?️ 1 perce jött a tragikus hír! Fenyő Miklós után Ő is elment.. - Felfoghatatlan veszteség mindenki számára ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a rockvilág: meghalt a Motörhead legendás gitárosa, Phil CampbellÚjabb megrendítő veszteség érte a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 15:05

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kell

Bejelentették! Rengetegen kapnak akár 700 ezer forintot Magyarországon, még igényelni sem kellBejelentették! Rengetegen...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 13:48

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Drámai hír érkezett Liptai Claudiáról

Komoly betegségek árnyékában készül A Nagy Duett: Liptai Claudia is kidőlt, Pankáék sincsenek jó állapotbanA Nagy Duett...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 12:12

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is összeborzolódott. ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál: Rubint Réka kiosztotta Magyar Pétert!Rubint Réka olyan sallert vert le Magyar Péternek, hogy még a haja is...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 09:19

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon brutális időjárás vár ránk jövőhéten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nem kismiska, ami ideér! Kiadták a nagy áprilisi időjárás-előrejelzést, és tényleg nagy fordulat jöhetA márciusi,...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:44

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Hatalmas tragédia: miután az anya elvette a telefonját, a fiatal lány rátámadt. Az anyát sajnos nem sikerült megmenteni.

Tragédia Oroszországban: a telefon és a közösségi média miatt támadt rá édesanyjára egy 13 éves lány – az anyát már nem...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 08:24

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével ❤️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nemcsák Károly kapta idén a Kossuth-díjat - gratuláljunk neki sok lájkal és szívecskével  Kitüntették Nemcsák Károlyt:...

Mindenegyben blog
2026. március 15. (vasárnap), 07:14

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél mindenki

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél mindenki

Szenzáció a Séfek Séfe után: Radics Attila „Lukasz” akkora közönségkedvenc lett, hogy már a visszatéréséről beszél...

Hirdetés
Hirdetés