A FIAM ELKEZDETT FULLADNI, ÉS KÉKÜLT A SZÁJA. EKKOR MEGJELENT 2 JÁRŐR, ÉS EZT TETTÉK VELÜNK, NEKIK ÜZENEK!

Hirdetés
A FIAM ELKEZDETT FULLADNI, ÉS KÉKÜLT A SZÁJA. EKKOR MEGJELENT 2 JÁRŐR, ÉS EZT TETTÉK VELÜNK, NEKIK ÜZENEK!
Hirdetés

Hősiesen helytálltak a budapesti rendőrök, akiket egy édesanya intett le kétségbeesetten az Üllői úton. A 11 éves kisfiú ugyanis hirtelen rosszul lett: nem kapott levegőt, elkékült az arca.

/ Egy budapesti anyuka május 14\-én 19 óra körül 11 éves fiával a X\./

Hirdetés
kerületi Üllői úton sétált, amikor a gyermek hirtelen rosszul lett. A fiú nem kapott levegőt, ezért az édesanyja leintette az éppen arra járőröző rendőröket – írja a Police.
Hirdetés
hu. A zsaruk látták, hogy a kisfiú nem kap levegőt, az arca is elkékült, ezért azonnal a rendőrautóba ültették őt és az anyukáját, majd szirénázva a legközelebbi kórházba szállították. A fiú ott megkapta a szükséges, gyors ellátást.

Az édesanya üzent a mentőhelikopterben ülőknek, és a Rendőröknek: " Maguk a legjobb emberek a világon, mivel életeket mentenek. Ha most Önök nincsenek, az én fiam meghalt volna. Az életét köszönhetem maguknak, és ezért az életem végéig hálás leszek! Annyira köszönöm Önöknek, kérem a Jó Istent, hogy sokáig tartsa meg Önöket életben, hogy sok ilyen szépet tegyenek.

Hirdetés
" Osszátok meg, hogy eljusson hozzájuk, köszönöm szépen!

2018. június 26. (kedd), 19:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 14:43
Hirdetés

Gajdos Lászlónak elege lett: Senki nem gondolta, hogy meg meri lépni az akkugyárakkal szemben

Gajdos Lászlónak elege lett: Senki nem gondolta, hogy meg meri lépni az akkugyárakkal szemben

Gajdos Lászlónak elege lett: Senki nem gondolta, hogy meg meri lépni az akkugyárakkal szembenDebrecen lett az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 13:27

Döntés született:Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon!

Döntés született:Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon!

Döntöttek! Hozzányúl a kormány a nyugdíjhoz: a legkevesebből élők örülhetnek nagyon2008 óta változatlan a 28 500...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 11:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Szilágyi Tibor, a magyar színjátszás egyik nagy alakjaÉletének 83. évében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 11:24

Házbizottság elé kerül a parlamenti botrány: Magyar Péter hazug trógernek nevezte Panyi Miklóst

Házbizottság elé kerül a parlamenti botrány: Magyar Péter hazug trógernek nevezte Panyi Miklóst

Magyar Péter hazug trógernek nevezte Panyi Miklóst: a parlamenti vita után a házbizottságot is összehívjákA...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 10:50

Fontos figyelmeztetést adott ki a kormány: baj van a sertéshússal

Fontos figyelmeztetést adott ki a kormány: baj van a sertéshússal

Baj van a sertéshússal: fontos figyelmeztetést adott ki a kormányNehéz helyzetbe kerültek a magyar gazdákNagyon nehéz...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 10:37

Megszületett a döntés Orbánék titkosszolgálati kulcsemberéről

Megszületett a döntés Orbánék titkosszolgálati kulcsemberéről

FRISS: Döntöttek Orbánék titkosszolgálati kulcsemberérőlMagyar Péter jegyzi a határozatotÚjabb fontos személyi döntés...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 10:32

Sulyok Tamás lépése miatt dagad a botrány: a kormány ezt aligha fogja szó nélkül hagyni

Sulyok Tamás lépése miatt dagad a botrány: a kormány ezt aligha fogja szó nélkül hagyni

Dagad a botrány! Sulyok Tamás olyat lépett, aminek a kormány nem fog örülniAlkotmányos vita miatt jött a nemzetközi...

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 07:38

Lemondott az Orbán-kormány egyik kulcsembere, de előtte mindent elárult!

Lemondott az Orbán-kormány egyik kulcsembere, de előtte mindent elárult!

Navracsics Tibor lezárta politikusi korszakátNavracsics Tibor politikai pályájának egyik legfontosabb fejezete zárult...

Hirdetés
Hirdetés