A Nagy Ő rózsáját visszautasította az egyik versenyző

Hirdetés
A Nagy Ő rózsáját visszautasította az egyik versenyző
Hirdetés

Soha nem látott fordulat borzolta fel a kedélyeket a Bachelor – A Nagy Ő  adásában! /Három nő is távozott Stohl András villájából, ám az este legmegrázóbb pillanata nem a kiesésekhez, hanem egy váratlan visszautasításhoz kapcsolódott\./

Hirdetés

A rózsaceremónia elején a színész-műsorvezető két versenyzőtől is elköszönt. A 48 éves életmód-tanácsadó, Szabó Melinda és a 34 éves, brazil származású üzleti értékesítő, Andrade de Souza Miriam – becenevén Mimi – nem kaptak rózsát. Stohl őszintén elmondta, hogy mindkét nő közel állt hozzá, mégis hosszú távon más irányba képzeli el az útját.

Hirdetés

Ám ami ezután történt, arra senki sem volt felkészülve.

Amikor már csak egyetlen szál rózsa maradt, Stohl Kovács Mónikát hívta ki maga mellé. A 35 éves pedikűrös arcán azonban nem megkönnyebbülés, hanem bizonytalanság ült. A Nagy Ő bevallotta, hogy elbizonytalanodott, mégis fontos számára Mónika, ezért felajánlotta neki a megmaradt rózsát.

A válasz hidegzuhanyként érte az egész villát:

Hirdetés
„Nem tehetem.”

A csend szinte vágni lehetett a levegőben. Lékai-Kiss Ramóna tátott szájjal állt, Stohl pedig láthatóan megrendült – ilyen még nem történt a műsor történetében.

Mónika később azzal indokolta döntését, hogy egyre kényelmetlenebbül érezte magát a villában, és úgy látta: András olyan lányokhoz kezd kötődni, akikkel ő nem tud azonosulni. Bár elismerte, hogy megkedvelte a férfit, mégis úgy érezte: „ez túl nagy ár érte.”

A feszültséget tovább fokozta, hogy Stohl már a ceremónia előtt rózsát adott Antal Ginának egy sikeres randi után, így ő biztos továbbjutó volt – ez pedig nem tetszett mindenkinek.

Hirdetés
Kiara Lord látványosan csalódott volt amiatt, hogy nem ő kapta az első rózsát, ugyanakkor később kijelentette: kifejezetten elégedett a kiesőkkel.

 

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése.

Hirdetés
Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

2026. február 06. (péntek), 13:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 16:51
Hirdetés

Megszületett Kapitány István: unokája – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Kapitány István: unokája – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Nagy örömhírt jelentett be Kapitány István: megszületett az első unokájaKapitány István vasárnap késő este megható hírt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 16:15

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben

Most érkezett: kikérték Deutsch Tamás mentelmi jogát, Magyar Péter édesanyja feljelentése állhat a háttérben1. Hétfőn...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 15:15

kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán Viktor

kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán Viktor

Lehullt a lepel: kiderült, mennyi pénzzel távozhat Orbán ViktorOrbán Viktor a választási vereség után nemcsak a...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 14:31

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeiről

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeiről

A leendő egészségügyi miniszter súlyos bejelentést tett az állami kórházak fizetős részlegeirőlFelülvizsgálat jöhet az...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 14:04

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekről

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekről

Dől a dominó! Bejelentést tett a rendőrség a vagyonkimenekítésekrőlNyomozás indult a feltételezett vagyonmenekítések...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 13:50

Duplázódhat a családi pótlék: két évtized után nyúlna hozzá a TISZA az egyik legfontosabb családtámogatáshoz

Duplázódhat a családi pótlék: két évtized után nyúlna hozzá a TISZA az egyik legfontosabb családtámogatáshoz

Van egy támogatás Magyarországon, amelyet szinte minden gyermekes család ismer, mégis hosszú évek óta egyre kevesebbet...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 13:17

Drámai hír érkezett Pataky Attiláról

Drámai hír érkezett Pataky Attiláról

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáértOnline aláírásgyűjtés indult Nagy Feró és...

Mindenegyben blog
2026. április 28. (kedd), 12:44

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáért

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáért

Petíció indult Nagy Feró és Pataky Attila Kossuth-díjának visszavonásáértOnline aláírásgyűjtés indult Nagy Feró és...

Hirdetés
Hirdetés