A NASA-nak kétszer is meg kellett volna gondolnia, mielőtt ezeket az Apollo-képeket nyilvánosságra hozza!

Hirdetés
A NASA-nak kétszer is meg kellett volna gondolnia, mielőtt ezeket az Apollo-képeket nyilvánosságra hozza!
Hirdetés

A Holdra szállás nem úgy zajlott, ahogy állítják! - egyre többen szedik szét a hivatalos teóriát! Megvan, mit titkolhatnak előlünk!.

/A legtöbb ember tud róla, hogy a Hodlra szállás esmeényében kételkednek talán legtöbben a világon\./

Hirdetés

És akik ezt tudják, azok között feltételezhetően szintén sok a kétkedő, őket is meg lehet érteni.

Egy korábbi felmérés szerint az amerikaiak túlnyomó többsége is úgy gondolja, hogy nem minden úgy zajlott, ahogyan azt a NASA nagy csinnadrattával előadta.

Hirdetés

A NASA nem mondta el a teljes titkot a Hodlra szállásról. Többek között azt sem, hogy a leszállóegységből kiszálló űrhajósok azt tapasztalták, hogy a halottnka hitt égitest felszínén élettel fognak találkozni.

Legalábbis hitelesnek tekinthető belső források szerint az asztronauták beszámoltak arról, hogy van valami, ami mozog a leszállóhely körül, és a távolban olyan korong alakú fémes szerkezetet is láttak lebegni, ami nyilvánvalóan nem ember alkotta tárgy volt.

Hirdetés

Innentől kezdve teljesen érthető és logikus lépés volt a NASA részéről az, hogy a Holdra szállást és annak képeit, a felvételeket, mindent meghamisítottak, és leforgattak egy stúdióban.

Vagyis az Apollo-küldetés tényleg megtörtént, de a valóság annyira szürreális volt, hogy azt le kellett butítani, és egy unalmas kisfilmet kellett helyette beadni a világnak.

Sokak szerint a repülő korongok az oroszok voltak valójában, és odafenn szembesült Amerika azzal, hogy a Szovjetek már rég a Holdon vannak.

Azonban ha így lett volna, sokak szerint az oroszoknak el kellett volna már azóta ezzel dicsekedniük.

Hirdetés

Egy másik lehetséges magyarázat a földönkívüliek létezése. Pontosabban az, hogy a Hold már eleve lakott volt, amikor az űrhajósok leszálltak, és ezt már korábban is sejtette a NASA, azonban az ott látottak még őket is meglepték.

A gond csak az, hogy az utólagosan leforgatott képeket, hamisított anyagokat könnyen ki lehet szúrni, és ezeket a közvélemény már ezerszer szétrágta.

Elég csak a zászló mozgására, pontosabban merevségének hiányára gondolni a NASA Hold felvételein.

Hirdetés

De a Holdon nincs is szél! Ez bizonyítja, hogy az amerikaiak biztosan csak egy stúdióban vették fel a híres képsorokat!

Az összeesküvés elméletek hívei szerint van egy másik probléma, és eleve rejtély az, hogy miért nem látszódnak a csillagok egyik holdbéli fotón sem...

Emellett nem lehet elmenni a híres "C" jelzésű szikla mellett sem, melyre tényleg abszolút nincs más magyarázat, mint az, hogy az egész csak egy stúdió felvétel.

Hirdetés

Ennek ellenére egyre többen hiszik, hogy lehetett valódi Holdra szállás, de annak a felvételei mindmáig titkosak, mert olyat látni rajtuk, amin az egész világ bepánikolna.

Hirdetés
..

OSZD MEG másokkal!

Forrás: avilagtitkai.com

2018. augusztus 24. (péntek), 07:51

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 07:09
Hirdetés

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök – mutatjuk, mit üzent Magyar Péternek!

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök – mutatjuk, mit üzent Magyar Péternek!

Váratlan fordulat: Polgár Judit nemet mondott Magyar Péter államfői felkéréséreMegtisztelőnek nevezte a felkérést,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 06:34

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászba borult Debrecen: 56 évesen meghalt a fél világot bejáró zenészElhunyt a Garbo zenekar alapítója2026. július...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 06:01

Forsthoffer Ágnes kitálalt: példátlan botrány robbant ki!

Forsthoffer Ágnes kitálalt: példátlan botrány robbant ki!

Forsthoffer kezében a kulcs: meginogott a legfőbb ügyész székeMegszüntetnék Nagy Gábor Bálint mandátumátÚjabb, az előző...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 05:29

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a hazai építőipar: elhunyt Barabás Árpád, egy nagy múltú magyar vállalat alapítójaEgy meghatározó szakember...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 04:27

Lehullt a lepel, hatalmas pénzt kapott Orbánéktól Polgár Judit alapítványi cége.Mutatjuk az összeget:

Lehullt a lepel, hatalmas pénzt kapott Orbánéktól Polgár Judit alapítványi cége.Mutatjuk az összeget:

Közel 700 milliót kapott az Orbán-kormánytól Polgár Judit alapítványi cége – most előkerültek a részletekHárom...

Mindenegyben blog
2026. július 20. (hétfő), 21:28

Pócs Jánost feljelentették bűncselekmény gyanúja miatt!

Pócs Jánost feljelentették bűncselekmény gyanúja miatt!

Hatósági ügy lehet Pócs János kamerázásaiból: két bűncselekmény gyanúja miatt kértek nyomozástFeljelentést tettek, Pócs...

Mindenegyben blog
2026. július 20. (hétfő), 20:05

2026 JÚLIUS UTOLSÓ hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk

2026 JÚLIUS UTOLSÓ hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk

♈ Kos (03.21.–04.19.)Július utolsó hetében végre elmozdulhat egy ügy, amely már hosszabb ideje bizonytalanságban...

Mindenegyben blog
2026. július 20. (hétfő), 20:02

2025 JÚLIUS UTOLSÓ hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk

2025 JÚLIUS UTOLSÓ hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk

♈ Kos (03.21.–04.19.)Július utolsó hetében végre elmozdulhat egy ügy, amely már hosszabb ideje bizonytalanságban...

Hirdetés
Hirdetés