A néni nem tudta kifizetni a csirkecombot: szó szerint megjegyeztem, mit mondott neki a boltvezető, annyira meglepett

Hirdetés
A néni nem tudta kifizetni a csirkecombot: szó szerint megjegyeztem, mit mondott neki a boltvezető, annyira meglepett
Hirdetés

Egy olvasónk, Brigitta küldte el nekünk, mi történt vele az egyik pesti hentesüzletben. Annyira megható az eset, hogy nagy örömmel osztjuk meg:

Íme Brigitta sztorija: “Egy idős néni tért be az egyik nagyobb hentesüzletbe. /Volt már vagy legalább 80 éves\./

Hirdetés
 Pont elém állt állt be a sorba, szegény, a kosara mellett még gurulós szatyrát is maga után húzta.

Mikor a kiszolgálóhoz ért, mondta, hogy most nemcsak csirkefarhátat szeretne venni, hanem combot is.

Hirdetés

Kedveskedni szeretne a férjének, akinek holnap lesz a születésnapja, és kedvence a rántott csirkecomb – csak mesélt, mesélt a családjáról a pultnál álló fiúnak, ahogy az idős nénik szokták…:)

Majd közölte, miből mennyit kér. A fiú a pultnál be is csomagolt szépen mindent.

Ez még az olyan régi, klasszikus üzletek egyike, ahol a vásárlást követően ott rögtön fizetni is tudsz.

Hirdetés
 Így a kiszolgáló rögtön mondta is az árat a néninek. Rövid csönd következett, így önkéntelenül is az idős hölgyre figyeltem.

Csak pár szót motyogott szégyenében. Ha jól értettem, valami olyasmit, hogy ő ennyit most nem tud fizetni. Ha jól láttam, még el is sírta magát szegény néni, szégyenében és nyomorúságában.

Pont ekkor jött ki az üzletvezető, és kérdezte a pultnál fiút, miért nem halad a sor. Ekkor ő elmondta, mi a helyzet.

Már vártam, hogy a főnök valami gúnyos megjegyzést tesz a nénire, de szerencsére nagyon nem így történt.

Hirdetés

Látva a hölgy végtelen bánatát, így szólt hozzá: “ne tessék aggódni, pont ma van extra nyugdíjaskedvezmény, így féláron elviheti, amit vásárolt. Így már ki tetszik tudni fizetni?”

A néni arcát elöntötte a megkönnyebbülés, hiszen így meg tudott venni mindent, amit szeretett volna.

Mikor a néni elment, én következtem, így jól láttam, milyen döbbenten nézett a kiszolgáló a főnökre.

Hirdetés
Hiszen igazából szó sem volt semmilyen kedvezményről.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Drasztikus lépésre szánta el magát Sarka Kata, most, hogy Hajdú Péternek mástól született gyereke

A főnök így szólt a beosztottjához: “Az én anyukám is szinte pont így néz ki, mint ez a néni. Megesett rajta a szívem.”

Jót mosolyogtam magamban, több mindent vettem, mint gondoltam, mert engem is meghatott az üzletvezető kedves gesztusa.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Képünk illusztráció)

Hirdetés

2022. május 28. (szombat), 19:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...