A nyár nagy kedvence lehet a 40 százalékos házi pálinkás fagyi

Hirdetés
A nyár nagy kedvence lehet a 40 százalékos házi pálinkás fagyi
Hirdetés

Keresztezte a pálinkát a fagylalttal Vajda Zsolt cukrászmester. Édességét 40 százalékos pálinkával ízesíti, amit csak húszévesnél idősebb vendégeinek ajánl, mert három gombócnál több megárthat./A hűvös tavasz ihletett meg egy fővárosi cukrászmestert, aki igazi hungarikummal, házi pálinkával ízesítette fagylaltját\./

Hirdetés

– Tavasszal olyan hideg volt, hogy kevesen akartak fagyizni. Azon gondolkodtam: hogyan melegíthetne át a nyalánkság? – mesél az újítás megszületéséről Vajda Zsolt, a XVI.

Hirdetés
kerületi San Marino cukrászda tulajdonosa.
cukrász
– A jó pálinka kézenfekvő ötletnek tűnt, de az alkohol nem fagyasztható, sőt olvasztja a jeget. Viszont ha a cukrot lecseréljük szőlőcukorra a fagylaltkészítés során, az alkoholos végeredmény sima, kenhető lesz. Az elkészült fagyival azonban nem árt óvatosnak lenni, alaposan kitábláztuk: autóvezetés mellé nem ajánljuk. Ráadásul az alkohol miatt korhatárt is be kellett vezetni.
Hirdetés

De nem 18, hanem 20 évre tettük a kiszolgálható vendégek életkorát. Tapasztalataim szerint ugyanis a nagykorúságuk hajnalán lévő fiatalok inkább hívei a mennyiségi, mint a minőségi alkoholfogyasztásnak. Márpedig a vegyes pálinka fagyos ízeit érdemes élvezni, semmint négy-öt gombóctól fejre állni – magyarázza a pálinkafagyi atyja.
hazi palinkas fagyi-01-BS

Hirdetés

Nem szeretem az alkoholt, de ez zseniálisan fi-nom – szögezte rögtönzött íztesztünk alanya, Kispál Ildikó. – Csak az lehet gond, hogy a fagyi nagy melegben általában jó választás, viszont ezzel azért óvatosan kell bánni, mert fejbe vághat – véli az ifjú hölgy.

Forrás: aktivblog.net

2015. május 19. (kedd), 10:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:56
Hirdetés

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz

Berobbant Magyarországon az újabb járvány: közel 40 ezren fordultak orvoshoz Magyarországon hivatalosan is megkezdődött...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 08:09

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. december 22., 08:44A hétfő reggeli órákban több olyan...

Mindenegyben blog
2025. december 22. (hétfő), 07:21

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence győzött élete első profi ökölvívó-mérkőzésén

Istenes Bence profi bokszoló lett – és rögtön győzelemmel mutatkozott beAz elmúlt években a Sztárbox újraélesztésével a...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap)

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT megmeri lépni! - Magyar Péter megtette Orbán Viktorral: ?Részletek lent a hozzászólásoknál!

MOST TÖRTÉNIK! Senki nem hitte, hogy EZT meg meri lépni! – Magyar Péter megtette Orbán ViktorralA balatonfüredi...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 19:19

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Kemenes Fanni, a magyar színház és film meghatározó jelmeztervezőjeSzomorú veszteség érte a magyar kulturális...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 17:29

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállalta

Senki nem vitte haza a nénit a jászvásári kórházból – kilenc élő gyermeke közül egyik sem vállaltaA romániai...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 16:37

Két év fogság után tért haza az ukrán katona

Két év fogság után tért haza az ukrán katona

Két év fogság után tért haza az ukrán katonaEgykori hadifogoly tért vissza családjához – testi-lelki megpróbáltatások...

Mindenegyben blog
2025. december 21. (vasárnap), 16:33