A nyers hagyma az örök fiatalság forrása és a legerősebb sejtregeneráló! Vegyük csak a leghétköznapibb hagymát…

Hirdetés
A nyers hagyma az örök fiatalság forrása és a legerősebb sejtregeneráló! Vegyük csak a leghétköznapibb hagymát…
Hirdetés

A hagymával kapcsolatban az egyik legmaradandóbb benyomásom természetesen gyermekkoromból származik. Emlékszem, hogy az alsó osztályban az egész osztály milyen nagy serénységgel készítette az orosz zöldség- és hússalátát. /Úgy esett, hogy a hagymaszeletelés keserves harca az egyik barátomra esett, egy törékeny, kifinomult, valódi arisztokrata fiúra\./

Hirdetés

Mialatt szeletelte, folytak a könnyei, de olyan nagyon, hogy azt elképzelni sem lehet. Ő ráadásul szemmel láthatóan nem próbált meg sehogy sem „védekezni” a hagyma könnyfakasztó hatása ellen. Áhítattal néztük állhatatosságát a „hagymával vívott harcban”, fejet hajtva kitartása előtt, ami végül is meghozta gyümölcsét, mert az összes hagymát felszeletelte. A történtek hatására sokáig ránézni se tudtam a hagymára, egyszerűen a belsőm tiltakozott ellene…

„A hagyma mindenféle betegségre megoldást jelent.” Az illóolajok magas tartalma miatt a hagyma valóban képes csodákat tenni. Utánajártam a leghatékonyabb recepteknek, amelyek a vöröshagyma levét tartalmazzák és a test megfiatalítását és megerősítését hivatottak biztosítani. Most örömmel oszthatom meg veletek a kiválasztottakat, letesztelteket. Ismeretes, hogy már Hippokratész is ismerte a hagymát, mint az elhízás elleni hatékony gyógymódot…

Hirdetés

A hagyma leve.

Hagymás maszk, „a fiatalság forrása”.

1. A magas cinktartalma miatt a hagyma képes megújítani a bőrt és helyreállítani annak fiatalságát és rugalmasságát. A hagymás maszk kisimítja a ráncokat, és ragyogóvá teszi a bőrt.

Hirdetés

2. Reszelőn reszeljük le a vöröshagymát, majd adjunk hozzá mézet. Arcunkat kenjük be olajjal, legjobb, ha olívaolajat használunk erre a célra. Erre az olajos bőrfelületre vigyük fel a hagymás-mézes pépet. Amikor megszáradt ez a réteg, vigyük fel a következő réteget (előbb az olajat, majd a hagymásat). Ez körülbelül 30 percet vesz majd igénybe. Ezután mossuk le bőrünket meleg vízzel és kenjük be arcunkat olyan krémmel, mely elveszi arcunk hagymás illatát és bőrnyugtató hatású.

3. Ezt a hagymás maszkot 2 napos időközönként alkalmazhatjuk. Egy kúra tíz alkalomból áll. Mivel a hagyma szerves savakat tartalmaz, a bőrre gyakorolt hatása egyszerűen csodás: világosabb, simább lesz, megszabadulhatunk a kis hibáktól, mint például a hegektől, sötét foltoktól, vagy szeplőktől. Az arc szép ovális formája egyre jobban feszessé válik. A maszk nem csak az arcra alkalmazható, hanem testünk minden problémás területre tökéletes megoldás.

Hirdetés

A sejtregeneráló hagymás elixír.

1. A vöröshagyma leve tartalmaz többek között aszkorbinsavat, jódot, fironcidokat és quercetin nevű flavonoidot. Emiatt a hagymalé egyedülálló anyag, amely serkenti a bőrsejtek osztódását, illetve regenerálódását.

Elixír készítése és szájon át történő bevitele akkor javasolt, ha bármilyen problémánk van a bőrünkkel, illetve bőrirritációval, krónikus betegségekkel kell szembeszállnunk. Emellett az elixír jelentősen javítja az arcszínt és jelentős mértékben megfázás-megelőző hatással is bír.

2. Elkészítéséhez hámozzunk meg tíz közepes fej vöröshagymát és egy fej fokhagymát. Öntsük fel egy liter tejjel és főzzük közepes lángon körülbelül egy óráig. Ezt követően vegyük le a tűztől, szűrjük le és hagyjuk kihűlni a tejes keveréket. Adjunk hozzá két evőkanál mézet a már lehűlt folyadékhoz. Az elixírt hűtőben tároljuk jól lezárva, lehetőleg üveg tárolóedényben.

Hirdetés

3. Az elixírt naponta öt alkalommal fogyasszuk, minden alkalomkor egy evőkanálnyit fogyasszunk el belőle az étkezések között. Ez a csodálatos folyadék nem csak gyógyítja és megfiatalítja a bőrt, hanem a hagyma-tej ital erősíti az immunrendszert és ellenállóbbá teszi az egész testet.

A vöröshagyma tulajdonságai valóban meglepőek. A hagyma tipikus szaga segít a fejfájás esetén is: elegendő belélegezni egy kicsit a hagymás gőzökből és hamarosan érezzük a megkönnyebbülést. Mindezt a fitoncidoknak köszönhetjük, amelyek emellett a könnyeket is okozzák a hagyma vágásakor.

Ha naponta áttöröljük ujjaink körömágyait a hagyma levével, akkor még a leghasználhatatlanabb, törékeny és repedezett körmöket is megerősíthetjük. És hogy a kezeinknek ne legyen hagymaszaga, csak mossuk le citromlével.

Zsírégető hagymás leves.

1. A hagyma serkenti a gyomor-, illetve bélrendszer működését, aktiválja az anyagcserét, eltávolítja a felesleges folyadékot és a méreganyagokat a szervezetből. Nagyon hatásos a hagymás leves étrendbe történő felvétele: ezt a levest minden nap, egy héten keresztül kell fogyasztani, úgy, hogy étrendünket csak az engedélyezett ételekkel egészítjük ki.

Hirdetés
A hagymás leves segít a súlycsökkentésben, a vér tisztításában, az általános közérzet javításában.

2. A zsírégető hagymaleves elkészítéséhez szükségünk lesz a következőkre: hat fej hagyma, pár paradicsom, egy fej káposzta, két kaliforniai paprika, egy csokor zeller vagy petrezselyemzöldje. A levesbe tehetünk ezeken kívül még kaprot, fokhagymát, cukkinit, spárgát, illetve egy kevés sárgarépát is. A zöldségeket tisztítsuk meg és szeleteljük össze. Öntsük fel vízzel, és főzzük készre. A levest ízesíthetjük ízlésünknek megfelelően, akár erős paprikával is.

A hét folyamán naponta főzzük meg ezt a levest, és három, esetleg négy alaklommal fogyasszuk el a nap folyamán.

Hirdetés
A diéta első napján mindenféle gyümölcsöt ehetünk, a banánt kivéve. A második napon ajánlott a leveshez valamilyen (friss, vagy főtt) zöldséget fogyasztani, csak burgonyát nem. A harmadik nap újra gyümölcsös nap, de ehetünk zöldséget is. A negyedik nap ismét zöldséges nap. Az ötödik napon a diéta megenged 500 grammnyi csirkehúst felvenni az étlapunkra. A hatodik és a hetedik nap étrendje megegyezik: zöldségek, gyümölcsök és 500 gramm csirkehús.

3. A hagymás leveses diéta nagyon könnyen alkalmazható, mert gyakorlatilag nincs éhségérzet. Ezen túlmenően rendkívül előnyös a szervezetünk egészségére is. Ha egy hétig diétázunk, nem csak jelentős testsúlycsökkenést érhetünk el, hanem a véredényeinket is tisztítjuk, továbbá ez a diéta javítja az emésztőrendszert, erősíti az immunrendszerünket!

És hogy mennyire hasznos a nők számára a hagyma? Már naponta mindössze egy hagyma elég ahhoz, hogy valóban szépek legyünk és kitűnően érezzük magunkat. És ezek nem pusztán üres szavak: a hagyma nagy mennyiségben tartalmaz A- és C-vitamint. Ezen vitaminok hiánya miatt a bőr ráncos lesz, továbbá zavar keletkezhet a hormonális egyensúlyban. Ezen kívül a vöröshagymában kalcium és kálium is van, amelyek könnyen felszívódnak.

Ami engem illet, egy nagy újdonság volt, és sosem gondoltam volna, hogy a hagyma tartalmaz olyan elemeket, amelyek szükségesek a csont és a keringési rendszer számára. Vegyük a következő esetet: amennyiben naponta 1 hagymát eszünk, ekkor a gyógyszertárból nem szükséges semmilyen vitamin-készítmény. Különösen fontos, hogy ne felejtsünk el hagymát enni az immunhiányos őszi-téli időszakban!

Írd meg a kommentrovatban, hogy te hogyan használod a hagymát az egészség és szépség megőrzése érdekében. Nem kétséges, hogy sok hasznos recept létezik még, amit más kedves olvasóinknak is tudniuk kell! Kívánok kicsattanó egészséget és hosszú, nyugodt életet.

Forrás: ketkes.com

2018. február 24. (szombat), 16:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04
Hirdetés

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 05:51

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Őrizetben a megölt csecsemő anyja, új történettel állt előÚjabb fordulatot vett a Tolna vármegyében történt tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 19:05

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jöhet a 14. havi nyugdíj!  A kormány ismét egy komoly, az idősebb korosztályt érintő döntés...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 18:26

Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról A Nemzet Színésze ismét bizonyította, hogy az élet legnehezebb pillanataiban is a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek)

A gyönyörű, életerős lány letaglózó hirtelenséggel elhunyt. Halálát olyasmi okozta, amit szinte mindenki csinál

A gyönyörű, életerős lány letaglózó hirtelenséggel elhunyt. Halálát olyasmi okozta, amit szinte mindenki csinál

A 14 éves lány halála  – két energiaital után összeomlott a szíveEgy átlagos napból tragédia lettAnais Fournier...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 13:31

A gonosz megtestesítője !Lefejezte, majd feldarabolta a barátnőjét egy postás

A gonosz megtestesítője !Lefejezte, majd feldarabolta a barátnőjét egy postás

A gonosz megtestesítője” – postás barátnője fejét vágta le és feldarabolta a testétEgy skót bíróságon „a gonosz...

Hirdetés
Hirdetés