Figyelmeztetést küldött egy New York-i maffiavezér fia az Iszlám Államnak: ha a városban merényletet terveznek, számolniuk kell azzal, hogy a szicíliai maffiával gyűlik meg a bajuk.
/Giovanni Gambino egy interjúban azt mondta\: ki akarják venni részüket a helyiek megvédéséből\./
Hirdetés
Szerinte e tekintetben a maffia jobb helyzetben van a biztonsági szerveknél, akár az FBI-nál is. „Ők sokszor túl későn lépnek közbe, vagy nincs teljes képük arról, hogy mi történik” – közölte, hozzátéve, hogy a maffia viszont napi kapcsolatban van a helyiekkel és minden lépésükről tudnak.
Hirdetés
„A világ ma veszélyes hely, de azoknak, akik olyan helyen élnek, ahol szicíliai jelenlét van, biztonságban kell érezniük magukat” – mondta. „Biztosítjuk arról barátainkat és családjaikat, hogy megvédjük őket a szélsőségesektől és terroristáktól, különösen attól a brutális pszichopata szervezettől, ami Iszlám Államnak hívja magát” – jelentette ki Gambino, aki kitért arra is, hogy az sem véletlen, hogy a dzsihádisták nem is próbáltak terrorista sejtet létrehozni Szicíliában.
Hirdetés
„A maffiának rossz híre van, de nagyrészt indokolatlanul. Mint mindennek az életben, ennek is vannak jó, rossz és undorító részei, de a globális terrorizmus felemelkedése esélyt ad a maffiának arra, hogy megmutassa a jó oldalát” – közölte Gambino.
forrás: maszol.ro
2016. július 24. (vasárnap), 12:28
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.