A világ vezető orvosi folyóirata hivatalosan is neurotoxinnak minősítette a fluoridot

Hirdetés
A világ vezető orvosi folyóirata hivatalosan is neurotoxinnak minősítette a fluoridot
Hirdetés

Az elmúlt néhány évben gyors ütemben nőtt azon bizonyítékok száma, miszerint a fluorid negatív hatással lehet az egészségünkre. /Sokan abban reménykednek, hogy sikerül egyre többekben tudatosítani, hogy a nátrium\-fluoridot valamilyen módon el kell távolítanunk a világ vízellátásából és a fogkrémekből\./

Hirdetés
A közelmúltban nagy lépést sikerült tenni ennek érdekében. A világ egyik legrangosabb orvosi folyóiratában, a The Lancetben a fluoridot száz százalékos neurotoxinnak minősítették. Innentől kezdve ugyanabba a kategóriába tartozik, mint az ólom, az arzén és a higany.
Hirdetés
(1)A tanulmány a Lancet Neurology folyóiratban jelent meg először még 2014 márciusában. Ebben a szerzők azt állították, hogy sok hasonló neurotoxint még nem sikerült beazonosítani a világon. Megjegyezeték, hogy egyre több gyermek esetében alakulnak ki idegrendszeri fejlődési fogyatékosságok a neurotoxinok hatására.A tanulmány szerzői azt találták, hogy míg a fluorid megtalálható számos ország vízellátásában, valójában kimutatható az erősen feldolgozott tea márkákban is, amelyeket valószínűleg túlzottan szennyezett területeken termesztenek.
Hirdetés

Ugyanakkor egyre nő azoknak a száma, akik megpróbálják teljesen elkerülni a fluoridos fogkrémeket, és a természetes megoldásokat keresik, hogy gondoskodjanak családjaik biztonságáról.A világ számos országában fluoridot adnak a vízellátáshoz, de a legtöbb helyen tiltják az alkalmazását. Miért van ez? Mert a fluorid rendkívül veszélyes az egészségünkre. Az ivóvízben lévő fluorid sokféle rákfajtával hozható összefüggésbe.

Hirdetés

Forrás: ujvilagtudat.blogspot.com

2018. december 23. (vasárnap), 20:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 18:06
Hirdetés

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Kellemetlen helyzetet teremthet a Hernádi Zsolt elleni körözés2026-06-29-én újra előkerült Hernádi Zsolt neve, miután...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 16:44

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Henrik Irén, a magyar animáció egyik meghatározó alakja2026. 07. 01.-én érkezett a szomorú hír: életének 90....

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 13:51

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Újabb javaslat érkezett a Tisza-kormánytólÚjabb javaslattal állt elő a Tisza-kormány: visszaállítják a megyék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 12:06

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alattKét kézbesítő is életét vesztette munka közbenMegrázó hír érkezett:...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:30

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palotaA Sándor-palota nem...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:03

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Éjjel érkezett a zsebbe vágó döntés: megemelte a kormány a vízdíjakat

Zsebbe vágó döntés jött éjjel: Emelte a kormány a vízdíjakatÉjjel jelent meg a döntésMától már többet kell fizetni a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:45

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Baj van! Tarjányi Péter kitálalt egy súlyos nemzetbiztonsági ügybenAz ivóvízellátás már nem egyszerű...

Hirdetés
Hirdetés