A volt amerikai elnök végre kimondta amit eddig senki nem mert

Hirdetés
A volt amerikai elnök végre kimondta amit eddig senki nem mert
Hirdetés

immy Carter, az Egyesült Államok 39. elnöke meglepő őszinteséggel mondta el egy interjúban, miként is működik az amerikai elit.
A 888.hu Nemzetközi sajtószemléje fedezte fel azt az interjút, amelyben Jimmy Carter, az USA 39. /elnöke beszélt a jelenkori amerikai adminisztrációról\./

Hirdetés

A The Intercept tavaly júliusban tett közzé a beszélgetést, melynek címe magért beszél:

„Az Egyesült Államok egy korlátlan politikai vesztegetéssel működő oligarchia”

A volt amerikai elnök az amerikai rendszer lényegéről, a Thom Hartmann rádióprogramnak nyilatkozott.

Hirdetés
A demokrata Carter kijelentette, hogy az Egyesült Államokban az oligarchia teljes mértékben aláásta a politikai rendszert és az így kialakult rendszer fenntartóit fizeti. Carter szerint állítása egyaránt érvényes a demokratákra és a republikánusokra is. Sokak szerint elnöksége idején (1977-1981) Jimmy Cartert is a Trilaterális bizottság illetve a The Council of Foreign Relations irányította, az amerikaiak John Fitzgerald Kennedy mellett mégis őt tartják a legőszintébb elnöküknek.
Hirdetés
 Jimmy Carter arról az adminisztrációról is beszélt, amely megalapozatlan bulvárhírek alapján rendszeresen korrupcióval vádolja a magyar kormányt.Majd a vádak rendre megdőlnek.

forrás: pestisracok.hu

2016. október 14. (péntek), 22:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33
Hirdetés

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:34

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást Megmozdult a föld Csongrád...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 14:47

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében kis angyalka!

Megverhették a kétéves Danikát – azonnal meghalt – Nyugodj békében, kis angyalka! ?️Mindenegyben Blog – 2025. június 7....

Hirdetés
Hirdetés