Aki most sajnálja Sulyok Tamást, olvassa el, mit tett Karsai Dániellel és más áldozatokkal
Karsai Dániel nem kiváltságot kért, hanem méltóságot
Sulyok Tamás körül most sokan méltóságról, emberségről és tiszteletről beszélnek. /Arról, hogy egy köztársasági elnökkel nem lehet így bánni, nem lehet kizárni közös fotókról, nem lehet nyilvánosan felszólítani a távozásra\./
Karsai Dániel gyógyíthatatlan ALS-beteg alkotmányjogászként nem hatalmat, nem kiváltságot, nem politikai alkut kért. Azt kérte, hogy az ember méltósága az élete végén se vesszen el. Azt kérte, hogy azok, akik súlyos, gyógyíthatatlan szenvedésben élő betegek életvégi döntésében segítenének, ne bűnözőként legyenek kezelve.
Karsai Dániel és sorstársa, Dunavölgyi Erzsébet is Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz fordult az életvégi döntés ügyében. Karsai azt kérte, hogy az államfő nyilvánosan jelezze: kegyelemben részesítené azokat, akik gyógyíthatatlan, súlyos szenvedésnek kitett betegek életvégi döntésében segítenének.
Az államfő azzal érvelt, hogy a kegyelmi jogkör ilyen előzetes gyakorlása „menlevélként” hatna, és bűncselekmény elkövetésére bátoríthatna embereket. Ez lehet jogi álláspont. De egy köztársasági elnöktől nemcsak paragrafusokat várnak az emberek, hanem erkölcsi kiállást is. Karsai Dániel ügyében éppen ez hiányzott a legjobban.
Karsai még ebben a helyzetben is méltósággal reagált
Karsai Dániel reakciója többet mondott el az ő emberi tartásáról, mint sok politikus egész pályafutása. Amikor az RTL riportere azt kérdezte tőle, csalódott-e Sulyok döntése miatt, azt mondta: „egy kicsit”. Hozzátette, hogy szerinte az ő érveik erősebbek, de azt is elismerte: már azt is nagyra értékeli, hogy egy állami vezető érdemi választ adott.
Ez a mondat különösen fájdalmas. Egy halálos betegséggel küzdő ember, akinek az állam nem adott valódi megoldást az életvégi döntés ügyében, még ebben a helyzetben sem gyalázkodott, nem alázott, nem támadott személyeskedve.
Sulyok Tamás meglátogatta Karsait, ezt nem kell elhallgatni. De a találkozásból nem lett országos elnöki kiállás, nem lett törvénykezdeményezés, nem lett olyan közjogi gesztus, amely a legkiszolgáltatottabb emberek oldalára állította volna a Sándor-palotát. Egy látogatás önmagában kevés, ha utána a rendszer ugyanúgy hallgat tovább.
Amikor a hatalom emberei elmentek Karsai mellett
A Karsai-ügy egyik legnehezebben felejthető jelenete az volt, amikor az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász a Parlamentben próbált beszélni kormánypárti képviselőkkel az életvégi döntés ügyéről. A beszámolók szerint a fideszes képviselők közül végül egyedül Kósa Lajos állt szóba vele, ő is sietve, későbbi beszélgetést ígérve.
Ez nem egyszerű politikai jelenet volt, hanem erkölcsi kép. Egy halálos beteg ember ott volt a Parlamentben, és a hatalom képviselői elsétáltak mellette.
Sulyok Tamás akkor még nem volt köztársasági elnök, de később államfőként sem tette ezt az ügyet a nemzeti együttérzés egyik központi kérdésévé. Pedig egy köztársasági elnöknek éppen ilyen helyzetekben lenne dolga. Nem csak ünnepi beszédeknél kell a nemzet egységéről beszélni, hanem akkor is, amikor egy kiszolgáltatott ember méltósága kerül szembe a hatalom közönyével.
Karsai Dániel ezt a levelet fogalmazta meg Sulyok Tamásnak:
Ahogy arról talán Ön is értesült, idén január 15-én személyesen volt alkalmam felvetni Novák Katalin köztársasági elnök asszonynak a kegyelmi jogkör gyakorlására vonatkozó javaslatomat. Örömömre szolgált, hogy Elnök Asszony részéről nyitottságot tapasztaltam, ám az ismert közéleti események elsodorták az akkor ígéretesnek indult párbeszédet is.
Az ügy azonban mit sem vesztett jelentőségéből, ezért azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy folytassuk ott a párbeszédet, ahol Novák Katalinnal kényszerűen abbahagytuk.
Javaslatom január óta változatlan: azt kérem Öntől, mint Magyarország köztársasági elnökétől, hogy tegyen nyilvános nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy kegyelemben részesíti azokat a magyar állampolgárokat, akik olyanoknak segítenek az eltávozásban, akik gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvednek, és emiatt elviselhetetlen mértékű fizikai és mentális szenvedésnek vannak kitéve.
Annak érdekében, hogy az elnöki kegyelmet véletlenül se lehessen visszaélésszerűen alkalmazni, azt is javaslom, hogy állítson fel egy bizottságot, amely a kegyelmezési ügyekben segítené Önt az egyedi ügyek elbírálásában.
Úgy vélem, hogy az általam javasolt vállalások, ha tökéletes és végleges megoldást nem is kínálnak az életvégi döntések meghozatalához való jog kapcsán, jelen jogszabályi környezetben jelentős előrelépést jelentenének.
Előre is köszönöm, ha megfontolja javaslataimat. Ha nyitott volna rá, örömmel állok rendelkezésére egy személyes találkozó keretében is.
A teljes Facebook-bejegyzést itt értheti el:
Más ügyekben is a hallgatás maradt
A Sulyok Tamással szembeni kritika nemcsak Karsai Dániel ügyéről szól. Az elmúlt időszakban többször is felmerült, hogy az államfő nem képviselt elég erős erkölcsi álláspontot olyan kérdésekben, ahol a nemzeti egység jelképeként kötelessége lett volna megszólalni.
Jellemző példa volt a munkácsi rakétatámadás ügye. 2025 augusztusában Sulyok Tamás először még „orosz rakétatámadásként” említette a Munkácsot ért támadást, majd később törölte posztjából az „orosz” szót. Az eredeti megfogalmazásból végül csak „rakétatámadás” maradt.
A Sándor-palota később azzal magyarázta a módosítást, hogy akkor még nem kaptak részletes megerősítést a támadás körülményeiről.
A méltóság nem csak az államfőnek jár
Sulyok Tamásnak természetesen jár az emberi méltóság. Senkit nem kell megalázni, senkit nem kell embertelen módon kezelni. De a köztársasági elnöki tisztség nem sérthetetlen üvegbúra. Aki a nemzet egységét testesíti meg, attól számon lehet kérni, mikor hallgatott, mikor nem állt ki, és mikor nem ütötte meg azt az erkölcsi mércét, amelyet a hivatala megkövetel.
Most, amikor sokan Sulyok Tamást sajnálják, érdemes feltenni a kérdést: hol volt ez az érzékenység Karsai Dánielnél? Hol volt a felháborodás, amikor egy haldokló ember életvégi döntését lesöpörték? Hol volt az együttérző közjogi gesztus, amikor ALS-betegek nem ideológiai vitát, hanem méltóságot kértek?
Aki most Sulyok Tamást sajnálja, annak joga van ehhez. De akkor legyen következetes. Sajnálja Karsai Dánielt is, aki méltósággal próbált küzdeni a saját halálának szabadságáért. Sajnálja Dunavölgyi Erzsébetet is, akinek kérésére szintén nemet mondott az államfő. Sajnálja azokat is, akiknek az ügyeiben a Sándor-palota nem lett erkölcsi menedék, csak hivatali épület.
Magyar Péter és a Tisza-kormány most azt üzeni: a régi rendszer közjogi szereplőinek vállalniuk kell a felelősséget azért, amit tettek, és azért is, amit nem tettek meg. Ez lehet kemény, lehet kellemetlen, lehet sokaknak túl gyors és túl éles. De nem a semmiből jött.
A Sulyok Tamással szembeni indulat mögött nem pusztán politikai bosszúvágy van. Ott van Karsai Dániel ügye, a hallgatások sora, a kimondatlan szavak, az elmulasztott gesztusok és azoknak az áldozatoknak az emléke, akiknek az állam nem adott valódi védelmet.
Aki ezt végiggondolja, talán már érti, miért nincs most mindenkiben részvét a Sándor-palota lakója iránt.
2026. május 13. (szerda), 14:25
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
