ALBÉRLETESEK NAGYON FIGYELJETEK! ITT VANNAK AZ ALBÉRLET FELÜGYELŐK!

Hirdetés
ALBÉRLETESEK NAGYON FIGYELJETEK! ITT VANNAK AZ ALBÉRLET FELÜGYELŐK!
Hirdetés

ALBÉRLETESEK FIGYELEM! ITT VANNAK AZ ALBÉRLET FELÜGYELŐK!

/A szépen berendezett szobából semmi nem maradt, csak a koszos falak – vannak albérlők, akik nem csak a fizetéssel maradnak el, de az ingóságokat is ellopják kiadott lakásból\./

Hirdetés
Albérletfelügyelők segíthetnek a problémás lakásbérlőkkel folytatott vitákban.

 

Ne gyere, mert nem tudok fizetni – ezt az sms-t küldte albérlője Párdy Balázsnak, akinek ezután nagyon sok gondja akadt a férfival.

Először szimpatikus volt

A lakástulajdonos tavaly ősszel hirdette meg a lakását, amire nagyon sokan jelentkeztek, majd a beszélgetések után úgy tűnt, jól választott albérlőt.

Hirdetés
Először a férfi barátnőjével egyeztetett, aki rendkívül szimpatikusan viselkedett, és csak a harmadik alkalommal találkozott a párjával, amikor a szerződés aláírására került sor, és a pénz átvételére.

Kezdetben minden rendben ment, de pár hónap múlva a férfi úgy döntött, ingyen használja a lakást, amit sms-ben közölt. A tulajdonos felhívta, de az albérlő kinyomta a telefont, előtte csak annyit mondott, hogy Párdy Balázs felejtse el a lakást.

Hirdetés

 

Albérletfelügyelet

Hasonlóan problémás volt az albérlője egy nyugdíjas asszonynak, aki tavaly adta ki a házát. Albérlői az első évben fizettek, aztán már nem, az idős nő pedig nem tudott megszabadulni tőlük.

Végül az asszony rátalált egy albérletfelügyeleti cégre, amely vállalta, hogy segít a bérlők kiköltöztetésében. A követeléskezelő vállalkozás jegyzőkönyvet készít minden helyszíneléskor, megnézik az ingatlan állapotát, az óraállásokat, amit rögzítenek, majd így történik a birtokba visszaadás a tulajdonos részére – mondta a vállalkozás vezetője, Dajka Zoltán.

Hirdetés

Kirámolják a lakást

Miután a nyugdíjas nő albérlői távoztak, a házban szinte csak kosz és szemét maradt, az ideiglenes lakók elvitték a bojlert, a csapokat, szétszedték a szekrényeket. Az eset nem egyedi, szinte már rendszeres, hogy a nem fizető bérlők, ki is pakolják a bérelt lakásokat, amikor elmennek, de lőtte még őrületbe kergetik a tulajdonosokat – Balázsékat bérlőjük többször meg is fenyegette.

Mint a lakástulajdonos mondta, feleségével az albérlő közölte, tudja hol laknak, a szerződésben úgy is benne van, és szétvágja a fejüket, a lakást pedig tényleg felejtsétek el, ahhoz nekik már semmi közük.

Hirdetés

 A profiknak is sok időbe telik

Azon, hogy az ilyen emberek elhagyják az ingatlant, a profi szakemberek is hónapokig dolgoznak. Párdy Balázséknak is Dajka Zoltánék segítettek megszabadulni a nem fizető bérlőtől, aki szintén koszt és teljesen kifosztott szobát hagyott maga után, még az izzókat is kicsavarta.

Igazolást kellene kérni

Dajka Zoltán szerint a hasonló esetek elkerüléséért lehetőség szerint érdemes jövedelem igazolást kérni, vagy nyilatkoztot arról, hol dolgoznak.

Hirdetés
Ha valaki úgy költözik be egy albérletbe, hogy nincs bevétele, abból baj lesz – tette hozzá.

Párdy Balázsnak a nem fizető bérlője minden elmaradt költséggel, és a lepusztított, kirámolt lakással, nagyjából 700 ezer forint kárt okozott.

Forrás : http://www.hirado.hu

2016. november 09. (szerda), 10:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:29
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? Nem sokkal 83. születésnapja előtt elhunyt Dráfi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 09:05

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️

Tornádó pusztított Párizs külvárosában – egy ember életét vesztette, kilencen megsérültek ?️ Hétfő este egy ritka erejű...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 07:17

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ???

Vincze Lilla és Pély Barna úgy énekelte a „Nélküled”-et, hogy az egész ország egyszerre nyúlt a zsebkendőért ??? A...

Mindenegyben blog
2025. október 21. (kedd), 05:41

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók!

Lángba borult a százhalombattai finomító – hatalmas füst, éjjel dolgoztak a tűzoltók! ?  Hatalmas tűz ütött ki...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Hirdetés
Hirdetés