Alföldi Róbert drámaian őszinte véleménye legrégebbi közeli barátjáról, Stohl Andrásról

Hirdetés
Alföldi Róbert drámaian őszinte véleménye legrégebbi közeli barátjáról, Stohl Andrásról
Hirdetés

Alföldi Róbertet, miután estjét kitiltották Zalaegerszegről, a zalaszentgróti polgármester hívta meg, tartsa meg náluk, a művelődési házban a beszélgetést. /A jegyek pillanatok alatt elfogytak, s bár politikamentes, a művészetről, kultúráról szóló pódiumbeszélgetésről lett volna szó, végül mégis belekeveredett a politika a Veiszer Alindával folytatott kérdezz\-felelekbe\./

Hirdetés

Alföldi a zalaegerszegi esetet nagyon szomorúnak tartja, de előzőleg elhatározta, hogy csak pozitív dolgokról fog beszélni, nem pedig arról, hogy milyen érzés letiltva lenni. Szerinte ma Magyarországon, a mostani hangulatban ott is farkast kiáltanak, ahol nincs, és ez teljesen abszurd helyzeteket eredményez – írja a 444.

Hirdetés
hu

A forradalmár szerepet sosem kereste, és most sem keresi, de abban nőtt fel, hogy ha igazságtalanságot érez, akkor cselekednie kell.

„Balos vagy?” -tette fel a kérdést az est végefelé Veiszer Alinda, mire Alföldi azt felelte, nem az, nem is jobbos, és vannak nemzeti érzelmei. „Ami belőlem érdekes, az mind az, hogy én magyar vagyok” - mondta. Elítélően nyilatkozott arról, hogy a budapesti diáktünetés résztvevőinek 50 ezres büntetéseket küldözget a rendőrség, valamint elkeseríti, és indulatokat vált ki belőle az a nyomasztó hangulat, és gyűlölködés, ami ma Magyarországot elborítja.

Hirdetés

Az est nagyobb részében aztán valóban a színházról színdarabokról és a színházi kollégákról volt szó.

Alföldi Róbert legrégebbi közeli barátja, Stohl András is szóba került. Az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2-höz igazoló Stohlról Alföldi így nyilatkozott:

„Mélyen nem értek egyet vele, mélyen megvetem, de nem szeretem kevésbé”

Azt is mondta, nem kényszerítheti Stohlt, hogy ne tegye, amit tesz, de nem szeretné elveszíteni sem.

Hirdetés

2018. március 28. (szerda)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45
Hirdetés

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Hirdetés
Hirdetés