Alig 1 órája ORBÁN VIKTOR MAGA jelentette be azt, amitől rettegtünk…ENNYI VAN MÉG HÁTRA a koronavírus szenvedésből >>>

Hirdetés

Koronavírus – A magyar kormányfő szerint még hét hónap van hátra!!

/A cél, hogy az egészségügyi rendszer bírja a terhelést egészen addig, amíg meg nem érkezik a vakcina\./

Hirdetés

A jövő év felénél hamarabb nem lesz vakcina a koronavírus ellen, ezért “nekünk, magyaroknak is a következő év közepéig, júniusig, júliusig kell kibírni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő jelezte, az EU – így Magyarország is – eurómilliárdokat fektet az oltóanyag-kutatásokba, de egyelőre az Európai Bizottság elnöke sem tudta megmondani, mikor lesz meg a vakcina, a dolgok pedig úgy állnak, hogy “nem lesz ez hamarabb, mint a következő év fele”.

Hirdetés

Orbán Viktor úgy fogalmazott: “van mögöttünk hét hónap, és van előttünk hét hónap, tehát mostantól kifelé megyünk (…), egy-két hónap, és akkor kezdhetjük vágni a centit”. A “szabadulás” május-június-július tájékán ér Magyarországra – mondta.

A járvány elleni gazdasági védekezésről azt közölte: Magyarország – a munkaalapú gazdasága miatt – a hangsúlyt a munkahelyekre és a beruházásokra helyezte, és nemcsak a vállalati, hanem a családi beruházásokra is.

A kormány felfogása szerint a legnagyobb gazdasági veszélyt a kivárás jelenti, mivel a gazdaság megáll, ha a vállalkozások és a családok kivárnak a beruházásokkal, a vásárlásokkal.

Hirdetés
Ezért is adott a kabinet nagyon sok pénzt több mint 900 vállalkozásnak beruházásra, ez “300-400 milliárd forintnál több beruházást jelentett”, és megmentett 155 ezer munkahelyet – fejtette ki.

Most pedig a családi beruházások aktiválásához beindítanak egy építőipari, otthonteremtési motort, mert a legnagyobb értékű családi beruházás mindig az otthonteremtés és a lakásfelújítás – mondta Orbán Viktor.

Hirdetés

Így az 5 százalékos lakásépítési áfa – és több más várható intézkedés, például lakásfelújítási kedvezmény – a válságkezelő logika soron következő lépése – jelezte.

A járvány elleni magyar egészségügyi védekezésről is beszélt, kifejtve: tavasszal Magyarország a legjobban védekező országok között volt, és ha egyszer sikerült, akkor “a második hullám esetében is tudunk győzni”.

A győzelem pedig jelen helyzetben azt jelenti – folytatta -, hogy az egészségügyi rendszer bírja a terhelést egészen addig, amíg meg nem érkezik a vakcina.

Hirdetés

Megítélése szerint annál sikeresebb a védekezés, minél később jön el az a pillanat – ha egyáltalán el kell jönnie -, amikor ütemezett műtéteket kell halasztani.

A következő három hétben ilyen lépésre nem kell számítani – közölte.

2020. december 03. (csütörtök), 07:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42
Hirdetés

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 16:49

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Megható gesztus: nem hiszi el, kinek adott munkát a Tankcsapda legendás dobosa

Óriási fordulat a gyógyíthatatlan beteg Flórián életében: a Tankcsapda dobosa nyújtott neki segítő kezetRitka,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 15:14

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter egyszerre ment neki a Fidesznek és a Mi Hazánknak – kőkeményen helyre tette őket!

Magyar Péter két fronton csapott vissza: a Fidesznek és Toroczkainak is keményen odaszúrtMagyar Péter egyszerre üzent a...

Hirdetés
Hirdetés