Altatódalt énekelt, miközben megfojtotta mind a három pici gyermekét

Hirdetés
Altatódalt énekelt, miközben megfojtotta mind a három pici gyermekét
Hirdetés

A 22 éves nő részletesen beszámolt tettéről a hatóságoknak - indítékát azonban homály fedi.

Kedden emeltek vádat az ellen az anya ellen, aki hétfő este egymás után mindhárom kisgyermekével végzett. /Miközben megfojtotta őket, altatót énekelt a haldokló babáknak, mit sem törődve azzal, hogy a kicsik ütve\-kapálózva próbáltak küzdeni az életükért\./

Hirdetés

Az arizonai Phoenixben élő Rachel Henry először egyéves lánya szájára és orrára tapasztotta a kezét, hogy ne kapjon levegőt. A kislány igyekezett védekezni, mindhiába.

Hirdetés
Eközben hároméves bátyja végig azt kiabálta, hogy ne! Az anya ezután elkezdte üldözni a lakásban a kisfiút, akit végül akkor ért utol, amikor két rokona hazaérkezett. Nekik azt mondta, lefekteti a gyerekeket - majd felment az emeletre, ahol végzett a fiúval, majd legfiatalabb, hét hónapos kislányával is. Ezután Henry úgy helyezte el a gyerekeket, mintha csak aludnának.
Hirdetés

A hatóságokat az egyik rokon értesítette - számolt be az esetről a Daily Mail.

A 22 éves nő állítólag beszámolt a gyilkosságokról a hatóságoknak, tettét azonban nem indokolta meg. Az egyik rokon azonban arról számolt be a rendőröknek, hogy a nő egy ideje metamfetamin-függő volt, és alighanem ez vezetett a tragédiához. Emiatt állítólag korábban már rövidebb elvették tőle a gyerekeit.

Ennek azonban ellentmond, hogy korábbi lakóhelyén, Oklahomában a nőt megbízható, gondoskodó anyának ismerték meg.

Hirdetés
“Ő lenne az utolsó ember, akiről feltételezném, hogy árt a gyermekeinek. Valójában az én gyerekeimre is vigyázott. Soha nem vettem észre rajta semmiféle depressziót vagy dühöt, vagy ellenségességet a gyerekek vagy bárki más felé” - magyarázta a Fox10 csatornának egyik korábbi ismerőse, Anthony Repsher.

Rachel Henryre 3 millió dolláros óvadékot szabott ki a bíróság.

Hirdetés

2020. január 23. (csütörtök), 21:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34
Hirdetés

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 14:26

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter nem kegyelmezett: Rétvári Bencének egyszerre két vezetői posztról kellett távoznia!

Magyar Péter meghúzta a váratlant: Rétvári Bencét egyszerre két vezetői posztjáról is felmentette!Két fontos...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Hirdetés