Amikor már mindent fel akartam adni, az én mamám így mentette meg az életem!

Hirdetés
Amikor már mindent fel akartam adni, az én mamám így mentette meg az életem!
Hirdetés

"Mama, feladom. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom." Ekkor a nagymama rám nézett, letörölte a könnyeit az arcomról, majd bevitt a konyhába. /Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre\./

Hirdetés
Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett.
Hirdetés
Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.

 

– Mondd el, mit látsz – kérdezte tőlem. – Répát, tojást és kávét. – Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét. Nem nagyon értettem mire megy ki a játék, de belementem, mert tudni akartam. „Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen.

Hirdetés
Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett. A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett. A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet." „Te melyik vagy?” – kérdezte. „Amikor csapás ért, hogyan reagáltál? Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?” Itt egy kis ideig szünetet tartott. Látni akarta, hogy értem-e amit mond.
Hirdetés
"A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk."

 

„Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle.

Hirdetés
Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül. Legyél kávé, édesem. Mindig próbálj meg a kávé lenni!" Ekkor végre megértettem, a legboldogabb emberek nem attól boldogak, hogy minden tökéletes körülöttük, hanem attól, hogy próbálják a legjobbat kihozni mindenből, ami az útjukba kerül. Ne hagyjátok, hogy a rossz dolgok megtörjenek titeket. Próbáljatok meg tanulni belőle, bocsássatok meg, ha tudtok. A próbálkozások segítenek, hogy erőssé váljatok.
Hirdetés
A szomorúság emberré tesz, a boldogság pedig kedvessé.

2018. október 14. (vasárnap), 20:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 20:42
Hirdetés

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Agyvérzést kapott Csuja Imre, taxival küldték kórházba: "Lábon kihordtam a stroke-ot!"Csuja Imre több mint 40 év után...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 19:25

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

A Sulyok Tamás melletti tüntetés végül egészen másról szólt, mint amire eredetileg meghirdettékFurcsa, sokak számára...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 18:30

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjárólDobrev Klára ismét elővette Sulyok Tamás ügyétDobrev...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 17:55

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta értékéről új szakértői becslés jelent megHatvanpuszta ismét a közbeszéd középpontjába került, miután egy...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 16:20

Nyugdíjemelés 2026: Nekik emelkedhet a legnagyobb mértékben a nyugdíja

Nyugdíjemelés 2026: Nekik emelkedhet a legnagyobb mértékben a nyugdíja

Nyugdíjemelés 2026: a kisnyugdíjasok járhatnak a legjobbanA 2026-os nyugdíjemelés középpontjába a legalacsonyabb...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 15:43

Drámai hír! Osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves fiú

Drámai hír! Osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves fiú

Gyászba borult a magyar sport: osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves sportoló Egy iskolai...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 15:19

HIVATALOS! Most derült ki, hogy mi lesz a 13 és 14-ik havi nyugdíjjal

HIVATALOS! Most derült ki, hogy mi lesz a 13 és 14-ik havi nyugdíjjal

HIVATALOS! Felrobbant Magyarország! EBBEN a pillanatban jött Magyar Pétertől! Végleg eldőlt a 13 és 14-ik havi nyugdíj...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 14:46

Örülhetnek a magyar nyugdíjasok: ekkor érkezhet a plusz pénz a számlájukra

Örülhetnek a magyar nyugdíjasok: ekkor érkezhet a plusz pénz a számlájukra

Ekkora összeg kerülhet majd a nyugdíjas SZÉP-kártyáraSávos támogatást kaphatnak a nyugdíjasokA Tisza-kormány...

Hirdetés
Hirdetés