Árvíz Baranya megyében. Percek alatt elöntötte a házakat a megáradt folyó - videó

Hirdetés
Árvíz Baranya megyében. Percek alatt elöntötte a házakat a megáradt folyó - videó
Hirdetés

A hirtelen jött sok csapadéktól megáradt egy patak, a víz betört a faluba. Volt, ahol ajtókat szakított le az áradás, máshol az ablakokon át öntötte el a víz a házakat. /Több család azt mondta, mindenük odaveszett, sokaknak az állataik is elpusztultak\./

Hirdetés
Egy nappal a villámárvíz után még szombaton is gépekkel próbálták eltakarítani a sarat.

Az RTL Klub Híradójának meg is mutatták a helyiek, mekkora károkat okozott a víz.

Eközben a dunántúlon:

Hirdetés

Megérkezett a vihar az országba, és már most jelentős károkat okozott.

A Kisalföld.hu több képet is közzétett, megmutatva, milyen állapotok uralkodnak az osrszág nyugati részén. A Dunántúlon egyébként első-, másdofokú riasztás van érvényben. Győrbe a lap szerint este 7 óra körül érkezett meg a zivatar.

Viharkárokhoz riasztják Vas megye és Komárom-Esztergom megye tűzoltóit.

Hirdetés
 A felgyülemlő esővíz okozza a legtöbb gondot az ország nyugati része felett elvonuló zivatarok nyomán. Körmenden, a Bartók Béla utcában egy lakásba folyt be a víz, a Bercsényi utcában pedig azért kérték a tűzoltók segítségét, mert az udvaron összegyűlt esővíz lakóházat veszélyeztetett. A város hivatásos tűzoltói szivattyúval avatkoztak be. Tatán, a Váralja utcában családi házakat öntött el az esővíz, amely egy művelődési ház és egy áruház épületét is veszélyezteti. A helyszínre a tatabányai hivatásos tűzoltókat és a kocsi önkéntes tűzoltókat riasztották. Egy Bacsó Béla utcai pincében körülbelül harminc centiméter magasan áll az esővíz, a tűzoltók szivattyúval avatkoznak be. Az Új úton egy körülbelül húsz négyzetméteres pincében másfél méter magasan áll az esővíz, az egység megkezdte az eltávolítását - írja a Katasztrófavédelem.

Zivatarrendszer vonul nyugat felől, égzengésre, heves viharokra kell készülni.

Hirdetés

Az ESTOFEX 3-as (legmagasabb) szintű figyelmeztetést adott ki a horvát-magyar határra is, extrém jégverés lehetőségére figyelmezetetve.

2019. június 22. (szombat), 22:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 10:18
Hirdetés

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia történt pénteken : meghalt egy 13 éves gyermek az iskola udvarán

Szörnyű tragédia: meghalt egy 13 éves gyermek a mosóbányai iskola udvaránMegdöbbentő baleset rázta meg pénteken a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 13. (szombat), 05:41

Felfoghatatlan veszteség érte a világot… Tegnap éjjel egy ikon örökre lehunyta szemét, és ezzel gyászba borult az egész világ. ? Hatalmas név ment el, akire mindig emlékezni fogunk. ? A cikket a hozzászólásoknál találod

 Váratlan tragédia: 53 évesen meghalt a világ legerősebb embere ?Megdöbbentő hír rázta meg a sportvilágot: ötvenhárom...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 20:29

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György: öngyilkos lett élete szerelme

Faludy György – Egy költő, aki életében és szerelemben sem ismert határokatPáratlanul színes szerelmi élete mellett...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 15:04

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Tragédia az autópályán: egy 44 éves motoros életét vesztette, többen megsérültek! Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Tragédia Horvátországban: magyar motoros vesztette életét az Adrián ?Felfoghatatlan tragédia árnyékolta be a horvát...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 12:59

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?

? Tilalom lép életbe Magyarországon – itt a teljes lista az új szabályról! ?Szeptember közepétől gyökeresen megváltozik...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 11:17

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

? Rendőr mindenhol: országos ellenőrzés indul – a biztonsági övet is szigorúan nézik!

Hétfőtől rendőr lesz mindenholRazzia jön, most szólunk! Az autód miatt is megbüntethetnek, még ha nem is vezettél ?...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 08:03

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír! Hírek jöttek Demjén Ferencről! ??Az egész országot sokkolta a hír, amely tegnap este...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 12. (péntek), 06:21

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

Mások mondják meg, mi legyen! A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA! KÖVETKEZŐKET FOGJA MEGTILTANI AZ EGYHÁZ

HELYETTÜNK DÖNTÖTTEK: A JÖVŐBEN NEM RENDELKEZHETÜNK ELHUNYT CSALÁDTAGJAINKRÓL, NEM SZÁMÍT, MI VOLT A VÉGAKARATA!...

Hirdetés
Hirdetés