Az anya állandóan csak szidta a fiát rossz jegyei miatt. Ám a nagyapa temetésén életre szóló leckét kapott a gyerekétől:
Hirdetés
Hirdetés
A hölgy írását az interneten találtuk, és összefoglaljuk nektek:.
“Szerencsés gyerek voltam, mert nagyon könnyen és jól tanultam. Amikor szülő lettem, azt reméltem, hogy mindkét gyerekem ugyanígy halad majd. A lányommal, Amandával nagy szerencsém volt, ő mindenben ugyanúgy teljesített, mint valaha én…
/Azonban úgy éreztem, hogy a kisebbik gyermekem, Eric problémás\./
Hirdetés
Szétszórt volt, képtelen volt egyedül tanulni, ott kellett vele ülnöm, és magántanárokat fogadni, hogy egyáltalán kínkeservesen haladjon az iskolában.
Hirdetés
Sehogy sem tudtam őt motiválni! Azonban egy nap teljesen megfordult velünk a világ…
.
Eric 16 éves korában meghalt az édesapám, az ő nagyapja. Imádták egymást, Eric kis korában sülve-főve együtt voltak! Az egyik legfontosabb személy volt az életében…
Apám temetésén a gyerekeim két oldalamon álltak, és fogták a kezemet. Aztán egyszer azt éreztem, hogy már csak Amanda fogja. Eric eltűnt… Nem volt mellettem, ezért a tekintetemmel keresni kezdtem őt.
Hirdetés
.
Aztán észrevettem, hogy a bejáratnál segít az időseknél fel- és lelépni a lépcsőn. A legtöbbjüket nem is ismerhette, de segített nekik, hogy odavezesse őket a nagyapja koporsójához.
Majd a temetkezési vállalkozó odajött, hogy kellene egy koporsóvivő. Erik azonnal megkérdezte, hogy segíthet-e. A vállalkozó azt mondta, hogy ez nem az ő dolga, és maradjon velünk, és gyászoljunk együtt.
Hirdetés
Erre azonban Eric ezt válaszolta: “Papa is mindig vitt engem, mikor kicsi voltam. Az a legkevesebb, hogy én is megteszem érte ugyanazt.”
Akkor megértettem egy csomó mindent! Soha többé nem szidom a fiamat a jegyei miatt! Pontosan olyan, amilyennek szerettem volna: nagyon büszke vagyok rá, talán ő a legjobb ember, akit ismerek, együtt érző és gondoskodó! Átadja másoknak a kedvességét, jó humorával és együttérzésével csodálatos társaság, és megbízható fiú!”
Nem a tudomány és a matematika tudása tesz különlegessé egy embert, hanem a hatalmas nagy szíve.
Hirdetés
2022. május 29. (vasárnap), 11:50
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar