"AZ EGYETLEN DOLOG", AMI MIATT ORBÁN BUKNI FOG

Hirdetés
Hirdetés

Két nap telt el a hódmezővásárhelyi polgármester-választás óta, és máris kisebb kötetnyire való gyűlt össze elemzésekből, latolgatásokból, az ilyen-olyan tanulságok levonásából. Érdekes módon a legtöbb ilyen írás arról szól, hogy az ellenzéknek milyen következtetésekre kellene jutnia Márki-Zay Péter győzelme után. /Ez vitathatatlanul fontos kérdés, és biztosak lehetünk benne, hogy áprilisig még rengeteget lehet és kell is majd ezzel foglalkozni\./

Hirdetés
Van azonban valami, ami ennél is fontosabb, és ami talán sokkal nagyobb hatással lehet a választások eredményére,írja a alfahir.hu

Vasárnap ugyanis nem csak a kormánnyal szemben álló erők közös jelöltje nyert, hanem a kormánypárt is szép, kövér vereséget szenvedett méghozzá egy olyan városban, amely az elmúlt 27 évben töretlenül hűséges volt a KDNP-hez, majd a pártot magába olvasztó Fideszhez.

Hirdetés
Órákon belül megjelentek a narancsuniverzum fő, és kevésbé fő megmondóembereinek értékelései, akik szinte kivétel nélkül a bátor, nyílt szembenézésről, a kudarc alázatos beismeréséről, és az eddigi kommunikáció csődjéről szóltak. Akár még örömmel is nyugtázhatnánk, hogy a vásárhelyi parasztlengő akár józanító hatással is lehet a hatalomra, a demokrácia sikeresen látja el korrigáló funkcióját, mindenki nyugodjon le: az országot lehet, hogy tolvaj gazemberek vezetik, de legalább nem őrültek. 

Szóval éppen lélegezne fel az ember - amikor megszólal Orbán Viktor, és azt mondja:

"Tehát az én számomra a választás tétje nem változott: egyetlen dologról szól, hogy bevándorlóországgá alakulunk-e a választás eredményeképpen vagy nem.

Hirdetés
"

Tegyük fel, hogy az egész ellenzék tényleg alig várja, hogy az erővágóval neki essen a kerítésnek, tegyük fel, hogy Soros György tényleg nullahuszonnégyben harcol azért, hogy Nigéria lakosságának 90%-át Európába telepítse, tegyük fel, hogy Brüsszeltől Washingtonon át a New Yorki-i ENSZ-palotáig mindenhol esküdt ellenségeink ülnek. Tegyük fel, hogy a kormánypropaganda apokaliptikus dark sci-fi világa úgy, ahogy van, igaz. A miniszterelnök akkor sem tévedhetne ennél nagyobbat.

Olyan választás ugyanis a világon soha, sehol nem volt, amely "egyetlen dologról szól".

És olyan vezető sem maradt még sokáig hatalmon sehol, aki erre az "egyetlen dologra"építi rá az egész politikáját, akinek ezen az "egyetlen dolgon" kívül a világon semmilyen üzenete nincs a saját nemzete felé. 

Lehet primitív, egybites jelszavakkal kampányolni, lehet félhülyévé hiszterizálni a közvéleményt, lehet a tőmondatokig leegyszerűsített narratívával jókra és rosszakra felosztani nem csak az egész országot, de az egész univerzumot is.

Hirdetés
Lehet elszántnak, fanatikusnak, még agresszívnak és fenyegetőnek is látszani. Ha a kommunikációs laboratóriumok mélyén jól adagolják a különböző mérgeket, olyan ütős drogot lehet kikeverni belőle, amely milliókat ránt delíriumba.

Ha viszont az ember politikai dílernek szegődik, akkor be kell tartania azt a szabályt, amit minden Hős utcai meth-árus ismer: ha terjeszted, nem szokhatsz rá!

Orbánék azonban a jelek szerint jó nagy adagokban szippantották fel a saját árujukat, amelytől szépen, lassan maguk is függővé váltak. Hogy tényleg szívvel-lélekkel elhiszik-e az "egyetlen dologról" szóló választás betépett vízióját, vagy csak egyszerűen nincs már más mondanivalójuk, amit elővehetnének, az a lényegen nem változtat:

már csak azokhoz tudnak és akarnak szólni, akik az elmúlt két év agymosását egy az egyben bevették. 

Ők el fognak menni a kétségbeesett ötlettelenség ordító bizonyítékaként meghirdetett újabb békemenetre, és nyilván impozáns látványt nyújtanak majd a Budapestre felbuszoztatott, Andrássy úton hömpölygő százezrek. Ők majd ismét bebizonyítják, hogy nagyon sokan vannak - vezetőik pedig elhiszik majd, hogy ők a többség.

Hirdetés

De az igazság az, hogy egyedül a legelkötelezettebbek lesznek jelen, akik fanatikus rajongásukkal, szervilis hódolatukkal, hisztérikus hűségnyilatkozataikkal és ökölrázásukkal jól érezhetik majd magukat pár órán át egymás közt az akolmelegben - de közben mindenki mást átlöknek az ellenoldalra.

Mert a többség éppen úgy nem akar tömeges bevándorlást, és ostoba kötelező kvótát, ahogyan elege van a - sokszor szó szerint - az örökkévalóságba nyúló várólistákból, az iskolákba hordott krétából és a külföldre költözött rokonokból. A többség nem szereti sem Sorost, sem Junckert, de éppen úgy rühellik Rogánt, Vajnát, Mészárost, Tiborczot - és napról napra jobban azt is, aki valójában mögöttük áll: Orbán Viktort.

Hirdetés
 

Nekik lehet háborút hirdetni Brüsszel, az ENSZ, vagy az ál-és igazi civilek ellen - de ők a háborút a kórházfolyosón ülve, a kátyúkat kerülgetve, a helyi érdekű Döbrögiktől rettegve,meg a hó végén megmaradt filléreket számolgatva élik meg. 

És ezek azok a csataterek, ahol a Fidesz vesztésre áll - mert fel sem sorakoztatta ott a maga haderejét. Ennek a seregnek ugyanis nem óriásplakátokról ránk vicsorgó démonokból, és az ellenük harcoló hibbant Don Quijotékból kellene állnia - hanem valós, kézzel fogható eredményekből. És hiába írják le a józanabb kormánypárti publicisták, hogy mostantól ezekről kéne szólnia a kampánynak, hiába igyekszik kezét-lábát törve máris szállítani a Nagy Büszkeséglistát a Magyar Idők -  ami nem, vagy csak alig létezik, arról nagyon nehéz beszélni. 

Orbán Viktor az elmúlt tíz évben minden fontosabb ütközetét megnyerte, minden ellenfelét legyőzte. Most azonban élete legnehezebb küzdelme áll előtte.

Hirdetés
 

Nem Vona Gáborral, Szél Bernadettel, vagy Karácsony Gergellyel, hanem a valósággal szemben. 

És ez az a meccs, amit még soha, senki nem nyert meg.

(Fotó: Béli Balázs)

2018. február 28. (szerda), 08:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57
Hirdetés

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Hirdetés
Hirdetés