Az éhenhaláshoz sem elég Boros Lajos nyugdíja.

Hirdetés
Az éhenhaláshoz sem elég Boros Lajos nyugdíja.
Hirdetés

Az egész ország aggódott a nagybeteg Boros Lajosért. A 72 éves híresség, aki sokáig Bochkor Gábor oldalán szórakoztatta az embereket az éter hullámain keresztül, felvette a kesztyűt és harcolt az életéért. /Elszántságát végül siker koronázta\: nemrég szívbillentyű műtéten esett át, amellyel lassan, de biztosan javul állapota\./

Hirdetés
Sőt, egy gyógytornász segítségével elkezdte visszanyerni fizikai erejét is, már egy egész emeletnyit tud lépcsőzni, mesélte a Mokka stúdiójában.
Hirdetés
A gyógyulás azonban nincs ingyen, hiszen a műtét után többféle gyógyszert kell szednie Boros Lajosnak, amelyek sokba kerülnek. Ám Boros nyugdíjából erre nem futná, mint az néhány éve az Esti Frizbiben adott interjújából is kiderült. 

– Olyan száztízezer a nyugdíjam – mondta akkor a rádiós, aki akkor azt is bevallotta, mivel nincs rendszeres bevétele, nem tud a korábbi életszínvonalon élni feleségével. De azt is hozzátette: azért nem kell őt sajnálni, mert szerencsére előre gondolkodott.

Hirdetés
– Amikor jól kerestünk annak idején, akkor tartalékoltam, nem tudom, mire számítottam, de most jól jön. Úgy számolom, hogy olyan két évre elég a tartalékunk.

Így aztán most van mihez nyúlnia, hogy a mindennapi élet költségei mellett mostani pluszkiadásait is finanszírozni tudja: a rádiós most úgy döntött, eladja egyik ingatlanát is, hogy ne kerüljön szorult helyzetbe. 

– Mint kiderült – és mi el is feledkeztünk róla –, mi terveztünk egy családi házat Veresegyházon.

Hirdetés
Már meg is terveztettem, már volt madárház is benne, meg minden más, amit beleálmodtam, aztán kiderült, hogy minden sokkal drágább, mint amilyen. Most örömmel fedeztük fel, hogy ha megszabadulnánk ettől a telektől, ezzel két-három évre nem kellene senkire se támaszkodni. Én már azon is gondolkoztam, hogy mi éri meg: engem gyógykezelni vagy hagyni a francba a gyógykezelést. Tudok-e én annyit produkálni, hogy visszaadjak ezekből a befektetésekből – mondta a műsorban Boros.
Hirdetés
 

Ezt mondja Bochkorról

Most, hogy Boros Lajos már hetente egyszer rádiózik, sokakban felmerült, hogy vajon újra összeállnak-e még Bochkorral.

– Gábor föl szokott hívni, és érdeklődik a hogylétem felől. Ugyanis bár az köztudott, hogy soha nem voltunk barátok, azt senki nem tudja, hogy ennek ellenére is kőkeményen kiálltunk egymás mellett a főnökeinkkel szemben, amikor a másikat ki akarták rúgni.

Hirdetés
Így ma már azt is elképzelhetőnek tartom, hogy fogunk mi még együtt rádiózni! Annak ellenére, hogy a mai napig szívok miatta, hiszen ellentmondást nem tűrően kijelentett olyan dolgokat, amelyekkel kiverte a hallgatóknál a biztosítékot – és utána a fél ország engem szidott, hogy milyen bunkó ez a Boros…

2019. július 28. (vasárnap), 08:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 20:28
Hirdetés

Ellene tüntettek a Kossuth téren, Magyar Péter közben váratlan húzással válaszolt

Ellene tüntettek a Kossuth téren, Magyar Péter közben váratlan húzással válaszolt

Ellene tüntettek a Kossuth téren, Magyar Péter közben váratlan húzással válaszoltÉles üzenetek hangzottak el a Kossuth...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 18:56

Újabb súlyos csapás érte Mészárosékat: ismét hatalmas összeget vettek el tőlük! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb súlyos csapás érte Mészárosékat: ismét hatalmas összeget vettek el tőlük! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

RENDKÍVÜLI: Mészárosék elbukták a 149 milliárdos üzletet – elképesztő különbség derült kiMost már hivatalos: Mészáros...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 16:31

Ligeti Miklós: Hatalmas korrupciós ügy nyomára bukkantunk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Ligeti Miklós: Hatalmas korrupciós ügy nyomára bukkantunk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Súlyos korrupciós ügy nyomára bukkantak – Ligeti Miklós szerint újabb ügy kerülhet napvilágraÚjabb komoly korrupciós...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 14:58

„ÖN HAZUDIK!” – Brutálisan kemény választ kapott Szentkirályi Alexandra a rendőröktől!

„ÖN HAZUDIK!” – Brutálisan kemény választ kapott Szentkirályi Alexandra a rendőröktől!

ÖN HAZUDIK! – Keményen nekiment Szentkirályi Alexandrának a rendőr-szakszervezetRitkán érkezik ennyire kemény válasz...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 08:40

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

RENDKÍVÜLI: Bilincsben vitték el az ismert fideszes politikust

Rács mögött marad a volt fideszes polgármester – százmilliós ügyet vizsgálnakMeghosszabbították a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 07:30

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Ellene tüntettek Budapesten – döbbenetes, mit csinált közben Magyar Péter!

Miközben ellene tüntettek Budapesten, Magyar Péter váratlan dolgot tett – erre kevesen számítottakEgészen különös...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 06. (vasárnap), 06:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hír érkezett: mindössze 45 évesen elhunyt a köztiszteletben álló pécsi edzőTragikus hirtelenséggel hunyt...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 18:09

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A búcsú a villanyóráktól! 2026.szeptember.01. napjától NEM KELL többé VILLANYÓRA! Ez a súlyos VÁLTOZÁS Neked is hatalmas pofon Cikk a hozzászólásoknál olvasható

ITT A BÚCSÚ A VILLANYÓRÁKTÓL! ⚡2026-ban már senki sem tudja, mit is fizet valójában!2026-ra eljutottunk oda, hogy egy...

Hirdetés
Hirdetés