Az életéért küzd Paudits Béla a kórházban. Az ápolója vallott a színészlegenda állapotáról
Hirdetés
Hirdetés
Agyi infarktussal szállította kórházba a mentő Paudits Bélát (68) budai otthonából vasárnap – írta meg elsőként a Bors.Rosszullétének voltak jelei, a múlt héten mégis hazaküldték a belgyógyászati osztályról. /A Jászai Mari\-díjas színművész jelenleg a szubintenzív osztályon fekszik, az életéért küzd\./
Hirdetés
– Az orvosok sem tudják megmondani, felépül-e, de nagyon rossz állapotban van. A jobb oldala lebénult, beszélni sem tud, hétfőn már engem sem ismert fel – mondta a Blikknek az az asszony, aki évek óta lelkiismeretesen ápolja a színészlegendát, kórházról kórházra hordja, és próbál segíteni a lakásába zárkózott Paudits mindennapjain.
Hirdetés
– Múlt héten is éppen abban a kórházban voltunk, ahol most monitorokra kötve fekszik. Mondtam az orvosnak csütörtökön, hogy valami nagyon nincs rendben Bélával, mert amióta ismerem, nem láttam még olyan zavarodottnak, mint akkor. Ennek ellenére hazaküldték – sóhajtott a színművész ápolója. Paudits állapotán az sem segít, hogy kórosan sovány, szervezete legyengült. Ráadásul hetek óta a szükséges gyógyszerekhez sem jutott hozzá, mivel a szakorvosi vélemények lejártak, amelyek hiányában a háziorvosa nem írhatta fel a pirulákat.
Hirdetés
– Megjósolhatatlan, hogy felépül-e, kétesélyes a dolog. Megvan az esélye a gyógyulásra, de ez főként rajta múlik, hogy mennyire akarja – tette hozzá az aggódó asszony.
Pauditsot évekkel ezelőtt gyomorfekéllyel műtötték, ami elfertőződött, és bélcsavarodást kapott. A színművész kis híján meghalt, akkor bizalmát vesztette az egészségügyben, onnantól kezdve nehezen fogadott el bármilyen kezelést vagy segítséget.
Hirdetés
Az elmúlt években többször nyilatkozta, hogy belefáradt a betegeskedésbe.
2018. június 06. (szerda), 15:58
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. október 25. (szombat), 09:41
Hirdetés
Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>
Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...
Mindenegyben blog 2025. október 23. (csütörtök), 20:27
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...
Mindenegyben blog 2025. október 23. (csütörtök), 19:27
Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA