Az MSZP az asztalra csapott: kemény tényadatok az egyre csak gazdagodó Fidesz-elitről

Hirdetés
Az MSZP az asztalra csapott: kemény tényadatok az egyre csak gazdagodó Fidesz-elitről
Hirdetés

Az MSZP közleményében egy igen kemény állítást fogalmaz meg: Orbán 9 éve alatt csak a családja és haverjai teljesítenek jobban, nem pedig Magyarország. /Az ellenzéki párt állítását a legújabb gazdasági elitről szóló jelentéssel támasztja alá\./

Hirdetés

A Fidesz bebizonyította, hogy neki valóban a család az első, mégpedig Orbán Viktor családja, ugyanis a Forbes 100 legértékesebb magyar vállalkozásának listájára felkerült a miniszterelnök apjának és a vejének a cége is.

Hirdetés
Mellettük persze nagy arányban szerepelnek még az Orbánhoz ezer szállal kötődő oligarchák.

Ezek után nem meglepő, hogy az Európai Unió szigorítani akarja a támogatások kifizetését, hiszen nincs még egy olyan kormányfő a közösségben, akinek a hivatali ideje alatt a családja és a haverjai, kétes körülmények között ennyit gazdagodtak volna.

Orbán Viktor pénzéhsége és a fideszes korrupció miatt Magyarország nem veszíthet uniós forrásokat!

Az MSZP ezért támogatja, hogy a városok, így a Fidesz uralma alól felszabadult városok is közvetlenül juthassanak az uniós támogatásokhoz, ne pedig a kormányon keresztül.

Hirdetés
Mivel a legfőbb ügyész nem hajlandó fellépni a lopások ellen, sőt inkább segítséget nyújt hozzájuk, ezért ez az egyetlen módja a fideszes korrupció megakasztásának, az alkotmányos költségek kiiktatásának.

Forrás: hirhugo.hu

2019. október 30. (szerda), 11:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 14:36
Hirdetés

? Egy szívfájdalmas búcsú!? Véget ért a szerelem Stohl András életében: hivatalosan is elvált – a ház maradt, a szív üresen

? Egy szívfájdalmas búcsú!? Véget ért a szerelem Stohl András életében: hivatalosan is elvált – a ház maradt, a szív üresen

Véget ért egy korszak: tíz év után hivatalosan is elvált Stohl András és Vica – a színész nem marad egyedül,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:47

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

Szívszorító tragédia Isaszegnél: mindössze 15 éves lány vetett véget az életének ?Feketébe borult Isaszeg – a csendes...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:16

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 10:14

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

Közeleg az első hó: megvan, mikor fehéredhet be az ország! ❄️ Az Alpok hegycsúcsain már több centiméter friss hó...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 09:16

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

 Mély fájdalommal és döbbenettel értesült a közvélemény Hőke Dávid haláláról, aki mindössze 22 éves volt. A Széchenyi...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 07:47

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

NOVEMBER közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

♈️ Kos (03.21.–04.19.)November közepe számodra a megkönnyebbülés ideje lesz, amikor a hónap eleji feszültségek végre...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 06:29

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Krizbai Teca : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál...

Mindenegyben blog
2025. november 11. (kedd), 12:22

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász..

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett, gyász..

Megtalálták a VASÁRNAP eltűnt 20 éves László holttestét..Sajnálattal közöljük, hogy a legszörnyűbb dolog bekövetkezett,...

Hirdetés
Hirdetés