Az újdonsült anyuka hallotta, hogy a szülész sikít egyet. Aztán meglátta mit csinálnak az ikerbabái, nem akarta elhinni

Hirdetés
Az újdonsült anyuka hallotta, hogy a szülész sikít egyet. Aztán meglátta mit csinálnak az ikerbabái, nem akarta elhinni
Hirdetés

Pár másodperccel később, hogy Sarah életet adott ikreinek, a szülésznek, aki ebben segítette, elakadt a lélegzete. Nem sokkal később az egész szoba döbbenten nézett...

Amikor Sarah és Bill megtudták, hogy ikreik lesznek, nagyon izgatottak lettek, azonban ez az öröm aggodalommal is vegyült, amikor az orvos mondta, hogy egypetéjűek és azonos méhlepényen és magzatburkon osztoznak - írja az Ötletdívák.

/Az ilyen terhességek eléggé kockázatosak, így Sarah\-t 57 nappal a császármetszés előtt kórházba fektették\./

Hirdetés
A lányok mindössze 46 másodperc különbséggel jöttek a világra, mindketten épen és egészségesen.
Hirdetés
Amikor kivették őket, az orvos a magasba emelte a lányokat, hogy megmutassa Sarah-nak. Alig hitte el, ami ekkor történt. A két pici lány megfogták egymás kezét.

„Teljesen meghatódtam”-mondta Sarah. „Még a férjem is megkönnyezte – igazából nem is tudom, volt e valaki, akinek száraz maradt a szeme.

Hirdetés

Három év telt el a születésük óta és Jenna és Jillian személyisége is elkezdett szépen kibontakozni, de egy dologban még mindig egyeznek, szeretnek kéz a kézben járkálni. Imádnak együtt lenni és alig akarnak bármit is csinálni a másik nélkül.

(Ötletdívák)

2019. május 14. (kedd), 19:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 19:12
Hirdetés

Most jött a hír Korda Györgyről– erre nem volt felkészülve az ország

Most jött a hír Korda Györgyről– erre nem volt felkészülve az ország

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren különleges és megható tisztelgésre került sor: domborművet avattak Korda...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 17:43

Sosem látott előny! EKKORA Tisza-győzelem jöhet a becslések szerint

Sosem látott előny! EKKORA Tisza-győzelem jöhet a becslések szerint

Sosem látott előnyben Magyar Péterék! Ekkora Tisza-győzelem jöhet vasárnap a becslések szerintDöbbenetes számokat mutat...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 17:28

Megszületett Nyári Dia kislánya – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Nyári Dia kislánya – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Nyári Dia kislánya: hatalmas az öröm a családbanNyári Dia életében újabb csodálatos fejezet kezdődött el:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 14:49

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész . ???? ? ?????́???́??́?????́?Örökre távozott...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:06

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

  24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.....

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmelA sportvilág egy rendkívüli egyéniségtől...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Hirdetés
Hirdetés