Balázs Klári vallomása: Korda György volt, aki sürgette a válást

Hirdetés
Balázs Klári vallomása: Korda György volt, aki sürgette a válást
Hirdetés

Kétszer is hazament.

A Korda-Balázs házaspárt a  magazin újságírója kísérhette el Bécsbe, a kedvenc helyükre, ahová romantikázni járnak. Az út alatt bőven volt idő a beszélgetésre. A megismerkedésük is szóba került.

/Klárika így emlékszik rá\: „Másodéves tanuló voltam, amikor megismerkedtünk, nyomult is, de akkor nem volt aktuális\./

Hirdetés
” Férje sem tagadja, hogy bizony már akkor kinézte magának a csinos lányt, aki a Skála együttessel lépett fel. „Először a Fészek Klubban környékeztem meg, de azt mondta, hazamegy.
Hirdetés
Egy évvel később a Magyar Rádióban találkoztunk, megint megpróbáltam, de inkább megint hazament. Végül Szombathelyen egy műsorban léptünk fel, de onnan éjfélkor már nem tudott hazamenni.”

Klárika minden részletre pontosan emlékszik: ’1980 nyara volt, Gyuri nagyon belehúzott. Előadás előtt átölelte a vállamat, belenézett a szemembe és azt mondta: „Klárika, én téged szeretlek.

Hirdetés
” Megcsókoltuk egymást, és indultunk a színpadra – meséli az énekesnő, és elárulta, nem sokkal később jött is a lánykérés.

„Három hete laktam nála, amikor megkérdezte, mikor válok el, mert feleségül akar vanni, nem szeretnőnek szán. Elkezdtem intézni, de nem csak én voltam papíron házas, hanem ő is. Belekezdtünk az anyakönyvvezetőnél, aki szólt, hogy az áll a vőlegényem igazolványában, hogy házas! „Legalább húsz éve elváltam, méltatlankodott Gyuri, aki négy hónapig volt nős évtizedekkel korábban, Kovács Iby operettprimadonna volt a neje.

Hirdetés
Azonnal hívta telefonon, hogy kell a váláspi papír, mert nősülni akar.

Ha értesülni szeretnél híreinkről, lépj be Facebook-csoportunkba!

2018. szeptember 28. (péntek), 17:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40
Hirdetés

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!