Baloldali Politikusok Elárulják: A Rejtett Valóság a Novák Katalin Pedofil Ügy Mögött!

Hirdetés
Baloldali Politikusok Elárulják: A Rejtett Valóság a Novák Katalin Pedofil Ügy Mögött!
Hirdetés

Annak ellenére, hogy Novák Katalin köztársasági elnök vállalta a történtekért a felelősséget, bocsánatot kért és távozott posztjáról, az ellenzéki politikusok továbbra is kritikával illetik őt és a kormányzati politikát. /A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió adásában említette, hogy míg a jobboldali politikai táborban a hibák következményekkel járnak, addig például a 2006\-os zavargások kapcsán Gyurcsány Ferenc nem vállalt felelősséget\./

Hirdetés

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője az ATV műsorában úgy nyilatkozott, hogy Novák Katalin a lehető legelfogadhatóbb döntést hozta meg lemondásával, miközben a miniszterelnököt kritizálta.

Hirdetés

Úgy látszik, hogy van olyan szituáció, amikor Orbán Viktor nem szégyell nők szoknyája mögé bújni. Ezért se engedjétek, hogy ennyivel lezárják!.

Varga Judit volt férje is borította a bilit.Megnevezte az igazi felelősöket .

Szombat délután lemondott Novák Katalin köztársasági elnök, és Varga Judit egykori igazságügyi miniszter is távozott a közéletből.

Ám volt még egy ezeknél is meglepőbb és viharosabb lemondás is. Varga Judit volt férje, Magyar Péter ugyanis borította a bilit.

Hirdetés

Ezt írja lemondását bejelentő bejegyzésében: “A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról.

Szintén lemondok a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt-ben viselt felügyelőbizottsági tagságomról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak.

Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.

Sokáig hittem egy ideában, a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban és sok évig próbáltam a magam szerény eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ez megvalósuljon.

Hirdetés

De az utóbbi évek során szép lassan és ma végképp rá kellett jönnöm, hogy mindez valóban csak egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését.

Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.

Hirdetés

12 éves korom óta a fülembe csengenek az első szabadon választott miniszterelnökünk szavai: “Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

Ne féljetek! Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké” – írta posztjában Varga Judit exférje.

Novák Katalin pedig felfedte, miért döntött a lemondás mellett. 

2024. február 11. (vasárnap), 14:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 13:57
Hirdetés

Friss!Drámai hír érkezett Rogán Antalról !

Friss!Drámai hír érkezett Rogán Antalról !

Kipukkadt Rogán Antal 2 milliárdos lufija: a Telekom egyetlen mondattal buktatta le a feltaláló minisztertA...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 13:23

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot

Itt az idő: felejtsük el végre az augusztus 20-i tűzijátékot, és adjuk vissza az ünnepet az embereknekAugusztus 20-a ma...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 11:22

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügyben

Sulyok Tamás fölött gyülekeznek a felhők az aranykonvoj-ügybenAz ügyvéd szerint Sulyok Tamás szerepe sem maradhat...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 07:35

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Halálos tömegszerencsétlenség történt!Nyolc ember meghaltEgymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél!

Egymás után két baleset is történt az M1-esen Győrnél, nyolc külföldi állampolgár meghaltKét halálos baleset történt...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:51

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Most érkezett a drámai hír Rubint Rékáról! Erre nem voltunk felkészülve!

Új vizsgálatok dönthetnek Rubint Réka kezelésének következő lépéseirőlSzomorú hírt közöltek Rubint Rékáról, akinek...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 06:11

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Ez nagyon gyors volt! Már meg is történt: leváltotta őt Magyar Péter, vége van!

Magyar Péter döntött az új országos rendőrfőkapitányrólVezetőváltás az országos rendőrség élénPósfai Gábor...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 05:28

1 perce érkezett !Friss!Drámai hír érkezett Kocsis Mátéról !

1 perce érkezett !Friss!Drámai hír érkezett Kocsis Mátéról !

Kocsis Máté fizetésének megvonását is felvetette Fekete-Győr AndrásFekete-Győr András kemény javaslattal állt elő:...

Mindenegyben blog
2026. június 12. (péntek), 05:24

Friss!Drámai hír érkezett Kocsis Mátéról !

Friss!Drámai hír érkezett Kocsis Mátéról !

Kocsis Máté fizetésének megvonását is felvetette Fekete-Győr AndrásFekete-Győr András kemény javaslattal állt elő:...

Hirdetés
Hirdetés