Bántalmazás miatt meghalt Danika ! 2,5 évet élhetett !Letartóztatták a nevelőanyát

Hirdetés
Bántalmazás miatt meghalt Danika ! 2,5 évet élhetett !Letartóztatták a nevelőanyát
Bántalmazás miatt meghalt Danika ! 2,5 évet élhetett !Letartóztatták a nevelőanyát
Hirdetés

A megalapozott gyanú szerint a nő február 26-án, a késő délutáni órákban polgári lakóhelyén a nála mint nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett kétéves és öt hónapos kisfiút – annak szófogadatlan viselkedése miatt – olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek röviddel a cselekmény után elhalálozott - írja a haon.hu.

A tenyek.hu úgy tudja: egy fiatal házaspár a borzalmas ügy érintettje, akik saját gyermekük mellett nevelőszülőként gondoskodtak a mindössze kétéves Danikáról, Polgáron. /Információik szerint a kisfiú valószínűleg rosszul viselkedhetett, ezért nevelőanyja megfogta a karját és megrángatta, de ezt olyan erősen tette, hogy a gyerek emiatt elesett és több helyen megütötte magát a házuk oldalán lévő lépcsőben\./

Hirdetés

Mivel a kisfiú nagyon sírt, így a szülők úgy döntöttek, beviszik őt az ügyeletre, Danika azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal később meghalt.

Hirdetés

A Debreceni Járásbíróság március 3-án egy hónapra elrendelte a nő letartóztatását. 

A nevelőszülő ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség.

Hirdetés

A nyomozási bírónak a gyanúsított nem ismerte el, hogy bántalmazta volna a gyermeket.

címlapfotó:illusztráció!

2023. március 03. (péntek), 14:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 18. (péntek), 07:06
Hirdetés

FIGYELEM!PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK 1-3CM JÉGESŐVEL,: ezekre a megyékre riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

FIGYELEM!PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK 1-3CM JÉGESŐVEL,: ezekre a megyékre riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Figyelmeztető előrejelzés 2025. július 18-ra: zivatarokra, jégesőre és viharos szélre figyelmeztetnek A meteorológusok...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 17. (csütörtök), 19:06

Riasztást adott ki a NASA

Riasztást adott ki a NASA

? Riasztást adott ki a NASA: 2025 legdurvább napszél-lökéshulláma közelít – káosz jöhet a Földön! Az utóbbi napokban...

Mindenegyben blog
2025. július 17. (csütörtök), 06:43

Elérte Magyarországot a gigavihar:RIASZTÁS! Durva SZÉLLEL ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR 9-10-11-12 ÓRAKOR >>>

Elérte Magyarországot a gigavihar:RIASZTÁS! Durva SZÉLLEL ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR 9-10-11-12 ÓRAKOR >>>

Figyelmeztető előrejelzés: Viharos csütörtök jöhet – zivatar, jégeső és felhőszakadás is várható!⚠️ Friss időjárási...

Mindenegyben blog
2025. július 16. (szerda), 08:50

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

5 éve ment el Cserdi Polgármestere, Bogdán László.. ma derült ki, hogy miért dobta el az életét. 5 évig kellett várni, hogy kiderüljön

Emlékezve arra, akinek a szíve mindannyiunkért dobogott” – 5 éve halt meg Bogdán László, ma derült ki, miért dobta el...

Mindenegyben blog
2025. július 14. (hétfő), 16:58

Borzalmas hír jött– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Borzalmas hír jött– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Elhunyt Schmuck Andor – Egy különc, de bátor hang távozott a magyar közéletből? Nem volt mindenkinek szimpatikus – de...

Mindenegyben blog
2025. július 14. (hétfő), 16:42

Elhunyt Schmuck Andor,

Elhunyt Schmuck Andor,

Gyászhír: Elhunyt Schmuck Andor, a Tisztelet Társaságának alapítója – mindössze 54 éves volt?️ Emlékét megőrizzükFájó...

Mindenegyben blog
2025. július 14. (hétfő), 08:12

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Tudatták a szomorú hírt: 57 éves korában meghalt Fazakas Alpár #meghalt #lelkipásztor #Tiszadob #FazakasAlpárMély...

Mindenegyben blog
2025. július 14. (hétfő), 06:37

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,:9 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,:9 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Figyelmeztető előrejelzés: Zivatarokra és forróságra is számítani kell hétfőn – mutatjuk, hol csap le az időjárás! ⚡?️A...

Hirdetés
Hirdetés