Bea nem kapott levegőt a szülés után, fél órán belül elhunyt. A megtört édesapa 3 gyerekkel maradt egyedül

Hirdetés
Bea nem kapott levegőt a szülés után, fél órán belül elhunyt. A megtört édesapa 3 gyerekkel maradt egyedül
Hirdetés

Életük legszebb napjára készültek, végül tragédia lett belőle – szülést követően vesztette életét egy 33 éves anya Borsodban!

/Dudás Roland \(34\) ma is könnyek között emlékszik vissza tavaly augusztusra, de a fiatal apának erősnek kellett maradnia, hogy a kicsi Olivért felnevelje\./

Hirdetés

– Első közös fiunk született meg tavaly, augusztus 26-án. A szülés alatt minden rendben zajlott, ám Bea méhfalán volt egy kis repedés utána. Vérzett, ezt elállították, de egy óra múlva ismét elkezdett szivárogni a vér – emlékszik vissza a fiatal apuka, aki nemcsak közös gyermekükről, Olivérről gondoskodik azóta, hanem hivatalos gyámja lett a Bea korábbi kapcsolatából született gyermeknek, Eriknek (9), illetve van egy sajátja is, Lara (10), szintén korábbi kapcsolatból, aki az összes hétvégéjét nála tölti.

Hirdetés
Ám álmaiban sem gondolta volna még egy évvel ezelőtt, hogy hármójukról egyedül kell gondoskodnia.

A pár két idősebb gyermeke, Erik és Lara a kis Olivér ágya mellett mosolyogni is próbált a kórházban

– A vérzés miatt kapott egy bizonyos gyógyszert, amelynek beadása után előírás a beteg szigorú megfigyelése. A mellékhatások szinte rendre úgy jelentkeztek, ahogy a papíron voltak, csakhogy az orvosi felügyelet és megfigyelés elmaradt.

Hirdetés
Hiába szóltam, hogy gyermekünk anyja nem kap levegőt, csak azt mondták, hogy most szült, ne csodálkozzak – mondta összetörten az apa.

Élettársának a gyógyszer beadása után fél órával leállt a szíve, összeomlott a keringése.

– Amikor baj volt, akkor persze már mindenki ott volt. Az epilepsziához hasonló roham után ötször próbálták újraéleszteni, ez négyszer sikerült is, az ötödik viszont nem. Az utolsó szívdobbanásáig mellette voltam – csuklott el a hangja Rolandnak.

Hirdetés

A fiatalember kárigényt adott be a kórháznak, a szakértői vélemény és az ügyvédi meglátás szerint egyértelműen műhiba okozta az anyuka halálát.

Dudás Roland végignézte, ahogy élettársát próbálják újraéleszteni. Az utolsó szívdobbanásáig mellette volt

– Elmaradt a műszeres beavatkozást követően a szülőszobai megfigyelés, a beteg állapotváltozásának nyomon követése, illetve a vérminta is késve érkezett a laborba.

Hirdetés
A szakértői vélemény is egyértelműen igazolja, hogy az édesanya kellő figyelemmel megmenthető lett volna. Bízunk benne, hogy ezt a kórház is belátja, s a peren kívüli megegyezés mellett dönt – mondta dr. Ábrahám László, a család ügyvédje.

A Blikk megkereste az érintett városi kórházat, ahova a családfő kárigénye beérkezett. Szerettük volna megtudni, elismerik-e a felelősségüket az ügyben, és mekkora esélyt látnak a peren kívüli megegyezésre. Lapzártánkig azonban nem válaszoltak megkeresésünkre.

Forrás: otpercpiheno.blogspot.com

2018. július 19. (csütörtök), 13:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 06:17
Hirdetés

Újabb Magyar énekes hunyt el. Tegnap örökre megpihent a híres énekesünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

Újabb Magyar énekes hunyt el. Tegnap örökre megpihent a híres énekesünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

 Meghalt a nótakirálynő, Madarász KatalinMély gyászba borult a magyar nóta világa: 92 éves korában meghalt Madarász...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 05:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt a nótakirálynő, Madarász KatalinHétfő délután érkezett a szomorú hír: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin,...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 20:19

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaMély megrendülést keltett a hír, hogy húsvéthétfőn, 53 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 19:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaHúsvéthétfőn, 53 éves korában meghalt Takács Lajos séf, a modern...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:41

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2  sztárja! - nyugodjék békében! Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:14

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplője Megdöbbentő hír rázta meg a realityműsor rajongóit: meghalt Lovas...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 15:25

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Nem vár 30 napot sem választás után Magyar Péter – azonnal belevágna Magyarország átalakításábaA kampány utolsó...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 14:09

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12 közeledik: el lehet-e halasztani az országgyűlési választást rendkívüli jogrend idején?A választások...

Hirdetés
Hirdetés