Belerokkannak a hazai munkások mire eléri a nyugdíjkorhatárt

Hirdetés
Belerokkannak a hazai munkások mire eléri a nyugdíjkorhatárt
Hirdetés

Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig fizikai munkát végeznek. /Ők az a korosztály, amelyik most tapasztalja meg, hogy mit is jelent a nyugdíjkorhatár kitolása\./

Hirdetés
A munkájukból nincs menekvés, sőt a korhatár elérése sem hozza el a Kánaánt, mert még a nyugdíj mellett is dolgozniuk kell majd, ha meg akarnak élni.

A 62 éves József vízhálózat-karbantartóként dolgozik, fizikailag és idegileg is nehezen bírja a munkát, 3-4 óra után elfárad.

Hirdetés
István 59 éves, de a kőműveskedés mellett még egy 8 hektáros szőlőföldet is művel, pedig már a traktorba is nehezen mászik fel. Zoltán postásként dolgozik 56 évesen, egész nap kinn teker az utcán, a hideg miatt sokszor megbetegszik.

Egy nem rég készült OECD tanulmány szerint már a 65 éves nyugdíjkorhatár sem elegendő ahhoz, hogy az egyre elöregedő társadalmat a fiatalkorú, dolgozó nemzedék eltartsa.

Hirdetés
Magyarországon 72 éves korig kellene dolgozni. Csakhogy már a nyugdíjkorhatár 60-ról 65-re való emelése is sok, különösen azoknak, akik fizikai munkát végeznek még 60 környékén is.

„A nyugdíjkorhatár emelése nagyon rosszul érinti a nehéz fizikai munkát végzőket. Ráadásul nagyon rugalmatlan ez a korhatár, mert nem lehet lemondani a nyugdíj egy részéről sem azért cserébe, hogy hamarabb menjen valaki nyugdíjba” – magyarázza Dezse Tivadar, nyugdíjjogi szakértő.

Más országokban van arra példa, hogy a nyugdíj egy részének lemondásával hamarabb el lehet menni nyugdíjba, ez a csökkentett nyugdíj intézménye.

Hirdetés

55-60 évesen nemcsak sokkal fárasztóbb a fizikai munka, még az egyre gyakoribb betegségek, műtétek is megnehezítik. A legtöbb magyar embernek nincs annyi tartaléka, hogy az utolsó néhány nehéz évet munka nélkül töltse. De még ha eléri is valaki a nyudíjkorhatárt, akkor sem nyugodhat meg, mert szinte biztos, hogy a nyugdíja nem lesz elég arra, hogy meg is éljen belőle, tehát 65 éves kora után is dolgozni fog.

Hirdetés
Hogy bírni fogje-e? Muszáj lesz.

A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok.

2019. május 10. (péntek), 11:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 19:12
Hirdetés

Most jött a hír Korda Györgyről– erre nem volt felkészülve az ország

Most jött a hír Korda Györgyről– erre nem volt felkészülve az ország

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren különleges és megható tisztelgésre került sor: domborművet avattak Korda...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 17:43

Sosem látott előny! EKKORA Tisza-győzelem jöhet a becslések szerint

Sosem látott előny! EKKORA Tisza-győzelem jöhet a becslések szerint

Sosem látott előnyben Magyar Péterék! Ekkora Tisza-győzelem jöhet vasárnap a becslések szerintDöbbenetes számokat mutat...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 17:28

Megszületett Nyári Dia kislánya – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Nyári Dia kislánya – itt vannak az első fotók, és kiderült a gyönyörű név is!

Megszületett Nyári Dia kislánya: hatalmas az öröm a családbanNyári Dia életében újabb csodálatos fejezet kezdődött el:...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 14:49

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész .? ????? ? ?????́???́??́?????́?

Borzalmas hír jött !Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színész . ???? ? ?????́???́??́?????́?Örökre távozott...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:06

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.. Valaki fogta magát és EZT művelte sírhellyel: (Fotók!!) ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

  24 éve halt meg Hofi Géza, ma a sírjánál jártunk és még a szó is elakadt bennünk mikor megláttuk az emlékhelyét.....

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmelA sportvilág egy rendkívüli egyéniségtől...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 08:25

Havazik Lillafüreden .??

Havazik Lillafüreden .??

 Havazik Lillafüreden .??❄️ karácsonyi hangulat április 9-én ??Csodavilággá varázsolta a tavaszba lopakodó tél...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 07:24

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Drámai hír érkezett Orbán Viktorról!Nagy Ádám jelentette be ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyot ment a szarkasztikus videó: poénos fricskát kapott Orbán Viktor egy összevágott tartalombanEgyre több olyan...

Hirdetés
Hirdetés