Bérből és fizetésből él? Ennek nagyon fog örülni!!! Ha nincs gyermeke vagy nagykorú, akkor most duplán jól jár!

Hirdetés
Bérből és fizetésből él? Ennek nagyon fog örülni!!! Ha nincs gyermeke vagy nagykorú, akkor most duplán jól jár!
Hirdetés

/Ha megvalósul az, amit a harmadik Orbán\-kormány a 2016 végén megkötött hosszú távú bérmegállapodásban rögzített, és az egyik legnagyobb bérteher, a szociális hozzájárulási adó középtávon valóban 11,5 százalékra csökken, akkor hazai adóék megközelítheti az uniós átlagot – írja a 2019\-es költségvetési jelentésében a Magyar Nemzeti Bank \(MNB\), hozzátéve, hogy ma még valóban nagyon magas az állami elvonás mértéke európai összevetésben\./

Hirdetés

Beismerték: csökkenhetnek a nettó bérekEgy gyerektelen magyar dolgozó 2018-ban a havi bruttó 300 ezer forintos fizetéséből 199 500 forintot visz haza, a munkaadója pedig további 63 ezer forintot fizet az államnak. Ez azt jelenti, hogy a 363 ezer forintból 163,5 ezer forint megy az államkasszába több jogcímen. Az adóék a két összeg hányadosa, vagyis idén 45 százalék.

Hirdetés
-írja a napi.hu.

Mi lesz a nettó fizetéssel?A beterjesztett 2019-es költségvetésben előirányzott béremelkedés alapján több mint 238 ezer forint lesz az átlagos nettó fizetés. Fizetésmatek a Bukszától.

Mennyi lesz az átlagos nettó?

A tervezet szerint az idén 10,7 százalékkal növekedhetnek az átlagos nettó fizetések, majd ennél valamivel alacsonyabb, de még így is jelentős, 8,8 százalékos emelkedés jöhet.

Hirdetés

Tavaly a – családi adókedvezmények nélkül számolt – átlagos havi nettó fizetés 197 ezer forintot tett ki. Ez az összeg az idén a költségvetési javaslat szerint 219 ezer forintra hízik, jövőre pedig már elérheti a 238 ezer forintot – minden egyéb, a nettó fizetést érintő paramétert változatlanul hagyva.-írja a napi.hu

2018. július 23. (hétfő), 15:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 21:06
Hirdetés

Bulizni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben

Bulizni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben

Bulizni mentek, soha nem térnek haza: 6 fiatal halt meg a brutális közúti balesetben Bulizni indultak, nevetéssel,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 20:05

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Drámai hír érkezett Agárdi Szilviről

Teljesen leégett Agárdi Szilvi otthona – édesapja mentette ki az égő házbólHajszálon múlt a tragédia azon a hajnalon,...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 18:13

Országos bírságeső: ellenőrök járják az országot, ránéznek a házra – és már repül is a 150 ezer forintos büntetés

Országos bírságeső: ellenőrök járják az országot, ránéznek a házra – és már repül is a 150 ezer forintos büntetés

Országos bírságeső: ellenőrök járják az országot, ránéznek a házra – és már repül is a 150 ezer forintos büntetés Sokan...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 17:13

Mészáros Lőrinc megható gesztusa még négy év után is meglepte Várkonyi Andreat

Mészáros Lőrinc megható gesztusa még négy év után is meglepte Várkonyi Andreat

Mészáros Lőrinc megható gesztusa még négy év után is meglepte Várkonyi Andreat Nem sűrűn adódik alkalom arra, hogy a...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 16:19

Megszavazta az önkormányzat: Ingyen felújítandó házat és 3,5 millió forintos kezdő támogatást ad annak, aki ide költözik!

Megszavazta az önkormányzat: Ingyen felújítandó házat és 3,5 millió forintos kezdő támogatást ad annak, aki ide költözik!

Megszavazta az önkormányzat: Ingyen felújítandó házat és 3,5 millió forintos kezdő támogatást ad annak, aki ide...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 14:59

Évtizedes hagyományt tiltottak be ezekben a temetőkben – óriási bírság járhat annak, aki nem tartja be

Évtizedes hagyományt tiltottak be ezekben a temetőkben – óriási bírság járhat annak, aki nem tartja be

Évtizedes hagyományt tiltottak be ezekben a temetőkben – hatalmas bírság járhat annak, aki nem tartja be Vége a műanyag...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 12:44

Felfoghatatlan tragédia: 18 évesen elhunyt a vízilabdázó sportolónő – öt nappal korábban még rekordot döntött

Felfoghatatlan tragédia: 18 évesen elhunyt a vízilabdázó sportolónő – öt nappal korábban még rekordot döntött

Felfoghatatlan tragédia: 18 évesen elhunyt a vízilabdázó sportolónő – öt nappal korábban még rekordot...

Mindenegyben blog
2026. február 02. (hétfő), 12:12

Zalatnay Cini durván kiosztotta Magyar Pétert

Zalatnay Cini durván kiosztotta Magyar Pétert

Zalatnay Cini úgy nyakon vágta Magyar Pétert, hogy azt még a stúdió reflektorai is megérezték – kemény üzenet a...

Hirdetés
Hirdetés