Bestiális kettős gyilkosság, két kiskorú lány az áldozat

Hirdetés
Bestiális kettős gyilkosság, két kiskorú lány az áldozat
Hirdetés

Két, azonos körülmények között meggyilkolt caracali fiatal lány ügyében nyomoz a rendőrség. Nagy a gyanú, hogy a hatóságok elbaltázták a nyomozást, ami akár az egyik lány életébe kerülhetett.

/Július 24\-én egy Dobrosloveni községbeli asszony értesítette a rendőrséget, hogy 15 éves lánya bement Caracalra, és azóta nem került haza\./

Hirdetés

Georgian Drăgan, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken közölte, hogy a rendőrség gyilkosságot gyanít, és hogy kihallgat egy férfit, akinél a házkutatás során emberi eredetűnek tűnő maradványokat találtak.

Hirdetés

A szóvivő elmondása szerint a 15 éves lány az 112-es számon kért segítséget, közölve, hogy egy férfi tartja fogva.

Hirdetés
A hatóságok megpróbálták bemérni a hívás alapján a lány tartózkodási helyét, három lakást is felkutattak, de sem a lányt, sem gyanús nyomokat nem találtak.

Ezt követően egy különleges beavatkozásokkal megbízott alakulat kezdett kutatni a lány után, amelyet péntek reggel egy férfi házához vezettek a nyomok. A ház udvarán egy hordóban olyan maradványokra bukkantak, amelyek emberi eredetűnek tűnnek, valamint ékszerekre, amelyek valószínűleg az eltűnt lány tulajdonát képezték.

Hirdetés

A tett feltételezett elkövetője

A rendőrség feltételezi, hogy a hordóban egy másik, két hónappal ezelőtt hasonló körülmények között eltűnt fiatal lány maradványait is megtalálják.

Hirdetés

Mindkét lány Caracal közeli községben élt, és eltűnése napján Caracalból stoppolt hazafele. A gyanú szerint mindkét lányt ugyanaz a férfi vette fel autójába.

Kaus Iohannis már be is jelentette, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén kivizsgálást fog kérni azzal kapcsolatban, ahogyan a hatóságok kezelték az ügyet.

[Forrás: Agerpres]

2019. július 27. (szombat), 17:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:35

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Egy aláírással vissza vesz a kormány Mészárostól 190 milliárd forintot

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 18:08

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Drámai hír jött Mészáros Lőrincről !Magyar Péter jelentette be

Mészáros Lőrinc szorult helyzetbe kerülhet: közel 190 milliárdos ütőkártyát szerzett a Tisza-kormányKomoly fordulat...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 17:18

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Ezt árulta el édesanyjáról 26 évvel a halála után Cserháti Zsuzsa fia. A döbbenettől nem tudjunk hová tenni magunkat…..

Cserháti Zsuzsa fia elmondta, mi történt otthon: volt, hogy zsíros kenyérre sem teltFiatalon munkába állt, hogy...

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 16:17

Meghalt Veres Attila

Meghalt Veres Attila

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés