Betettem egy millió forintot a bankba, had fialjon.. Nem fogod kitalálni, hogy 5 év után mennyit vettem ki

Hirdetés
Betettem egy millió forintot a bankba, had fialjon.. Nem fogod kitalálni, hogy 5 év után mennyit vettem ki
Hirdetés

Betettem egy millió forintot a bankba, had fialjon.. Nem fogod kitalálni, hogy 5 év után mennyit vettem ki! ITT a pontos összeg :

Vajon érdemes lekötni egy évre 1 millió forintot a bankban? Mennyit fialhat ez az összeg? A Bors tesztjéből kiderül, van, ahol még nekünk kellene ráfizetnünk…

/Már az is nagy szó, ha az embernek manapság van egymillió forint megtakarítása\./

Hirdetés
De mit kezdjünk vele? Néhány éve még azt gondoltuk, jó helyen lehet a bankban, kössük le, addig is hozhat a konyhára.
Hirdetés

Ma már nem ez a helyzet. A Bors újságírója találomra hat bankba ment be, a pultnál pedig arról érdeklődött, mennyi a nettó hozam, ha egy évre lekötjük azt a bizonyos egymilliót.

Rossz hírünk van, a helyzet elkeserítő. Volt olyan bank, ahol egy évvel később nem, hogy nem nőtt volna az összeg, hanem 46 ezer 200 forinttal még kevesebbet kaptunk volna vissza, a másiknál pedig mínusz 972 forinttal zárnánk a lekötést.

Hirdetés

 És, hogy mit kezdjünk akkor a megtakarításunkkal? Marad a párnahuzat vagy valamelyik állami kötvény, ott ugyanis az éves kamat már 3 százalék is lehet. Mondjuk az sem sok…Hirdetés

11700 forint

Raiffeisen BankKamat: 1,5 százalékNettó hozam: 11 700 forintSzámlavezetési díj egy évre:több feltétel teljesülése esetén ingyenes

5763 forint

MKB BankKamat: 1,28 százalékNettó hozam: 10 123 forintSzámlavezetési díj egy évre: 4360 forint

4062 forint

K&BankKamat: 0,75 százalékNettó hozam: 5850 forintSzámlavezetési díj egy évre: 1788 forint

Hirdetés

Hirdetés2070 forint

Unicredit BankKamat: 1,65 százalékNettó hozam: 12 870 forintSzámlavezetési díj egy évre: 10 800 forint

-972 forint

OTPKamat: 0,01 százalékNettó hozam: 1176 forintSzámlavezetési díj egy évre: 2148 forint

-46080 forint

CitibankKamat: 1 százalékNettó hozam: 7800 forintSzámlavezetési díj egy évre:53 880 forint

via :https://budapest-1873.net/uncategorized/betettem-egy-millio-forintot-a-bankba-had-fialjon-nem-fogod-kitalalni-hogy-5-ev-utan-mennyit-vettem-ki-2/

Hirdetés

2019. december 05. (csütörtök), 13:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 12:09
Hirdetés

Magyar Péter 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 35 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ?

Magyar Péter 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 35 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ?

Magyar Péter 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 35 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ?„Miniszterelnök...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 09:18

Minimalbér 2027: Hatalmas ugranak a bérek, jönnek a 400 ezer forint feletti fizetések Magyarországon! ??

Minimalbér 2027: Hatalmas ugranak a bérek, jönnek a 400 ezer forint feletti fizetések Magyarországon! ??

? 40 százalékkal nőhet a minimálbér 3 év alatt – mutatjuk, mit jelent ez a pénztárcádbanMegszületett a hároméves...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 08:06

Lékai-Kiss Ramóna gusztustalan dolgot tett élő adásban! Sokan hányingert kaptak!

Lékai-Kiss Ramóna gusztustalan dolgot tett élő adásban! Sokan hányingert kaptak!

? A Nagy Duett élő adásában megint minden szem Lékai-Kiss Ramóna ruhájára szegeződött Vasárnap este folytatódott a TV2...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 07:24

Meghalt Béres László

Meghalt Béres László

?️ Meghalt Béres László – Gyászba borult a magyar autósport  Mély megrendüléssel értesült a hazai autósport közössége a...

Mindenegyben blog
2026. március 01. (vasárnap), 06:25

? MOST ROBBANT! Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

? MOST ROBBANT! Döntött a kormány – Kormány új törvényt hozott! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Most jött a hír a gépjárműadókról: mélyebben kell a zsebbe nyúlni 2026-ban – ez lesz, ha tetszik, ha...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 22:22

Váratlan pénz, stabil bevétel, gondtalan év: ezek a csillagjegyek MÁRCIUSban anyagi biztonságba lépnek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Váratlan pénz, stabil bevétel, gondtalan év: ezek a csillagjegyek MÁRCIUSban anyagi biztonságba lépnek! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Ezeknek a csillagjegyeknek semmilyen anyagi gondjuk nem lesz márciusban! ?Nagy pénz áll a házhoz, és végre beérik...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 20:28

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

?️ Gyászba borult Putnok – Elhunyt Dr. Ködmönné Dr. Laczkovich Katalin  Megrendítő hír érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén...

Mindenegyben blog
2026. február 28. (szombat), 15:42

A magyar popzene új lázadói – Molnár Tamás, Majka és ByeAlex politikai reflexiói a jelenlegi közélet árnyékában

A magyar popzene új lázadói – Molnár Tamás, Majka és ByeAlex politikai reflexiói a jelenlegi közélet árnyékában

Kevés olyan időszaka volt a magyar könnyűzenének, mint a mostani, amikor az előadók ennyire nyíltan és ilyen...

Hirdetés
Hirdetés