Bodrogi Gyula unokája a csillagokat is leénekelte az X-Faktor színpadán: ezt neked is meg kell hallgatnod!

Hirdetés
Bodrogi Gyula unokája a csillagokat is leénekelte az X-Faktor színpadán: ezt neked is meg kell hallgatnod!
Hirdetés

Bodrogi Enikő idén tizennyolc esztendős, így igencsak fiatal, azonban több csodálatos felmenővel is büszkélkedhet, akiket mindannnyian tisztelünk, szeretünk, és nem tudnánk elképzelni nélkülük a hazai színjátszást.

Enikő ugyanis a Kossuth-díjas Bodrogi Gyula unokája, aki nagymamájának tudhatja ráadásul a csodálatos Jászai Mari-díjas érdemes művészt, Voith Ágit is!

/Na de vissza Enikő az X\-Faktor beli szereplésére\./

Hirdetés
A mentorok közül Puskás Peti számára nagy meglepetést okozott, hogy Enikő kiknek az unokája.
Hirdetés
Ám ennél nagyobb ámulatot csak a produkciója okozott!

Enikő a Labrinth Jealous című számát adta elő, és a közönséget teljesen megnyerte magának, de a zsűritagok is egymásra licitálva magasztalták az előadását.

Az alábbi videóban Te is meghallgattatod a produkciót és megnézheted a zsűri reakcióit is:

Tetszett? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is meghallgathassák!

2022. szeptember 04. (vasárnap), 17:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 01. (kedd), 19:11
Hirdetés

Kapitány István bejelentése után kivonult a rendőrség – azonnal megkezdődtek a lefoglalások

Kapitány István bejelentése után kivonult a rendőrség – azonnal megkezdődtek a lefoglalások

Fordulat az Eximbank-ügyben: Kapitány István bejelentése után több ezer oldalnyi iratot foglalt le az NNIBüntetőeljárás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 01. (kedd), 14:29

Egy egész élet állt előtte: rutinműtét után halt meg a 18 éves Vanda

Egy egész élet állt előtte: rutinműtét után halt meg a 18 éves Vanda

Rutinműtétre ment, többé nem tért haza: a 18 éves Vanda családja válaszokat követelEgy beavatkozás, amelynek gyógyulást...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 01. (kedd), 08:22

Megszólalt Unger Anna férje: kemény üzenetet küldött mindenkinek!

Megszólalt Unger Anna férje: kemény üzenetet küldött mindenkinek!

Megszólalt Unger Anna férje: kemény üzenetet küldött mindenkinek, aki már előre leírta a feleségétNapok óta komoly...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 01. (kedd), 07:01

Magyar Péter egyetlen kérdéssel földbe állította Takács Pétert – kínos magyarázkodás lett a vége

Magyar Péter egyetlen kérdéssel földbe állította Takács Pétert – kínos magyarázkodás lett a vége

Magyar Péter egyetlen kérdéssel földbe állította Takács Pétert – kínos magyarázkodás lett a végeTakács Péter Unger Anna...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 01. (kedd), 05:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar irodalom: elhunyt Nádas Péter, a világhírű Kossuth-díjas író2026. augusztus 26-án reggel 8 órakor...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 31. (hétfő), 20:39

Most robbant a bomba: Velkey György kitálalt Szijjártóról! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Most robbant a bomba: Velkey György kitálalt Szijjártóról! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Súlyos fordulat a lélegeztetőgép-ügyben: Velkey dokumentumokkal állt elő, Szijjártónak válaszolnia kellÚjabb súlyos...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 31. (hétfő), 08:38

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR

19 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHAR

Viharos fordulat érkezik: 90 km/órás széllel és jégesővel csaphatnak le a zivatarokElőször északnyugaton alakulhatnak...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 31. (hétfő), 07:56

Szeptembertől megváltozik a rendszerhasználati díj elszámolása! EZ lesz,ha tetszik,ha nem ! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szeptembertől megváltozik a rendszerhasználati díj elszámolása! EZ lesz,ha tetszik,ha nem ! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett: szeptembertől átírják a villanyszámlák egyik legfontosabb szabályátNem automatikus áremelés jön...

Hirdetés
Hirdetés