Bogdán László az Év Civil Polgármestere - a díjat Beer Miklós adja át !Gratuláljunk neki sok szívecskével <3

Hirdetés
Bogdán László az Év Civil Polgármestere - a díjat Beer Miklós adja át !Gratuláljunk neki sok szívecskével <3
Hirdetés

A facebook csoport kezdeményezte, hogy Bogdán László legyen az év polgármestere. A közösségi oldal ezért létrehozta az „Év Civil Polgármestere” elismerés díjat. /Ezt minden évben a Helyi Önkormányzatok Napja alkalmából az a polgármester kapja meg, aki az civilek véleménye szerint a legtöbbet tette a leghátrányosabb helyzetben, a társadalom peremén élők érdekében\./

Hirdetés

Rengetegen, közel nyolc ezren voksoltak.

De több ezren voltak azok is, akik a közösségi oldalra feltett poszthoz írták meg véleményüket. Így becslésünk szerint mintegy tízezren nyilvánították ki álláspontjukat.

Hirdetés
A szavazás egyértelmű eredményt hozott. A voksolók 98 százaléka egyetértett a kezdeményezéssel.

Ennek alapján a díjat első alkalommal Bogdán László kapja meg!

A civil társadalom nagyra értékeli azt a munkát,.

amelyet Cserdi polgármestere végez. Nagy eredménynek tartják, hogy a településen élők kezdik megérezni a munka fontosságát és értékét, és nem kéregetni akarnak, hanem tenni. A faluban komoly munka folyik. Megtanulták a zöldség- és növénytermesztést, fóliában, szabad földön termelnek maguknak, és jut belőle a rászorulóknak is.

Hirdetés
A cserdieknek áprilistól szeptemberig mindig van friss zöldség. Bogdán László úgy fogalmazott:

„Nem akarnak a cserdiek egy tál pörköltes emberek lenni, többnek érzik magukat annál, hogy ezeket a címkéket, stigmákat rájuk akasszuk.”

Hirdetés

Meggyőződésünk, hogy egy példamutató polgármester elismeréséről van szó, aki megmutatta, miképpen lehet a romákat beilleszteni a többségi társadalomba. Nem szavakkal, hanem mindennapos munkával érte el azt, hogy ma Cserdin mindenki dolgozik, csak pár ember él közmunkából.

Cserdi településvezetője,.

az Év Civil Polgármestere díjat 2019. szeptember 29.-én, vasárnap, Cserdiben a falu közössége előtt veszi át,

Hirdetés

méltó körülmények között. A díjat nagy örömünkre Beer Miklós, volt váci megyéspüspök adja át Bogdán Lászlónak. Videó üzenetben köszönti a díjazottat Molnár Piroska, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A díjjal szeretnénk üzenni is.

Látszik, ha egy közösség ki akar törni a nyomorból, nem segélyből akar megélni, akkor erre van lehetőség. Persze ehhez kellett Bogdán László, aki 13 éve rengeteget tett azért, hogy a kis település lakói értelmes munkából tudjanak megélni, családjuk számára tisztes jövőt biztosíthassanak.

Sokan irigykedve beszélnek a Cserdi „csodáról”. Pedig nincs semmi „csoda”, hanem kemény, kitartó munka, a polgármester és a falu lakói közös hullámhosszra kerülése.

Hirdetés

Napjainkban nagyon sok kistelepülésen szinte csak a közmunka biztosítja, hogy ne haljanak éhen az emberek. Sok-sok Bogdán Lászlóra lenne szüksége hazánknak, ahhoz, hogy a jobb életre vágyó magyar emberek számára felcsillanjon a remény a szegénységből való kitörésre.

2020. február 25. (kedd), 19:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 14:58
Hirdetés

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésről

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésről

FRISS! Drámai részletek derültek ki a solymári óvodában történt lövöldözésrőlLövedék csapódott a solymári Kék Óvoda...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 13:17

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen

A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen Bangó Sándor...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 11:37

Orbán Viktor kijelentése sokkolta Magyarországot!Ez lesz májustól ha tetszik,ha nem!

Orbán Viktor kijelentése sokkolta Magyarországot!Ez lesz májustól ha tetszik,ha nem!

Orbán Viktor közölte: még nem tudja, miből él meg májustólOrbán Viktor újságírók elé állt a Fidesz választmányi ülése...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 10:52

Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntés

Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntés

FRISS: Brutális pénzeket vehetnek el Orbánéktól, szerdán születhet döntésKomoly pénz kerülhet veszélybeAz Európai...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 09:53

Tavaszi szél Olaszországban: Magyar Péter története nemzetközi közönség elé kerül

Tavaszi szél Olaszországban: Magyar Péter története nemzetközi közönség elé kerül

Van egy történet, amely az elmúlt időszakban sokak számára többet jelentett egyszerű politikai események sorozatánál....

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 08:34

Szécsi Zoltán a Fidesz új parlamenti arcai között: az olimpiai bajnok szerint a vereség után is Orbán marad a siker kulcsa

Szécsi Zoltán a Fidesz új parlamenti arcai között: az olimpiai bajnok szerint a vereség után is Orbán marad a siker kulcsa

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóból lett képviselő a választási vereség után is vállalja a Fidesz-frakcióhoz...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 07:30

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát

Oroszország leállította a Barátság vezeték északi ágát Május 1-jétől leáll az útvonal Németország feléOroszország május...

Mindenegyben blog
2026. április 29. (szerda), 07:16

Nagy Ervin gratulált Tarr Zoltánnak a kulturális és társadalmi területre szóló felkéréséhez

Nagy Ervin gratulált Tarr Zoltánnak a kulturális és társadalmi területre szóló felkéréséhez

Magyar Péter Tarr Zoltánt kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetésére. A...

Hirdetés
Hirdetés