Borzalmas eredményt hozott az új rákterápia, leállították a kezeléseket

Hirdetés
Borzalmas eredményt hozott az új rákterápia, leállították a kezeléseket
Hirdetés

Egy új klinikai próba során három, különösen ritka vérrákban szenvedő páciensen próbáltak ki egy forradalminak ígérkező készítményt. /Az eredmény sajnos nem azt hozta, ami a szakemberek vártak, az érintettek állapota drasztikusan romlani kezdett, végül egyikük sem maradt életben\./

Hirdetés
A kísérletet azonnal leállították.

A szomorú tapasztalatokat az orvosok a The New England Journal of Medicine című szakfolyóiratban osztották meg. Ebben arra figyelmeztetik kollégáikat, hogy vigyázzanak a most kipróbált specifikus gyógyszer használatával a hasonló kezeléseknél, és bár az immunterápia egy hatékony rákellenes fegyver a kezünkben, még nem tudjuk teljes mértékben szolgálatunkba állítani.

Hirdetés

Egy ritka, vírus okozta rákos megbetegedéssel küzdöttekA páciensek egy ritka ráktípusban, úgynevezett felnőttkori T-sejtes leukémia/limfómában szenvedtek, ami a non-Hodgkin limfóma egyik fajtája. A jelenlegi ismertek alapján egy vírus – humán T-sejtes leukémia/limfóma vírus (HTLV-1) – idézi elő az agresszív és gyorsan terjedő kórt, amely főként a vért, valamint a nyirokcsomókat támadja, de hatással van a test más részeire, így például a bőrre is.

A kórokozó igen sok emberben jelen van, főként Japánban, a Karib-térségben, Dél- és Közép-Amerikában, valamint Afrika trópusi régióiban gyakori.

Hirdetés
Szexuális úton, anyatejjel, valamint transzplantációk révén lehet elkapni.Lényeges információ, hogy bár sok millióan hordozzák, az embereknek mindössze kevesebb mint öt százalékában okoz rákos megbetegedéseket.

Mivel a felnőttkori T-sejtes leukémia/limfóma ritka és agresszív természetű rák, nagyon nehéz meghatározni, milyen kezelést érdemes alkalmazni. Ilyenkor – akárcsak a mostani esetekben – az orvosok felajánlják a pácienseknek a klinikai próbákban való részvétel lehetőségét.Azonnal meg kellett szakítani a klinikai próbátA kutatók egy nivolumab nevű gyógyszert alkalmaztak.

Hirdetés
A készítményt már kipróbálták másfajta ráktípusoknál, ez volt azonban az első alkalom, hogy felnőttkori T-sejtes leukémia/limfómában szenvedőknél is bevetették. A tanulmányba eredetileg 20 embert vontak be, a már említett három beteg az elsők közé tartozott, akik kaptak a szerből.

Sajnos az orvosok várakozásával ellentétben a három érintett állapota nemhogy javult volna, egyenesen romlott, a rák sokkal agresszívabbá vált.

Hirdetés
Miután a harmadik páciens állapota is drasztikusan romlott, a klinikai próbát félbeszakították.

Nem gondolom, hogy a tapasztalataink alapján a nivolumabot ennél a betegségnél alkalmazni lehet– nyilatkozta a The New York Times újságnak dr. Murali Janakiram, a tanulmány társszerzője. „Pontosan ezért is jelentettük meg a publikációt.Más T-sejtes limfómás esetekben is fel kell készülnünk hasonlóra, de ennek ellenére a klinikai vizsgálatoknak nem szakadhat vége– tette hozzá Janakiram.

Hirdetés

Talán nem meglepő, hogy az eset mindenkit elszomorított. Egyelőre nem tudni, hogy maga a gyógyszer vagy valamilyen más tényező okozta a betegség súlyosbodását, de mivel minden esetben a végkimenetel az elhalálozás volt, ezért a szakemberek jobbnak látták megszakítani a kísérleteket.

Sajnos a hasonló klinikai próbák sosem kockázatmentesek: egyesek számára ezek jelenthetik az egyetlen reményt, de egyúttal könnyen vissza is üthetnek, és súlyosbíthatják az adott betegség kimenetelét.

2018. június 20. (szerda), 18:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 16:26
Hirdetés

Áll a bál:Németh Balázs durván kiosztotta Magyar Pétert..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál:Németh Balázs durván kiosztotta Magyar Pétert..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Áll a bál:Németh Balázs durván kiosztotta Magyar Pétert..? A cikk a hozzászólásoknál olvasható! Németh Balázs szerint...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 15:09

Durva tempót diktál a Tisza: Tisza jövő héten több fronton is kemény lépésre készül!

Durva tempót diktál a Tisza: Tisza jövő héten több fronton is kemény lépésre készül!

Nem semmi, amit a Tisza a jövő héten tenni fog, brutális tempóra kell készülni!Július 6–7-én rendkívüli parlamenti...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 13:15

Válaszd ki az álmaid házát! – Mit árul el rólad a döntésed?

Válaszd ki az álmaid házát! – Mit árul el rólad a döntésed?

Válassz egy házat! – Mit árul el rólad a döntésed?A választott ház többet mond el rólad, mint elsőre hinnéd. Nézd meg a...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 11:27

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt László Ervin, a világhírű magyar zongoraművész és tudományfilozófusElhunyt László Ervin professzor, a...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap)

Kamarás Norbi és Kármán Odett újra együtt van: hosszú titkolózás után robbant a hír

Kamarás Norbi és Kármán Odett újra együtt van: hosszú titkolózás után robbant a hír

Hosszú titkolózás után robbant a hírHosszú ideig csak találgatni lehetett, mi történik Kamarás Norbi és Kármán Odett...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 10:57

Gulyás Gergely bekeményített: Hétfőn kemény válaszlépésre készül a Fidesz Magyar Péter húzására

Gulyás Gergely bekeményített: Hétfőn kemény válaszlépésre készül a Fidesz Magyar Péter húzására

Gulyás Gergely: Amit Magyar Péter művel, az nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam végeÁll a bál az...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 10:32

A legszexibb politikusnak választották Magyar Pétert, nők százait bűvölte el

A legszexibb politikusnak választották Magyar Pétert, nők százait bűvölte el

Magyar Pétert választották a legszexibb politikusnak, nők százait bűvölte elEgy játékos felmérés, amelyben a közélet...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 09:55

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter szóba sem áll vele

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter szóba sem áll vele

Márki-Zay Péter keményen beszélt Magyar PéterrőlMárki-Zay Péter újabb megszólalása komoly visszhangot válthat ki az...

Hirdetés
Hirdetés