Borzalmas hír jött ma estére– Elhunyt a csodálatos magyar színésznő

Hirdetés
Borzalmas hír jött ma estére– Elhunyt a csodálatos magyar színésznő
Hirdetés

Ötvennégy éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség után szombaton Párizsban meghalt Varga Veronika énekes, francia-magyar színésznő.

A francia és magyar nyelven párhuzamosan dolgozó Varga Vera 1969. /június 10\-én Budapesten született, gimnazistaként a Nagy Gergely, Korom Attila és Novák Péter által alakított Cég nevű zenekarban énekelt, szerepelt Tímár Péter Moziklip című filmjében is\./

Hirdetés

Érettségi után előbb a brüsszeli színiakadémián, majd a párizsi Színművészeti Egyetemen szerzett színészi diplomát. Az 1994-ben Yvon Marciano rendezésében készült, számos díjat elnyerő Emilie Müller című francia kisfilm címszerepével robbant be a francia köztudatba.

Hirdetés
Ugyanebben az évben játszotta első filmes főszerepét Philippe Noiret oldalán a Párizs királya című alkotásban, amelyet Dominique Maillet rendezett, s amelyet számos mozi- és tévéfilm, valamint sorozat követett (Maigret, Vaják), többek között férje, Eric Barbier alkotásai (Szabad légkör, A kígyó, A gyerekkor földje).

Színházban olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint Christian Rist, Irina Brook, Christophe Perton, Jean-Pierre Vincent vagy Anne-Laure Liégeois.

Hirdetés
Egyik legjelentősebb színpadi szerepe Racine hősnője, Phaedra volt, amelyet a 2000-es évek elején több évadon keresztül játszott Franciaországban és a világ több országában.

Varga Veronika az elmúlt években több magyar filmben is szerepelt: a 2019-ben a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt művek szűkített listájára felkerült Akik maradtak című, Tóth Barnabás rendezésében készült alkotásban Vidáknét alakította, főszerepet kapott Badits Ákos 2021-ben forgatott, Űrpiknik című első nagyjátékfilmjében, valamint látható volt Madarász Isti Átjáróház című művében és Dombrovszky Linda Újjászületés című kisfilmjében.

Hirdetés

Varga Veronika temetéséről később gondoskodnak.

Megjelent a Telex legújabb tárcakötete!A Pontban este hatkor és más történetek című könyvünk már elérhető a Telex Shopban.

2023. október 01. (vasárnap), 22:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 21:02
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar teniszvilág: elhunyt Komáromy Ferenc, Taróczy Balázs egykori edzőjeMély gyász borult a magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 16:56

Mégsem ő nyert?

Mégsem ő nyert?

Lehullt a lepel: csalást kiáltanak a Séfek séfében, sokan még most sem értik, miért nem Norbi nyertHiába ért véget...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 14:22

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter: nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országotÁllítsuk meg az Orbán-kormányt! Ne...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 13:41

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Félrenyelte a bolognai spagettit a bölcsődében és meghalt a 9 hónapos Oliver

Tragédiába torkollott egy hétköznapi ebéd egy bölcsődében: egy mindössze 9 hónapos kisfiú, Oliver félrenyelte a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 12:14

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Megdöbbentő vallomás Korda Györgyről –ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézni

Évtizedes titok derült ki Korda Györgyről – ezután már nem tudunk rá ugyanúgy nézniVannak történetek, amelyek még...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 09:04

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítaná

Brutális fenyegetés: Irán már a világ üdülőhelyeit is célkeresztbe állítanáÚjabb aggasztó fordulatot vett a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 08:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Mély szomorúság rázta meg a rajongókat: 54 éves korában meghalt Nicholas Brendon, akit a világ leginkább a Buffy, a...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 06:42

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! Gyászol Orbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Drámai hír!Meghalt!Drámai hír ! GyászolOrbán Viktor : nagyon megviselte a szörnyű tragédia .Gyászol a világ: 86 éves...

Hirdetés
Hirdetés