Borzasztó tragédia: Vasembernek hitte magát, ezért kiugrott az erkélyről egy 4 éves kisfiú – videó

Hirdetés
Borzasztó tragédia: Vasembernek hitte magát, ezért kiugrott az erkélyről egy 4 éves kisfiú – videó
Hirdetés

Repülni szeretett volna, ahogyan kedvenc szuperhőse.

Egy 4 éves kisfiú az első emeleti lakásuk erkélyéről ugrott ki Pápán  osztotta meg az apuka a Tényekkel. Az édesanya az erkélyen tartózkodott a három gyerekével, miközben teregetett. Épp besétált a ruhákért, amikor a kisfiú felállt egy székre, majd levetette magát az erkélyről.

/Miután az édesanya visszatért az erkélyre, a többi kisgyerek szólt neki, hogy a kisfiú levetette magát\./

Hirdetés
Azt gondolta, viccelnek, csak miután lenézett az erkélyről, akkor látta, hogy a kisgyerek a földön ül.
Hirdetés
Az édesanya azonnal lerohant a kisfia után, akit láthatóan nem viselt meg az eset: arról érdeklődött, mikor indulnak vásárolni. Ám pár perc elteltével keserves sírásba kezdett, fájlalta a lábát. Rögtön értesítették a mentősöket, akik helikopterrel a veszprémi kórházba szállították. A 4 éves fiú lábét két helyen is össze kellett csavarozni, de hétfőn már hazavihették a szülei.
Hirdetés

A Tények által megkérdezett pszichológus szerint ebben az életkorban jellemző, hogy a gyerekek nem tudják a valóságot és a fantáziájuk által megteremtett világot megkülönböztetni. Ez történhetett ebben az esetben is, ugyanis az apuka szerint a kisfiú pár nappal az eset előtt látta a Marvel-filmet.

fotó:illusztráció 

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, az édesanyát kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják.

2019. június 25. (kedd), 22:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 15:16
Hirdetés

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyében

Sorra jelentik az áramszüneteket Budapesten és Pest vármegyébenEgyre több helyről érkeznek bejelentések áramszünetekről...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 14:16

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Forsthoffer Ágnes elvette Magyar Pétertől a szót – most kiderült, mi vezetett a kínos jelenethez

Nagyon kínos videó terjed: saját párttársa, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar PétertőlA parlamenti vita, amely...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:59

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter Panyi Miklósnak: Ön egy hazug tróger

Magyar Péter kemény szavakkal ment neki Panyi Miklósnak, miután szóba került a Kata nevű nőről szóló történet. A vita...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 10:29

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

Orbán Anita 37 misszióvezetőt rendel haza: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Viktor unokatestvére, Vitézy Dávid féltestvére és Csiszár Jenő is érintett

„Vége a jól fekvő haverok idejének!” – Orbán Anita visszahívta Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét,...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:59

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Csányi Sándor lemondásával olyan folyamat indult el, amilyet eddig nem láttunk

Lemondási hullám indult az egyetemi alapítványok körülOlyan folyamat indult be Csányi Sándor lemondásával, amely már...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 09:56

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Kihallgatták a TEK korábbi főigazgatóját, Orbán Viktor pedig váratlan kijelentést tett

Dagad az aranykonvoj-ügy, gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu JánostÚjabb fordulatot vett az aranykonvoj-ügy: a...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 08:04

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktus

Török Gábor politikai elemző  a Forsthoffer-balhéról: Ez az első komoly nyilvános tiszás konfliktusTörök Gábor a...

Mindenegyben blog
2026. június 30. (kedd), 06:17

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Jégesővel és viharos széllel törhet be a zivatar: 15 megyére figyelmeztetnek

Zivatarokkal, felhőszakadással és jégesővel jöhet a fordulat keddenKedden nemcsak a forróság miatt kell figyelni az...

Hirdetés
Hirdetés