Botrány: 120 ezer forintot is fizethet a Fidesz új törvénye miatt – a legtöbb magyar családot érinti a sarc

Hirdetés
Botrány: 120 ezer forintot is fizethet a Fidesz új törvénye miatt – a legtöbb magyar családot érinti a sarc
Hirdetés

Orbán Viktor mára kikiáltotta magát Mátyás királynak. Na nem az igazságos népmesei alaknak, hanem annak, aki kivetette a füstadót.

/Hiába a mi jó Mátyás királyunknak valamiből fizetnie kellett a Fekete Sereg zsoldját és a mostani dicső vezérünknek is fizetnie kell valamiből a kisvasút kalaúzának bérét\./

Hirdetés
Persze mindezt átvitt értelemben értem, ugyanis a kormányzat tudjuk, hogy a befolyó adóforintjainkat nem pazarolja. Alig költenek péládul egészségügyre, de a határon túl és virázgzik a stadionbiznisz.

Amiről most szó lesz azonban arcpirító! Bár szakmai portálokon már több cikk is megjelent a témában azonban az alternatív ellenzéki lapokon kívül (mint például a HírHugó) még nem csapott le az országos sajtó arra a botrányra ami nem hogy készül, de egyenesen a nyakunkon van.

A mostani kormány kitalálta ugyanis, hogy ami eddig természetes volt, az lehetne pénzért is.

Hirdetés
Magyarország legtöbb kertes házában ugyanis üzemel fúrt, vagy ásott kút. Természeres, hiszen a vezetsékes ivóvízből öntözni nagyon költséges lenne, a legtöbben ezt a fajta megoldást alkalmazzák többek között a kiskert öntözésére.

Korábban az ilyen kutakat szabadon lehetett létesíteni azonban ennek egy ideje vége, a Fidesz kormány alatt hozott új törvényben pedig komoly szankció is van, ha valaki engedély nélkül furat kutat.

Hirdetés

Azonban az új vízgazdálkodási törvényben a meglévő kutak is regisztrálni kell és ha azok engedély nélkül létesültek akkor a fennmaradását is engedélyeztetni kell. Erős a gyanúnk, hogy a kerti kutak úgy 90 százaléka engedély nélkül létesült.

Idáig nem is lenne semmi baj, azonban a Hír Hugó utána járt és kiderült, hogy a kút fennmaradásának engedélyeztetéséhez kell készíttetni egy speciális tervdokumentációt egy erre szakosodott vállalkozóval, aminek a költsége alsó hangon 120 ezer forint kutanként. A csak kút-díjnak is emlegetett tervezési kiadás azonban van olyan térség, ahol 200 ezer forintba is elérheti, abban az esetben ha minden rendben van a kúttal.

Hirdetés

Ha nincs és főként az idősebb kutaknál lehet gond, átépítéssel együtt, akár 1 millió forintot is elérheti az új vízgazdálkodási törvény betűiből következő kút-díj. (itt nagyon részletesen le van írva a teljes ügymenet)

Egész egyszerűen ezt a költséget rengeteg ember nem tudja megfizetni, ráadásul ezzel még nincs vége, aki nem tesz eleget a kutak regisztrációjának 2018. december 31-ig az akár 1 millió forintos bírságot is kaphat.

Hirdetés

A botrányos törvényjavaslat ellen már nyújtottak be módosító indítványt, ami a legnagyobb meglepetésre át is ment a parlamenten. Ebben csak a 80 méternél mélyebb kutakra kellett volna engedélyeztetés és azokra is 2028-ig lett volna kötelező a fennmaradás igénylése.

Azonban a Fidesz által jelölt és megválasztott köztársasági elnök, Áder János megvétózta ezt az intézkedést és alkotmánybírósághoz fordult, amelyik el is meszelte a javaslatot. Így életben van jelen pillanatban is az a törvény, amely brutális kút-díjat és betarthatatlan határidőről rendelkezik.

Azt is megtudtuk, hogy a zuhany híradóban az terjeng, hogy  kutak regisztrációjának nyilván nem a vizek védelme a legfontosabb szempont, hanem az, hogy a Fidesz arra készül, hogy ezután adót vessen ki rájuk, melynek mértékéről egyenlőre még nincs információ.

Hirdetés
Ezt a tervüket a kormányzati körök egyenlőre még tagadják.

Zárás képen lehet, hogy még Önben nem tudatosult, de ha van a kertben egy kút, ami engedély nélkül létesült és amiről Ön locsolni szokott, akkor bizony, ha nem akar  1 millió forintos bírságot fizetni, akkor 2018. december 31-ig ezt engedélyeztetni kell és ki kell fizetni a tervezésért az alsó hangon 120 ezer forintos költséget.

Azt ezt meg lehet köszönni a Fidesznek.

Hirdetés
Ügyes szép törvényeket csinálnak!

Forrás: balramagyar.hu

2018. október 19. (péntek), 16:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 09:27
Hirdetés

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

?️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István Megrendítő hír érkezett Heves...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 08:30

A Cigány asszony jóslata MÁRCIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A MÁRCIUSI jóslatod sorsfordító lehet! ?? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A Cigány asszony jóslata MÁRCIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A MÁRCIUSI jóslatod sorsfordító lehet! ?? Cikk a hozzászólásoknál >>>

A Cigány asszony jóslata MÁRCIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A MÁRCIUSI jóslatod sorsfordító lehet! ?? Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 08:04

❤️ Jó hírt jelentett be Reviczky Gábor .Reviczky Gábor legyőzte a rákot ?Reviczky Gábor kigyógyult a rákból: "Minden daganatos elváltozás eltűnt" ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

❤️ Jó hírt jelentett be Reviczky Gábor .Reviczky Gábor legyőzte a rákot ?Reviczky Gábor kigyógyult a rákból: "Minden daganatos elváltozás eltűnt" ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Reviczky Gábor kigyógyult a rákból: „Minden daganatos elváltozás eltűnt”Hatalmas örömhírt osztott meg a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 07:19

Ennyi liszt, cukor és WC-papír járna minden magyarnak havonta – itt a hivatalos fejadaglista

Ennyi liszt, cukor és WC-papír járna minden magyarnak havonta – itt a hivatalos fejadaglista

Ennyi liszt, cukor és WC-papír járna minden magyarnak havonta – itt a hivatalos békeidős fejadaglista, amelyből a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 06:27

Óriási fordulat az időjárásban: Ekkor érkezik a tavasz! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási fordulat az időjárásban: Ekkor érkezik a tavasz! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 EZEN A HÉTEN jön a brutális fordulat! Nem jövő héten, hanem MÁR EZEN A HÉTEN kapunk egy olyan időjárási hullámvasutat,...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 05:59

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

?️ Meghalt dr. Angster Mária – A nő, aki megtanított minket szembenézni a múltunkkal    1 perce érkezett! Gyászba...

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 21:36

Most ÉRKEZETT a hír a nyugdíjas élelmiszer-utalványokról! Erre sokan nem számítottak!

Most ÉRKEZETT a hír a nyugdíjas élelmiszer-utalványokról! Erre sokan nem számítottak!

Megérkezett a friss összesítés a nyugdíjasoknak biztosított 30 ezer forintos élelmiszer-utalványok sorsáról, és az...

Mindenegyben blog
2026. február 22. (vasárnap), 20:11

Belehajtott egy Tesla a Berettyó folyóba, nem hiszed el ki volt a sofőr ?Cikk a hozzászólásoknál!

Belehajtott egy Tesla a Berettyó folyóba, nem hiszed el ki volt a sofőr ?Cikk a hozzászólásoknál!

Tesla a Berettyóban – drámai pillanatok a Hortobágy-Berettyónál Belehajtott egy Tesla a Berettyóba – nem hiszed el, ki...

Hirdetés
Hirdetés